Isztambul legidősebb gyógyszerésze: Gülzar Aydın

Törökországban minden évben május 14-én, a gyógyszerész képzés kezdetének emléknapján tartják a gyógyszerészek napját. Az emberiség történetével egyidős tudomány minden országban és kultúrában az egyik legfontosabb foglalkozás.

Az ünnep alkalmával mutatták be a sajtónak, és ezáltal az olvasóknak Isztambul legidősebb, még aktívan dolgozó gyógyszerészét, Gülzar Aydın asszonyt. A hölgy 95 éves és nem kevesebb mint 74 éve dolgozik gyógyszerészként. Beşiktaş kerületben él, és Bakırköy Yeşilyurt kerületében van a munkahelye, így naponta közel 50 km utat tesz meg a munkája miatt.

1924-ben született Şanlıurfában. 1945-ben végzett az Isztambuli Egyetem Orvostudományi Kar üzemeltetésében működő gyógyszerészeti iskolában. Pályakezdőként a kor híres gyógyszergyártója, Hüsnü Arsan mellett kezdett el dolgozni. 1949-1952 között több márka részére lázcsillapítót, asztma-, köhögés-, és bélparaziták elleni gyógyszereket fejlesztett, melyek közül négy engedélyt is kapott a piacon történő értékesítésre.

A gyógyszergyáros elhunyta után, 1953-ban nyitotta meg első saját gyógyszertárát Aksaray kerületben. Az épület lebontása miatt az üzletet elköltöztette Bakırköy Osmaniye, majd Bakırköy Yeşilyurt kerületbe, így már az 1970-es évek óta ugyanebben a körzetben nyújtja szolgáltatását.

Tudományos munkája mellett azzal is büszkélkedhet, hogy ő volt az első választott titkára az Isztambuli Gyógyszerészi Kamarának.

„A gyógyszerészeti szakma nem a meggazdagodásról szól, hanem a segítségről, amit az embereknek nyújt” – nyilatkozott az idős hölgy, mellyel a fiataloknak, az új gyógyszerészjelölteknek kívánt üzenni.

Forrás: cnnturk.com

Erdem Éva – Türkinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here