A legsikeresebb török női filmrendező: Bilge Olgaç

Sokan gondolhatnák, hogy a török nők a férfiak árnyékában éltek az Oszmán Birodalomban. Ha azonban közelebbről is górcső alá vesszük élettörténetüket, könnyen láthatóvá válik, hogy milyen meghatározó szerepet töltöttek be Törökország felemelkedésében.

Ezeken a hasábokon hétről-hétre azokat a nagy jelentőséggel bíró török nőket mutatjuk be, akik életük során hozzájárultak Törökország fejlődéséhez, kulturális örökségéhez. Olyanokat, akiknek a munkásságát világszerte elismerés övezi és olyan „hétköznapi hősöket” is, akik tetteikkel kiemelkedtek a férfiak esetenként elnyomó világából.

Élete

Bilge Olgaç egy szegény család hatodik gyermekeként született 1940. január 10-én Törökország északkeleti tartománya, Kırklareli kis városában, Vizében.  Isztambuli szakiskolai tanulmányait követően 1956-ban Vecdi Benderrel kötött házasságot, majd egy fiuk született. 1994-ben elváltak, és ekkor Bilge Isztambul Beyoğlu kerületébe költözött. 1994. március 3-án egy tűz során életét vesztette.

Munkássága

Noha nehéz kronologikusan nyomon követni a transzformációt Bilge Olgaç filmjeiben, elmondhatjuk, hogy a nők ábrázolása fokozatosan jelent meg filmjeiben, és épp abban az időben került előtérbe, amikor a társadalmi nemek kérdése egyre nagyobb visszhangot váltott ki.

Olgaç a ’65-ös évek generációjában nevelkedett – hasonlóan Kemal İncihez és Tunç Başaranhoz. Feyzi Tuna és Erdoğan Tokatlı rendezők mellett lett elismert rendező és forgatókönyvíró. Bilge Olgaç a török ​​mozi egyik legtermékenyebb női rendezője.

Férje, aki a filmiparban alkalmazottként dolgozott, mutatta be Bilgét a neves filmrendezőnek, Memduh Ünnek. Ün Olgaç egyik történetét (Kismetin En Güzeli – A szerencse legjobbja) 1962-ben vitte filmre. Mozikarrierje ezzel a filmmel kezdődött, melyet a Yelpaze magazin felkérésére írt és melynek  forgatókönyvét Memduh Ün felkérésére Bülent Oran írta, a főszerepet Fatma Girik és Fikret Hakan játszották. 1965-ben rendezte első saját filmjét, az Üçünüze de Mıhlarım-ot (Hármat közületek le fogok lőni).

Ebben az időben Bilge Olgaç volt az egyetlen női filmrendező, filmjei forgatókönyvét is maga írta. Hírnevet az 1970-ben bemutatott Linç (Lincs) című filmjével szerzett, és számos díjat is elnyert. 1975–1984 között reklámfilmeket rendezett. 1984-ben visszatért a mozifilmekhez, ekkor került mozivászonra a Kaşık Düşmanı (Labda és lánc). Még ebben az évben készül el a Yavrularım (Kicsikém), ami nagy sikert aratott. Későbbi filmjeit a vidéki nők ihlették. Habár 1987-ben leginkább mozifilmeket készített, egy televíziósorozat rendezését (Elif Ana-Ayşe Kız – Elif anya, Ayse lány) is elvállalta. Utolsó filmje a Bir Yanımız Bahar Bahçe (Tavaszi kert az egyik oldalon). Bilge Olgaç 37 filmet rendezett élete során. 

Agâh Özgüç három időszakra osztja Olgaç filmművészeti tevékenységét. Olgaç első rendezése 1965-re tehető, amikor a kalandfilmek voltak népszerűek. Az Üçünüzü de Mıhlarım című film főszereplője Yilmaz Güney, Mehmet történetét meséli el. A fiúét, aki gyermekként megöli apja gyilkosát, Bektaşoğlut, majd 14 év börtönbüntetést követően kiszabadul. A történetben Mehmet lebeszéli Bektaşoğlu három fiát, valamint a lányát, hogy bosszút álljanak apjuk halála miatt.

1965 és 1972 között Olgaç drámaibb és érzelmesebb filmeket készített, mint például a Babasız Yaşayamam, Dertli Gönlüm, Nikahsızlar, Linç vagy a Merhamet, melyek középpontjában olyan férfiak állnak, akik a kölcsönös viszálykodásból fakadó gyűlölettel és haraggal vannak tele.

