Bátor Nők Nemzetközi Díjjal tüntették ki Canan Güllü török aktivistát

Canan Güllü török aktivista veheti át a Bátor Nők Nemzetközi Díját 2021-ben, melyet idén 15. alkalommal ad át az amerikai külügyminisztérium.

Forrás: wikimedia / International Women of Courage Award

Canan Güllü 31 éve dolgozik azért, hogy a nők gyakorolhassák a nekik járó emberi jogokat. Több éve a Török Nők Egyesületeinek Szövetsége – melynek 186 kirendeltsége és 52.500 tagja van – elnökeként végzi feladatát. Az évek során – mint a nemek közötti egyenlőség határozott híve – küzdött azért, hogy a nők a munkaerőpiacon, az irányító testületekben és az oktatásban megkapják az őket illető jogokat. Hosszú évek óta részt vesz a nők elleni erőszakkal kapcsolatos törvényalkotási folyamatokban is.

Ezenkívül Güllü képzési és jogvédelmi kampányt indított és folytat az Isztambuli Egyezményben foglaltak megismertetésért és az egyezményben előírtak betartatásáért.

Nevéhez fűződik az ún. Mücadele Kazandırır (A harc győzelmet hoz) nevű kampány, mellyel önkormányzatról önkormányzatra jár, és amivel már mind a 81 törökországi tartományba ellátogatott  8 alkalommal is.

Korábban működött Törökországban egy folyamosan aktív telefonvonal, hogy segítséget kérhessen minden bántalmazott nő vagy bármely családon belüli erőszak áldozata. Ez előbb Isztambulban, később országszerte leállt. Canan Güllü a települések vezetőségénél és a magánszektorban működő társaságoknál is kampányolt, így 2014-ben elérte, hogy a segélyhívó – immár az általa elnökölt szövetség égisze alatt – újra elindulhasson. Azóta is folyamatosan küzd a vonal fenntartásáért.

Álljon itt a telefonvonal hivatalos neve és száma, hogy bárki elérhesse, ha szükségét érzi: Aile İçi Şiddet Acil Yardım Hattı (0 212/549 656 96 96). A segélyhívó már nem csak telefonhívással, hanem telefonos alkalmazással is elérhető.

A vonalra – 2007-es indulása óta – összesen 76.227 hívás érkezett, ennek 47,14%-a fizikai, 33,31%-a pszichológiai bántalmazás, 11,07%-a szociális, 4,38%-a gazdasági bántalmazás és 4,11%-a szexuális erőszak bejelentése miatt.

A Bátor Nők Nemzetközi Díját 2007 óta mindig nőnapon adják át. A bátor lányokat, asszonyokat az USA-ban működő nagykövetségek országai saját állampolgáraik közül jelölik és terjesztik fel elismerésre. A nyertesek teljes listáját ITT találják meg.

Korábban két török hölgy érdemelte ki a díjat.

Şafak Pavey újságíró, diplomata 2012-ben kapott elismerést. Pavey az ENSZ menekültügyi bizottságának (UNHCR) dolgozott, ahol Algéria, Egyiptom, Irán, Libanon és Szíria humanitárius segélyeiért felelt. Az UNHCR szóvivője volt Magyarországon.  Michelle Obama és Hillary Clinton nyújtotta neki át a díjat.

Saadet Özkan gyermekbántalmazás ellen küzdő pedagógus, aktivista 2017-ben kaphatta meg, aki 6 lánytanuló ellen elkövetett erőszakos cselekményeket leplezett le Izmir/Menemen körzetben. Díját a Fehér Házban vehette át Melanie Trumptól.

Nem feledkezhetünk meg a – máig egyetlen – magyar díjazottról sem. Osztolykán Ágnest 2011-ben a roma integrációban játszott szerepéért tüntette ki az amerikai külügyminisztérium a Bátor Nők Nemzetközi Díjjal. Osztolykán Ágnes pedagógus és politikus, aki Washingtonban, Hillary Clinton  akkori amerikai külügyminisztertől vehette át az elismerést. 

Erdem Éva – Türkinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here