Hogyan látjuk az iszlámot?

mekka_by_orangelephantMit tudunk a nem radikális muszlimokról? Vallásként az iszlámról, egyáltalában az arab világról? Közép-Európában manapság vajmi keveset. A riporter Kovács Attila iszlamológustól, vallástörténésztől, a Komenský Egyetem összehasonlító vallástudomány tanszékének docensétől kért „pótórát”.

Egy tíz éve készült közvélemény-kutatás szerint Szlovákiában az emberek 40 százaléka az iszlámot a többinél rosszabb vallásnak tartja, és 42 százalék véli egyenrangúnak; egy mecset építését viszont 2005-ben csak 12 százalék helyeselte. Ezek az adatok ma is megállnák a helyüket?

Nagyjából igen, bár az utóbbi hónapok eseményei révén az ellenzők tábora talán növekedhetett. Nálunk is hangot kapott a Csehországból érkezett és ott körülbelül egy éve fölerősödött iszlamofób politikai divat. Mindkét országban megtalálta a maga nacionalistáit, pedig főként a mai Szlovákiában mind történelmileg, mind kulturálisan az iszlámnak tradíciói vannak, hiszen a múltban nem is rövid ideig szép számban éltek itt muszlimok, ami nyilván befolyásolta gondolkodásunkat. A mecsetépítést pedig a vallási tolerancia szempontjából tartom fontos témának. Pozsonyban, a helyi muszlimok vezetője szokta keserű iróniával mondogatni: ha az a mecset állna már, akkor a titkosszolgálatok legalább egy adott és biztos helyen figyelgethetnék az itt élő muszlimokat…

Tudtommal az arabok most még csak 1436-ot írnak. Ez több tekintetben jellemzi az arab társadalmak helyzetét, egyben sok mindent meg is magyaráz róla?

Ezt nehéz egyértelműen kijelenteni. Mert például amikor mi, magyarok ezer éve az államot alapítottuk, akkor az arab világ már virágzott. Oly korszakát élte, amit Európában leginkább a reneszánszhoz lehetne hasonlítani. Nincsenek hát pontos megfelelések. Viszont a muszlimok körében sokan emlegetik, hogy egyfajta iszlám reformáció szükségeltetne, ami még a 19. században el is kezdődött Egyiptomban és Indiában az intellektuális megújhodással. Jelen időben az a gond, hogy a világias szemléletű, felvilágosult demokrata értelmiség éppen úgy az akkori gondolkodók ideáiból építkezik, mint a lényegében ugyanarra hivatkozó fundamentalisták. Ez a két gondolkodásmód, a változás formáinak más-más értelmezésével, annyira távol sodródott egymástól, hogy mára elbeszélnek egymás mellett. Abban értenek csak egyet, hogy igenis, változás kell.

Szlovákiában mit tud az átlagember az arab társadalmakról és kultúráról, az iszlám vallásról?

Alapvetően vajmi keveset, elvégre az itt élő arab közösség egy maroknyi kisebbség. Így személyes tapasztalatok híján az emberek túlnyomó többsége csupán a napi hírekből tájékozódik, esetleg másodkézből származó értesüléseik vannak. Esetleg az iskolában hallott romantikus történelemlátás él bennük: az, hogy ők a mi ellenségeink! Természetesen a valóság ennél jóval árnyaltabb. Kinek van nálunk akár szűkebb körben fogalma például arról, hogy az oszmán-török korban a mai Szlovákia területén négy mecset működött; hogy a magyar királyságban, még a tatárjárás előtt, valóban nagy számban éltek muszlimok.

Nyilván az sem jó, hogy a közvélemény nemigen tud különbséget tenni a muszlim és az iszlamista között.

Pedig ez két nagyon különböző fogalom. Az iszlám maga a vallás, és erre telepedik vagy telepedhet rá az iszlamisták radikális ideológiája. Ha valaki vallásában az iszlámot követi, annak távolról sem kell radikálisnak lennie. Ellenkezőleg, az egyszerű muszlim bátran lehet konzervatív vagy éppenséggel liberális felfogású. Emellett az iszlámnak erős identitásteremtő kulturális szerepe is van, aminek beszédes jele például, hogy a muszlim világban általában a kommunisták is jártak a mecsetekbe. De azért is lényeges a fölvetett kérdés, mert a radikális ideológiát követő szervezetek többségét az iszlám mérvadó autoritásai nem is tartják muszlimnak, hanem hitehagyottnak vagy valamiféle elhajlónak. Ugyanis az iszlámban megvan az arany középút követésének szándéka, bár a közép-európai közvélemény ezt nem igazán tudatosítja.