Olgaç filmjei akkor futottak be igazán, amikor rendezőként felhagyott a férfi karakterek bemutatásával és a nők felé fordult. Linc című filmjével 1970-ben a 2. Adana Filmfesztiválon elnyeri a legjobb rendezőnek járó díjat. 

Az 1974-es moziválságot követően reklámfilmeket rendez 7-8 éven át. 1984-ben tér vissza a mozivászonra Kaşık Düşmanı című filmjével. További filmjei: a Gülüşan (1985), az İpekçe (1987) és a Gömlek (1988).

Olgaç filmjeinek végnapjai az 1990-es évekre tehetők, mikor utolsó filmjeit, a Kurşun Adres Sormazt (1990) és a Aşkın Kesişme Noktasıt (1990) rendezi.

A hagyományokon túl

Olgaç korai vidéki történeteiben mindig két oldal áll egymással szemben: a szenvedő és szorgalmas anya és a fiatal nő, akit erőszakkal kényszerítenek. A női érzékenységről szóló filmjei kapcsán Olgaç így nyilatkozott a Sanat Haberlerinek 1987-ben adott interjújában: „Az élet leáll nők nélkül. Soha nem akartam azonban becsmérelni a férfiakat. A férfiak  a társadalom szabályainak köszönhetően ilyenek. Ha a társadalom szabályai megváltoznak, a férfiak is változni fognak, és  olyan egyensúly alakulhat ki, amelyben már a nők érzelmeit is figyelembe veszik.”

Bár rendkívül feministának nevezték a Kaşık Düşmanı(1984) című filmet, mellyel Olgaç elnyerte a női filmrendezők nagydíját Franciaországban, Olgaç nem tartotta egyáltalán feministának. A film története szerint amikor egy gázpalack felrobban egy vidéki esküvőn és az minden nőt megöl, az élet majdnem leáll a férfiak számára. A férfiak küzdelmet folytatnak, hogy a szomszédos falvak asszonyait feleségül vehessék, és összegyűjtsék az ehhez szükséges menyasszonypénzt. Emiatt a férfiak rendszeresen találkoznak, és megpróbálják megoldani a problémáikat.

Annak ellenére, hogy a falusi nők halottak, érintetlen marad a patriarchális struktúra. Elif, aki egyedül járkál a falu elhagyatott területein, és akivel a falubeliek nem igazán foglalkoznak, megszállottan szerelmes Osmanba. Elif megmenekül, mert nem hívják meg az esküvőre. A férfiak találkozóin szabadon ki-be sétálgat, megharapja őket, ha szükséges, egyet közülük még meg is üt. Elif a bajkeverő, az egyetlen nő, aki ehhez hasonló dolgokat tehet meg Sarıca faluban. Olgaç őrült nőként ábrázolja Elifet.

A Gülüşan című filmben a fiatal, születése óta vak nő fogyatékosságán keresztül látjuk a történéseket. A filmben Mestan harmadik feleséget keres magának, mivel úgy gondolja, hogy korábbi két felesége terméketlen. Mestan elrabolja az út szélén álldogáló Gülüşant és hazaviszi. Mikor azonban később Mestan rájön, hogy az asszony vak, egyre nagyobb figyelmet szentel Gülüşannak. Míg a másik két feleségét sosem szerette, addig Gülüşan irányába vaksága miatt megmutatkozó irgalmassága fokozatosan szerelembe csap át.

Ebben a két filmben, amelyek már filmes/rendezői karrierje kiforrott szakaszában készültek, sokkal érzékenyebben és realisztikusabban fordul a nők általános problémái felé. Az egyén bemutatása mindkét női főszereplő esetében testi vagy szellemi fogyatékosságaikon keresztül történik, és ezáltal egy újfajta nőábrázolás alapjait teremtette meg.

Díjak:

  • 1970: LinçAdana Nemzetközi Filmfesztivál (Altın Koza) – legjobb rendező
  • 1984: Kaşık DüşmanıAntalya Nemzetközi Filmfesztivál (Altın Portakal) – legjobb forgatókönyv
  • 1985: Kaşık DüşmanıCréteil Női Filmek Nemzetközi Fesztiválja – fődíj

Lukács Eszter – Türkinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here