Sabiha Bengütaş – az első női szobrász Törökországban

Sokan gondolhatnák, hogy a török nők a férfiak árnyékában éltek az Oszmán Birodalomban. Ha azonban közelebbről is górcső alá vesszük élettörténetüket, könnyen láthatóvá válik, hogy milyen meghatározó szerepet töltöttek be Törökország felemelkedésében.

Ezeken a hasábokon hétről-hétre azokat a nagy jelentőséggel bíró török nőket mutatjuk be, akik életük során hozzájárultak Törökország fejlődéséhez, kulturális örökségéhez. Olyanokat, akiknek a munkásságát világszerte elismerés övezi és olyan „hétköznapi hősöket” is, akik tetteikkel kiemelkedtek a férfiak – esetenként – elnyomó világából.

Törökországban a szobrászművészet a Köztársaság idején terjedt el. A férfi szobrászok mellett azonban volt egy nő, Sabiha asszony, aki professzionális szinten űzte ezt a mesterséget. A következőkben vele, és egy kicsit a török szobrászattal, ismerkedhetnek meg kedves olvasóink.

A modern kor sajátossága, hogy nők is kezdtek szobrokat készíteni. Azok között a nők között, akik szobrászként dolgoznak, csak egy vagy két név van, akit a férfi szobrászokkal együtt említenek. Törökországban három, négy női szobrász is van és jónéhány festőnő, akik munkáját európai múzeumokban is kiállítják.

Közéjük tartozik Sabiha Bengütaş is, aki művei révén kiváltságos helyet foglal el a török képzőművészetben.

Sabiha Ziya 1904-ben született Isztambulban, az iskolát a mai Eyüp Anatóliai Középiskola elődjében kezdte, de apja nem sokkal később családjával együtt Damaszkuszba költözött, ahol négy évig tanult. Közben a francia katolikus iskolába is járt egy évet. Visszatérve Törökországba, az Isztambul mellett lévő, márvány-tengeri Büyükada szigetén telepedtek le. Itt a Köprülü Fuat pasa iskolába járt. A képzőművészet iránt már gyermekkorától kezdve érdeklődött. Az iskolában és otthon is festett, így azért, hogy továbbfejlessze tehetségét, még a középiskola befejezése előtt, 1920-ban beiratkozott a mai Mimar Sinan Képzőművészeti Egyetem elődintézményébe, ahol a festészet szakon İhsan Bey tanítványa volt. Ekkor készítette első alkotását: egy ősi mellszobor másolatát. Amikor İhsan Bey meglátta a szobrot, elsőre nem is akarta elhinni, hogy azt Sabiha készítette, de később elismerően beszélt hozzá: „A tetővel kezdted, mielőtt az alapot megépítetted volna”.

Itt egy évet tanult, majd átiratkozott szobrászat szakra, s első nőként csatlakozott a három férfi szobrász hallgatóhoz.

Én voltam az első női tanuló a Képzőművészeti Akadémia Szobrász Karán. 1921 volt és ekkor még csak három férfi szobrász hallgatója volt az akadémiának.

Jobban szeretem azt megformálni, amit látok, és mindazt a legegyszerűbb formában. Nem másolom a természetet, hozzáteszem a személyes érzéseimet. Különösen szeretem a természetet. Általában tájképeket készítek, mert egy szoborban nem lehet a természetet kifejezni. Így a természet iránti vágyam a festményeimben elégítem ki.

Szerintem műveimre nem lehet azt sem mondani, hogy klasszikus, és azt sem, hogy modern. Alapvetően a stílus nem kérdés. Ami igazán fontos, hogy műveimben a művészeti értékek jelen vannak-e vagy sem. A „modernnek” tartott művészek is évekig dolgoztak klasszikus stílusban. Ami a művészeti iskolák kialakulását illeti, bármennyire is sok művész van, sok elmélet is létezik. De vajon az érzelmek és az igazságosság nem mindegyiknek az alapja? 

Az előbbiekben kifejtett érveknek megfelelően én megfigyelek, vizsgálok, nem utánozok, mert a művészetnek mindenekelőtt személyesnek kell lennie” – olvasható egy korábbi visszaemlékezésében az Isztambuli Nők Múzeuma honlapján.

Sabiha szobrászat iránti szenvedélye rendkívül erős volt: mindent megtett azért, hogy a mesterség fortélyait elsajátítsa.

Az akadémiai diákok közötti verseny első díját megnyerve (Prix de Rome), jogot szerzett arra, hogy az Atatürk alapította ösztöndíjjal külföldre mehessen a Római Képzőművészeti Akadémiára, ahol Ermenegildo Luppi műhelyében tanulhatott. 1928-ban, a kialakítás alatt álló isztambuli Taksim tér és a Köztársaság emlékművön dolgozó híres olasz szobrász, Pietro Canonica asszisztense volt, és az emlékmű elkészültét követően 18 hónapra Olaszországba tanulmányútra ment.

Visszatért Törökországba, ahol tovább folytatta tanulmányait. 1933-ban feleségül ment Abdülhalk Hamid unokájához, Emin Bengütaşhoz és együtt utaztak el Európába. Belgiumban, majd Oroszországban is éltek.

Az 1925. július 31-én megnyitott Galatasaray kiállításon első alkalommal nők is részt vehettek, ezen mutatkozott be Bengütaş is, aki három Ahmet Haşim mellszoborral vett részt.  

Sabiha Bengütaş a következő évi kiállításon Hakkı Şinasi pasa, Prof. Dr. Akil Mukhtar és a festő Hikmet Bey mellszobrával mutatkozott be. 1938-ban volt két, nyílt nevezésű, „Atatürk” és „İnönü” szobrászverseny, melyeket megnyert.

Felnőtt korában is folytatta a tanulást. Amikor nagykövet férje nyugdíjba ment, Ankarába költöztek. Férje halála után még több festményt és szobrot készített, hogy ezekkel is elterelje gondolatait.

1992. október 2-án halt meg.

Szobrai a teljesség igénye nélkül:

Atatürk (carrarai márványból készült szobra a Çankaya elnöki palota kertjében)

 

İsmet İnönü (a mudanyai fegyverszüneti tárgyalásokon viselt egyenruhájában ábrázolva, a Nyugati Front parancsnokaként)

 

Abdülhak Hamid (török író, költő, diplomata)

 

Ahmet Haşim (török szimbolista költő)

 

Prof. Dr. Akil Muhtar Özden (török orvos, politikus)

 

Hakkı Şinasi pasa (török tengernagy, orvos, politikus)

 

Hikmet Bey (török festőművész)

 

Mevhibe İnönü (İsmet İnönü felesége)

 

Hasan Ali Yücel (török reformista oktatási miniszter)

 

Roy Kohler

Forrás: hu.wikipedia.org, sabihabengutas.com

Kollár Kata – Türkinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here