13 török feminista írónő és műveik az oszmán időktől napjainkig

1. rész: az 1800-as évek művészei

A XIX. században az egész világon a változás szele fújt. A nacionalista megmozdulások egyre gyakoribbak voltak, birodalmak omlottak össze, a gondolkodásmódban is gyökeres változások történtek, olyan fogalmakat kérdőjeleztek meg mint szabadság, egyenlőség, jogok.

Az egész világon tapasztalható változások nem voltak hatástalanok az Oszmán Birodalomban sem. Ismeretes, hogy az első női megmozdulások ebben az időszakban a sajtótermékeknek köszönhetők. Az oszmán kortól a mai napig összegyűjtöttük a török irodalom jelentős feminista szerzőit és műveiket.

Cikkünk első részében azokkal a művészekkel ismerkedhetünk meg, akik az 1800-as években születtek és alkottak, vagy ezekben az években kezdtek írni.

1. Fatma Aliye Topuz (1862–1936) – Muhadarat, 1891

Szinte bizonyos, hogy a híres történész és jogász édesapjának (Cevdet Paşa) köszönhető az, hogy a kortársai által feministának tartott, időnként a nők jogaiért keményen kiálló Fatma Aliye nőtársaihoz képest bátrabban és ékesszólóbban beszélő nő volt. A legkülönbözőbb magazinokban és napilapokban jeletek meg írásai, és műveiből nem felejtette ki a nők témáját. Konzervatív egyéniségének feláldozása nélkül vált a török női jogok megteremtésének alapítóinak egyikévé.

Muhadarat című könyvében olyan témákat érint, mint a házasság, az ágyasok szerepe, a szerelem, az árulás, a korrupció. Fazıla (a főszereplő) alakján keresztül fogalmazza meg a muszlim-török nő feminista értelemben önmagát képviselő, közösségi szerepét megváltoztató, a férfiakkal azonos jogokat birtokló, a kizsákmányolás ellen harcoló, a gazdaságilag önálló nő erőfeszítéseinek sikerét.

„Fazıla, most már tudja, ha rögtön másnap édesapja házába menne is, ő már nem olyan, mint a többiek az apja otthonában, már nem tartozik közéjük. A férje házában átélt kényelmetlenségek elől megszökve apja házában sem találna kényelmet. El tudta képzelni, ha elmondaná otthon, hogy nem bírta a férjével, őt hibáztatnák. Szegény nő, hosszas gondolkodás után mostohaanyja piszkálódása helyett inkább a férje piszkálódását hajlandó elfogadni.”
(modern török nyelvre történő fordítás alapján)

2. Selma Rıza Feraceli (1872–1931) – Uhuvvet, 1897

Selma Rıza, az 1839-ben bekövetkezett oszmán reformokat követő korszerűsítés időszakának – írásai és társadalmi tevékenysége miatt –egyik legtöbbet emlegetett írónője. Úgy tartják, hogy a nők jogait és a nők társadalmi helyzetét érintő újító ötletei főként a Párizsban töltött időszakában születtek meg.

Selma Rıza, a húszas éveiben megírt könyvében, az Uhuvvet-ben a korszak társadalmi struktúráját kritizálja. Példaértékű könyvként említhető, mert a női jogok problémáját a középpontba állítja. Regényében a házasság, a fiatal lányok akarata ellenére, a család nyomására történő házasságkötéseknek, a lánygyermekek oktatásának és a nők házasságon belüli helyzetének kérdését dolgozza fel, a problémák megoldását a nők felvilágosításával köti össze.

„Az a döntés született, hogy Sabihának csak a férjéért kell élnie. Ha egy kicsit jobb kedvű lett, azzal vádolták, hogy a pasa háza mulatóvá vált. Sabihának nincs joga ahhoz, hogy kedvére nevessen vagy sírjon. Azt kívánják tőle, éljen a férje lelkiállapota szerint. Ha már úgyis a pasa férje lett és érte kell, hogy éljen, akkor, ha az szomorú, sírni, ha az boldog, nevetni köteles.”
(modern török nyelvre történő fordítás alapján)

3. Emine Semiye (1864–1944) – Sefalet, 1908

Emine Semiye asszony – a reformok előtti állami személyek egyikének – Ahmet Cevdet pasa lánya, és cikkünk elején bemutatott Fatma Aliye asszony lánytestvére. Igen színes személyiség, szerteágazó tevékenységgel: az oszmán női mozgalmak úttörője, író, politikus, újságíró, tanár és nővér.

A nők oktatásáról, a férjválasztás lehetőségéről, a válás jogáról, a munkavállalás lehetőségéről és hasonló női jogok témáiról még testvéréhez képest is radikálisabban gondolkodott. Ha kellett, újságcikket írt, ha kellett, regényt vagy mesét, hősnői pedig olyan erős nők voltak, akik akár megszöktek otthonról, hogy munkába álljanak, és maguk választhassák meg férjüket.

Könyv formában egyetlen regényét, a Sefalet-et adták ki, melynek főszereplője is olyan nő, aki nehézségekkel teli életet él. Sabite bölcs és erkölcsös nő, aki elég okos ahhoz, hogy tanuljon az átélt leckékből, olyan valaki, akinek alakjával az író üzenetet küld a társadalomnak.

„A szolgálatomra fordított időd, a neked nyújtott segítségem helyett a tőrömmel megsebezte a szíved. Amikor magamat boldognak hittem, neked micsoda fájdalmat jelentett, az elhagyott romos házban, hullámokban rád törő fájdalom nekem eszembe sem jutott. A neked okozott gondok százszorosát élem át.”

