Betelt Törökország? Súlyosodó konfliktusok a helyiek és a szíriai menekültek között

Kép forrása: rediff.com
Kép forrása: rediff.com

Törökországban a szíriai menekültek száma már elérte a két milliót. Ankara kijelentette, hogy továbbra is hajlandó fogadni a menekülteket, de ez nincs nagyon a török társadalom ínyére. Ugyanis egyre több a konfliktus a helyiek és a menekültek között, ami mostanában már véres összecsapások kitöréséhez is vezetett.
Ahmet Davutoglu török miniszterelnök a május közepén tartott NATO külügyminiszteri csúcsán nemcsak arról beszélt, hogy a katonai szervezetnek egyszerre kell összehangolnia a politikáját az ISIS és Bassár el-Aszad szíriai államfő ellen, hanem a menekültkérdést is minél előbb meg kell oldania. A török miniszterelnök 2 millió menekültről beszélt, akiknek ellátására, gondozására és a fiatalak oktatására már mintegy 6,5 milliárd dollárt költött el Ankara, miközben a nemzetközi szervezetektől csupán 365 millió dollárt kapott ezekre a programokra.

Elsőbbség a menekülteknek

Ugyanakkor Davutoglu kiemelte, hogy a török állam folytatja a „nyitott kapuk politikáját” (ami nagyon sok kritikát kapott külföldön, mert az ISIS-hoz csatlakozó fegyveresek is Törökországon keresztül utaztak be Szíriába), ami további szíriai menekültek fogadását és ellátását jelenti. Viszont ez korántsem tetszik a török lakosság jelentős részének: szerintük inkább a török szegényekre, betegekre és munkanélküliekre kellene költeni azt a pénzt, mintsem a menekültekre. A 2014-ben végzett „Család statisztikákban” kutatásból ugyanis kiderült, hogy hiába a látványos török gazdasági növekedés, a török lakosság majdnem egynegyed a szegény, vagyis az éves keresetük nem haladja meg a fél millió forintot.

Ráadásul sokan úgy gondolják, hogy jóval több szíriai él Törökországban, de ezt Ankara nem hajlandó elismerni, nehogy a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártját (AKP) ezen a területen is bírálják, mivel az elmúlt hónapokban sokat támadták a lehallgatásos botrányok, a korrupciós ügyek és az ISIS-hez fűződő tisztázatlan kapcsolatai miatt. Egy török egyetem által végzett felmérés szerint, amit 20 török provinciában tartottak, a válaszadók 70 százaléka úgy gondolta, hogy a menekültek “súlyos és tartós” kárt okoznak a gazdaságnak és 61 százalék szerint „előbb kell a török szegényeket támogatni és csak utána a menekülteket”. 62 százalék úgy vélekedett, hogy a „szíriai menekültek felelősek az erőszakért és a rend megbontásáért”.

A cikk folytatása>>>

globoport.hu


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here