Az acélakarattal rendelkező nő: Nermin Abadan Unat

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Nermin nevű kislány. Édesanyja egy magyar báró családjából származó nemes kisasszony, Elfriede Karwisky, édesapja török kereskedő volt, aki folyamatosan utazott Törökország és Hamburg vagy Bécs között. A kislány felnőve országot és nyelvet váltott, és ő lett Törökország első politológusnője. 5 nyelven beszél és publikál, és elnyerte a Hocaların Hocası, azaz a tanárok tanára elismerést is.

A mesésen induló élete nehézségekkel tarkított. 1922-ben született Bécsben, magániskolákban tanult német és francia nyelven. 1927-1931 között Isztambulban éltek, ám iskolába nem adták, magántanár járt hozzá. Mindössze 9 éves volt, mikor édesapja elhunyt. Édesanyja úgy döntött, hogy Budapestre költöznek, ahol magyarul és angolul is megtanult.

Nehéz anyagi körülmények között folytathatták életüket, így amikor megtudta a korabeli sajtóhírek alapján, hogy Atatürknek köszönhetően a török köztársaságban ingyenesen járhat jó iskolákba, elhatározta, hogy ott tanul tovább. A 14 éves lány Budapesten besétált a török követségre, és ezt mondta: „Az apám török volt. Én ugyan nem tudok törökül, de Törökországban szeretnék tanulni. Nincs pénzem, de kérem, küldjenek el Törökországba!”

A követség zsebpénzzel látta el, vett egy harmadosztályú vonatjegyet neki, és hogy egyen valamit az úton, ételkuponokat is kapott. A kislány napokig utazott a fapados vagonokban, míg 1936. november 5-én Isztambulba érkezett. Szüksége volt többször arra a levélre, mely török nyelven íródott, és csak felmutatta a hivatalos szerveknek, mert nyelvtudás híján elmondani nem tudta, miért jött.

Onnan továbbutazott Izmirbe, édesapja rokonságához. Nem fogadták tárt karokkal, ám szerencséjére – annak ellenére, hogy nem tudott törökül – az országos szinten is elismert  oktatási intézmény – az İzmir Kız Lisesi (izmiri leánygimnázium) felvette tanulói közé. Németet tanított és a nemzetközi vásáron dolgozott, így kereste meg saját zsebpénzét, miközben törökül is tanult. Tanulmányait Isztambulban folytatta jogi karon. Ott ismerte meg professzorát, későbbi férjét, Yavuz Abadant. Ekkor a II. világháború időszakában járunk.

Miután végzett, követte professzorát Ankarába, ahol ezt követően újságíróként dolgozott, egyikeként a nagyon kevés női újságírónak. Közben 1946-ban összeházasodtak Yavuz Abadanttal. Így lett először saját lakása, családja Törökországban.

A fia 1958-ban született meg, akinek – érthető módon, Atatürk iránti tisztelete jeléül – a Mustafa Kemal nevet adta. (Ő lett egyébként New York első mecsetének tervezőmérnöke.)

Férjét 1967-ben elveszítette, később újra férjhez ment, ám egy év házasság után ismét megözvegyült. Ma is négy gyűrűt hord: a két jegygyűrűjét és a férjeinek gyűrűit.

Tanári pályafutását előbb asszisztensként, majd tanárként kezdte meg az ankarai egyetem politológiai szakán (Mülkiye), ahol rajta kívül csak férfiak dolgoztak. 1970-től már egy külön fakultáció igazgatójaként dolgozott, és megalapította a politikai viselkedési intézetet (Siyasal Davranış Enstitüsü), és fő témájául a külföldre vándorolt törökök életét, illetve a női jogokat választotta.

Felirat: Nermin Abadan Unat (balra) beszélget Erika Spiegelel egy nemzetközi migrációs konferencián 1982. május 16-29. forrás: Salzburg Global Seminar Facebook oldal

Egy olyan fakultáson dolgozott, ahol nőként először lett asszisztens, majd docens, végül professzor. Később a Boğaziçi Egyetemen tanított 22 évig, és még ma is óraadó. Tanári jelmondata: „bilim tuğla üzerine tuğla koymaktır”, azaz „a tudomány azt jelenti: téglát teszünk a tégla tetejére”. 

forrás: haberler.boun.edu.tr

Munkája elismeréséül 2017-ben a Sakıp Sabancı Alapítvány nemzetközi kutatói díjak közül a zsűri különdíját (Sakıp Sabancı Uluslararası Araştırma Ödülü’nde Jüri Özel Ödülü) kapta a török kivándorlók életének kutatásai miatt. Köszönőbeszédét – egyetemi előadóhoz méltóan – 45 percben tartotta meg. A jelenlévők egy teljes előadást hallgathattak a témában, ahol kifejtette a mai Európa helyzetét: Németországban már 4. és 5. generációs bevándorlók élnek, ennek ellenére még mindig elkülönítést tapasztalhatnak, és a nem megfelelő oktatás hátráltatja életüket. A közönség állva tapsolva köszönte meg az előadást, és köszöntötte az idős asszonyt.

Életrajzát saját maga is megírta Kum Saatini İzlerken  (A homokórát nézve) címen. 2010-ben tanítványa, Sedef Kabaş is leírta a különleges életrajzot Hayatını Seçen Kadın – Nermin Abadan Unat  (Az életét megválasztó nő) címen. A fülszöveg első mondatával zárjuk cikkünket, mert mintegy összefoglalja az életutat: kemény élet, acél akarat; a nő, aki nyelvét, nemzetét és férjét is önmaga választja.

Erdem Éva – Türkinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here