A radikális iszlamista a hajdani oszmán birodalom reminiszcenciáit melengetve arról győzködi a muszlimokat, hogy az iszlám ismét felülkerekedhet a Nyugat társadalmain?

Részben. Az oszmán impérium az iszlám világon belül relatíve kis birodalmat jelentett. Ennek ellenére, természetesen, az oszmán múlt komolyan befolyásolja az arab világot. Ennél jóval hangsúlyosabb tünet, hogy a fanatikus és radikális iszlamisták elvetik az iszlám vallásban is meglevő toleranciát. Céljaik eléréséhez „alapjáraton” az aktivizmust, szélsőségesebb formában pedig az erőszakot használják. Aki pusztán iszlám aktivizmusról beszél, az kerüli a militáns megoldásokat, noha közben aktívan alakítja saját vallását, aktívan beleszól abba, mi lesz vallásának jövője. A radikálisoknál a politikai szándék a presztízzsel keveredik. Ők gyűlölködve, az Iszlám Államért meg kalifátusért kiáltva, agresszívan és fegyverrel cselekednek; és közben – a régi al-Kaida dzsihádistákkal szemben – jól bánnak a píárral, a reklámmal, a toborzás eszközeivel. A pusztán hagyománytisztelő muszlim viszont „csak” az apja, a nagyapja vallását követve jár békésen a mecsetbe, imádkozik és nem törekszik e tradíciók megváltoztatására.ensétől kért „pótórát”.

Az iszlám radikális oldala egy filozófián alapuló modern vallásháború?

Fontos számukra a vallás, de az Iszlám Államnak, meglepő módon, nincs saját ideológiája, hanem másoktól átvett eszme- és fogalomrendszerekkel él. Igaz, a radikálisai rengeteg forráshoz nyúlhatnak, hiszen a dzsihádistáknak gazdag irodalmuk van. Többnyire nagyon gyakorlatiasan azt veszik belőle elő, ami éppen megfelel nekik. De egyéb tekintetben is pragmatikusak: török közvetítők révén a Nyugatnak árulják az általuk ellenőrzött területeken kitermelt olajat; és a világörökség általuk tönkretett építményeit is azután rombolják le, hogy onnan eladtak már minden értékesíthetőt.

Sejthető, hogy kitűzött céljaikat tekintve mi a szerepe mindebben a terrorizmusnak?

Az „csupán” radikális szándékaik nyomatékosításának módszere és eszköze. Mozgatórugója a kiszámíthatatlanság, lényege pedig a megfélemlítés, hiszen a félelem nemcsak természetes önvédelmi reakció, hanem jelentős politikai tőke is. Sokan használják, és nemcsak a Közel-Keleten, hanem politikusaink a mi régiónkban szintén előszeretettel élnek a riogatás eszközével.

Megállítható a radikális iszlám? Mert tagjai – a közép-európai polgár látószögéből – „csak” gyilkolni, a hatalmat élvezni, megkötöttségek nélkül akarnak élni!

Igen, még ha az egy rengetegfejű hidra is, hiszen ha sokféle maga az iszlám, úgy az iszlamizmus szintén sokféle. És mert az iszlamizmus így nem monolitikus képződmény, gyakran akár két iszlamista csoport is a leginkább egymást utálja. Például a síiták és a szunniták. Ezért elsősorban a radikalizmus feltételeit kellene kiküszöbölni, aminek elharapódzásához, sajnos, az utóbbi 20-25 évben Európa és az Amerikai Egyesült Államok közel-keleti politikája kitűnő terepet teremtett. Persze, ennek csupán egyik ára valószínűleg az olajárak megugrása volna. Valahol ez egy ördögi kör. Természetesen a mai helyzet kialakulásában a sokrétű folyamattá fejlődött, úgynevezett arab tavasz is döntő szerepet játszott. Nagyban föllazította az iszlám világ társadalmait addig erős kézben tartó, illetve a Nyugat igényei és az arab világ között egyensúlyozó autokrata rezsimeket. Az „arab tavasz” fiataljai, tehát az utóbbi két-három évtizedben felnőtt iszlám nemzedék nemigen tudta, hogy mit is akar a valóságban, ezért absztrakt fogalomként a szabadságot tűzte zászlajára. Viszont az egész térség hamar instabilissá vált, Irakban, Szíriában, Líbiában egyenesen polgárháborúba torkollt, illetve Egyiptomban visszarendeződés lett a vége.