4. Nezihe Muhiddin (1889–1958) – Güzellik Kraliçesi, 1933

Nezihe Muhiddin olyan környezetben nőtt fel, ahol központi téma volt a nők helyzete. Fiatal korától kezdődően érzékeny volt a politikai és társadalmi témák iránt. A II. Alkotmányosságtól (1908-1920 közötti időszakot hívjuk így) a Köztársaságig húzódó, éveken át tartó harcát nem adta fel, és gondolkodóként, aktivistaként, íróként is kiállt az oszmán-török nők jogai mellett.

Életrajzáról, és műveiről egy korábbi cikkünkben részletek is olvashatók.

Muhiddin regényeiben a szerelem olykor romantikus stílusban jelenik meg. Az olvasó lehetetlen szerelmekkel, egymással össze nem egyeztethető érzelmekkel, saját érzéseit sem értő fiatal nőkkel találkozik írásaiban. Güzellik Kraliçesi című regény alakjai nem találják az egyensúlyt a változó társadalomban, és lelki terrornak vannak kitéve. Az írónő feminista gondolatait tárja elénk – a női karakter használatának eszközével. A könyv Belgin – aki önmaga sem fogadja el saját szépségét – életén át mutatja be, hogy egy nő a történelem bármely időszakában mindig külső szépsége alapján kerül megítélésre, és ennek a pszichológiai eredménye megrázó.

„Nem pont így, igaz, uram? Egy húszéves, személyisége tudatában lévő lány önmaga is döntést hozhat.” A pasa idegesen megmozdult, miközben választ adott: „Soha! Ez csak egy elméleti lehetőség az Ön számára …. Szerintem egy nő minden életkorban és mindenkor egy férfi szárnyai alatt létezik. Minden megváltozhat, azonban a természet törvényei nem változnak, Adnan uram. Mostantól ebbe a házba nem jöhet! Mit tenne? Hová menne? Hogyan élne meg? Mije van, amiben önmaga bízhat? Sírni fog, sőt zokogni. Teljes tehetetlenségben marad majd. Megértette, hogy hiába ül lóra, hiába kel úszóversenyre a férfiakkal, és még revolvert is használhat, de nem rendelkezik egy férfi bátorságával.”

5. Halide Edip Adıvar (1884–1964) – Handan, 1912

Halide Edib Adıvar magántanulóként végezte el az általános iskolát. Mindössze 13 éves volt, amikor angol tanulmányaival párhuzamosan lefordította Jacob Abbott „Anya” című művét, melyet kiadtak. Ezért II. Abdülhamid szultán kitüntetését is megkapta. A gimnáziumi éveket szintén egy magánleányiskolában végezte (Üsküdar Amerikan Kız Koleji), ahol franciát és angolt tanult, majd első muszlim nőként kapott végzettséget. Amint befejezte az iskolát, összeházasodott matematikatanárával, majd el is vált tőle, mikor az második feleséget kívánt a házhoz hozni. Több évig külföldön élt, majd felkérést kapott, hogy alapítson iskolát Libanonban és Szíriában. Tanárként dolgozott, a könyv- és újságírást egész életében folytatta, hol Törökországban, hol évekig külföldön élve.

Feminista irodalmát a Handan című regényén át vizsgálva érthetjük meg női szemszögből nézve, láthatjuk a nők férfiközpontú társadalomban betöltött szerepét. Továbbá azt, hogy egy író milyen nehézségekbe ütközhet egy női nézőpontból születő regény megírásakor, és hogyan élheti meg azt, mikor önmagánál előbbre valónak tekinti azt a szerepet, amit képvisel, és a saját élete tükörképét hogyan mutathatja be művében.

„A házasságot és a szerelmet összefüggő fogalmaknak tartod. A házasságnál értelmetlenebb szó nincs, és összefüggés sincs. Biztosíthatlak téged, ilyen erőszakosan szoros, az összefonódást szentségesítő kötődést soha nem éreztem.”

forrás: felsefetasi.org

6. Fatma Makbule Leman (1865–1898) – Hüsn-i Muamele (Ma’kes-i Hayal), 1896

A török irodalomtörténetben írásokat először megjelentető költőnő, Fatma Makbule Leman egy írócsoport tagjaként vált ismertté. A női kérdéseket és a nők társadalomban elfoglalt helyét taglaló művei egy kötetben összefoglalva jelentek meg Ma’kes-i Hayal címen. Azzal, hogy az engedelmesség csapdájában lévő, a női szabadságot, török-iszlám értelmezést kereső, női és íróegyéniséget kutató művész volt, lépéseket tett a feminizmus irányába. Ez a feminista viselkedés tükrözi a tehetetlen és a férfitől függő nő lázadását a hagyományos normák ellen.

Ma’kes-i Hayal művében 8 vers, 3 mese és egy, az olvasónak szóló levél található. Amíg egy férfi a nőt nem saját kiegészítőjeként látja, csak akadályozni fogja, és az általános rend felborul. A Hüsn-i Muamele című mesében mutatja be, hogyan áll a nő megbecsülésének témájához. Ezt egy házához hű asszony karakterével, egy erős és kisebbségi érzésektől mentes, és férfi nélkül is tovább élni tudó nő bemutatásával fejezi ki a művész.
„- Hála önnek, begyűjthetem jóindulatom gyümölcsét. Bár gyerekkoromban vágyaim ellenére akadályozni próbált engem, bebizonyítom, hogy egy képzett és tanult nő is lehet boldog.

– Igen. Valójában a felkészülés előrehaladtával elértük, hogy nem választunk férjet neked. Félek attól, hogy egy zsidó feleségtől együttérzést és kedvességet váró férfinak nem mutatna elég jól a te éjjel-nappal folytatott olvasásod és írásod.”

Fordította: Erdem Éva – Türkinfo

Forrás: leblebitozu.com


hun_1ado

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here