Séf, mezőgazdász és üzletasszony: Ebru Baybara Demir sikertörténete

Élettörténete filmekbe illő, ahogy az a film is állítja, melyet cikkünkben is megtalálnak. Mindazon szakmák közül, amiket választott, egyetlenegy is elég lenne, ám Ebru Baybara Demir nemcsak idegenvezető és turisztikáért felelős üzletasszony, világhírű séf és gasztronómiát oktató tanár lett, hanem mezőgazdasági szakember, ezután élelmiszeripari kistermelő, szappangyáros és kereskedő is. Persze mindezt nem egyedül teszi, hanem mardini, urfai, harrani, szíriai – és ki tudja, még honnan származó – nőkkel, akik társai az úton, ám mind-mind őrá támaszkodnak.

„Mindenféléket mondtak. Senkire sem hallgattam. Sírtam, sokat fizettem is érte. Majd a bennem bízó nőkkel együtt megalapítottuk Mardin első, turistákat is kiszolgáló helyét. Az én életem nem csupán az ételek elkészítéséről, hanem arról is szól, hogy lássam, az étel hogyan változtatja meg az emberek életét” – így kezdi el mesélni Ebru a történetet. Majd visszakanyarodik gyerekkoráig.

Edirnében született 1976-ban, egy Mardinból odavándorolt család harmadik kislányaként. Édesanyja nagyon szép nő volt, egy mardini családban a sorban a hetedik menyasszony, akinek fő bűne az volt, hogy miután két lányt szült, a harmadik is lánygyermek lett. Édesapja nem keseredett el, kijelentette: hiába vannak neki „csak” lányai, mindet taníttatni fogja. Így is lett, mindhárom testvér egyetemet végzett.

Hősünk, Ebru 1998-ban turisztikai szakon végzett. Isztambulban dolgozott idegenvezetőként, ám egy válság következtében – szintén szakmabeli férjével együtt – munka nélkül maradt.

Ekkor megtette élete egyik legfontosabb lépését: Mardinba költözött.

Sem édesapja nem támogatta ebben – több évig nem beszélt vele emiatt –, sem a mardini rokonok nem fogadták szívesen. Mégis turistákat akart csalogatni az akkor egyetlen étteremmel és egyetlen háromcsillagos hotellel rendelkező, délkelet-törökországi Mardinba.

Meg is érkezett Németországból az első turistacsoport. A várost imádták, ám az első nap után soha többé nem akartak enni az egyetlen mardini étteremben. Az egyik családtag és szomszédai siettek az idegenvezető segítségére: saját konyhájukban főztek a 28 turistára. Ebből szép lassan hagyomány lett, a városba látogatóknak az utcában lakó 21 nő főzött. Mind-mind egy fazékkal a kezükben sétáltak a felszolgálásra szolgáló helyiség felé. Hírük ment, újságok írtak róluk, egyre több vendég érkezett. Ebru Baybara Demir és a 21 mardini asszony kibérelték, rendbe hozták a történelmi értékkel rendelkező Süryani Konakot, így nyílt meg a Cercis Murat Konağı nevű éttermük.

Példaként szolgálhat mindenki számára, hogy egy férfiak uralta településen hogyan hozhat gazdasági fellendülést egyetlen, a sikerben mindvégig bízó nő és 21 nőtársa azzal a munkával, amit egyébként is jól végeztek.

A hivatalos adatok szerint a Cercis Murat Konağı megnyitása előtt évente 11.000 turista látogatott a városba, és 220 fő számára tudtak szállást adni. 2018-ban már 800.000 látogató járt Mardinban egy év alatt, és az ágykapacitás 11.700-ra nőtt, a legutolsó adatok szerint pedig évente 1,5 millió utazó érkezik a városba.

Forrás: cercismurat.com

Itt véget is érhetne a történet, de most kezdődik csak igazán!

Ebru Baybara Demir és a csapat 2001-ben elnyerte a „Sikeres török nő” díjat, 2007-ben „Az év társadalmat szolgáló projektje” díjat, majd egy amerikai egyetem a világon nők által vezetett legjobb három projekt közé választotta.

Hamarosan a Cercis Murat Konağıban, majd az ősi selyemúton fekvő kereskedővárosban, Harranban is gasztronómiai iskolát nyitottak. Így egyre több lány, asszony tanulta ki a szakmát: 80 tanulóval kezdték, majd 160 tanuló is járt hozzájuk, hogy európai színvonalon tanuljanak meg főzni. Ebből az iskolából került ki az a 12 lány, akik – családjuk támogatásával és egy olasz séf segítségével – Isztambulban nyitottak éttermet.

Ezzel a csapattal együtt hívták meg Ebru Baybara Demirt Lyonba egy ragos gasztronómiai versenyre. A Harran Gastronomi Okulu Projesi (Harrani Gasztronómiai Iskola) 2017-ben a Basque Culinary World Prize versenyen 30 ország 110 versenyzője közül az első tízbe került. A következő projekt, a Topraktan Tabağa Projesi (A termőföldtől a tányérig) ugyanezen a versenyen 2018-ban szintén az első tízbe került.

Ez utóbbi projektben Mardin tartomány, kiemelten Midyat, Dargeçit és Savur termőterületeit hasznosították, ahol előbb helyi, őshonos növények magjainak vetésével kísérleteztek, majd a nőket megtanították, hogyan termeljenek hatékonyan.

35 helyi és 35 szíriai asszony részvételével egy termelőszövetkezetet hoztak létre.

Az első évben 20 tonna magot vetettek el, nem is akármilyet: az ősi mezopotámiai – azaz a mai mardini – területeken honos növények magvait. A beültetett terület mára 650 hektár, melyet 24 mezőgazdasági mérnök irányításával 350 (szintén vegyesen török és szíriai) nő művel meg. Ősi, egymástól tanult módszereket alkalmaznak még a kártevők irtására is.

Egyéb műhelyeket is üzemeltetnek közösen: kenyér- és süteményüzemet, gombatelepet, a „Ha méhek vannak, élet is van” elnevezésű méhtelepet és mézelőállító műhelyt és a Halep szappan főzésére szakosodott műhelyt.

A közösségi médiából tudjuk, hogy minden szezonális munkát együtt, kalákában végeznek: ha kell, az el nem adott 700 kg paradicsomból salcát (sűrített paradicsom) főznek, bulgurt készítenek, epret ültetnek, krumplit szednek, paprikát tisztítanak és darálnak, vagy olajbogyót törnek.

Mindenki azt kérdezi: Egy nő hogyan foglalkozhat egyszerre ennyi mindennel? „Nagyon jó csapatot alkotunk és megtanítottuk az embereknek, hogyan kereshetnek pénzt” – ez Ebru „receptje”.

A cikkhez forrásul Ebru Baybara Demir saját honlapja (ebrubaybarademir.com) és a fenti videó szolgált.

Erdem Éva – Türkinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here