Tanár úr, elsősorban nem az 1,6 milliárd lelket számláló muszlim világ békés és jóindulatú zömének kellene szembeszállnia a radikális iszlámmal, az iszlamistákkal?

Egyértelműen. Ez egy fontos szempont, az úgynevezett hallgatag többségnek mindig és mindenütt lényeges szerep juthat a társadalmi folyamatok alakításában.

Közép-Kelet-Európában vajon mi áll a bevándorló- és iszlámellenes hangulat hátterében?

Ebben a régióban, így Szlovákiában is, valóban csekély létszámban élnek muszlimok, ezért mindennapi tapasztalataink sincsenek velük. Így a közvélemény kikosarazó magatartása sem alapszik közvetlen vagy egyéni élményeken. Ráadásul a visegrádi négyek országcsoportját a menekültek sem tekintik céljuknak, tájainkon ők legföljebb átvándorlók. Bár azt feltehetően gyanítják, hogy Közép-Kelet-Európa nem a tolerancia fellegvára. Ezért hosszabb távon sem valószínű, hogy bármi úton-módon itt nagyobb muszlim közösség formálódjon, és így nyilván az iszlamisták sem „tévednek” ide. Noha igaz, ez pont annak függvényében akár változhat is, hogy mennyire leszünk iszlamofóbok. Mert ha nagyon, az éppenséggel fölkeltheti a radikális iszlám figyelmét – amire viszont régiónk szélsőséges pártjai ajánlanak majd könnyen megoldást!

Az egyszerű muszlim halandó – akinek amúgy is szegényes helyzete például az olaj iránti kereslet szűkülésével tovább romlik – elítéli a fanatikus iszlám nevében elkövetett terrort?

Általában igen. Még ha bizonyos szempontból és nem is egyszer meg tudja érteni, hogy mondjuk egy-egy palesztin fölrobbantotta magát valahol. Magát az erőszakot azonban a muszlimok sem kedvelik, az öngyilkosság pedig az iszlámban éppen úgy tilos, mint a kereszténységben.

Az iszlám világban kialakulhat egyáltalában a demokrácia? Mert például Szaúd-Arábiában a férfiaknak sincs szavazati joguk, nemhogy a nőknek!

A válaszkeresés nem egyszerű, hiszen ezek az emberek egy, a fejlődésben messze elmaradt világból csöppentek nagyjából két nemzedék alatt a műszaki csúcscivilizáció világába. Egy ekkora ugrás már önmagában a meghasonlottság hátterét súrolva, frusztráló lehet. Erről manapság kevés szó esik, pedig a muszlimok között ez sokaknak valóban trauma; így az sem véletlen, hogy éppen ez utóbbiak köréből lép elő egy sor radikális terrorista. Talán így az is egyszerűbben érthető, hogy egy állam antidemokratikus rendszeréből egy hasonló szédületes ugrással esélyt adni a demokráciának, aligha egyszerű. Várható hát, hogy a szóban forgó viszonyok inkább csak sok-sok konfliktus árán fognak megváltozni. Ahogy az is igaz, ha az európai kormányok szigorúan elutasítók lesznek a muszlimokkal és így az iszlámmal szemben, az szintén elmozdíthatja a hangulatot egy bizonyos radikalizáció felé.

A megoldás tehát: megengedőnek lenni?

Inkább értsük meg a békés iszlámot, mint ahogy az évek óta húzódó háborúk, az Iszlám Állam, a Boko Haram, az al-Kaida elől menekülőket is. Ők is csak emberek, akik békét és békességet, nyugodt családot és prosperitást szeretnének. Persze, a megértés szándékának kölcsönösnek kell lennie. És nem jó, ha a vélemények a kizárólagos fekete-fehér érzelmi sémák felé tolódnak. A muszlimokat nem szeretni VAGY utálni kell! Ezekhez a kérdésekhez a 21. században már jóval több empátiával és racionálisabban érdemes hozzáállni.

Miklósi Péter – ujszo.com

Az eredeti cikk itt olvasható>>>


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here