Kódexbemutató – Nézze meg digitálisan a Szalkai-kódexet

A mohácsi csatamezőn elesett Szalkai László esztergomi érsek 1490 körül készített iskolai jegyzeteiből álló kódex hasonmás kiadását mutatták be Esztergomban.
Az esztergomi gyűjteményben őrzött kötet fakszimile kiadása az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár és a Sárospataki Római Katolikus Gyűjtemény közös gondozásában jelent meg. Az egykori érsek a jegyzeteket a sárospataki plébániai iskola tanulójaként készítette – mondta el a könyvtár igazgatója az MTI-nek.

Szalai Katalin hozzátette, a papír kézirat hat egybekötött egysége a sárospataki iskolában oktatott tudományágak ismeretanyagát tartalmazza, így egyedülálló forrás az iskola- és pedagógiatörténet, a zenetudomány és a csillagászati kutatások szempontjából.

Az 522 oldalból álló kötet különlegessége, hogy azon kevés kódexek közé tartozik, mely már a Mohácsot megelőző időben a könyvtár állományában volt. A török 1543-ban foglalta el Esztergomot, a kódex a megszállás elől menekülőkkel Nagyszombatba került, majd a visszaköltözés után mai őrzőhelyére.

Sarbak Gábor, a magyarországi világi és egyházi könyvtárakban őrzött kódexek és kódextöredékek kutatója az MTI-nek elmondta, hogy a Szalkai-kódexben található írások nem egy másolási ütemben születtek. A diák először a tananyagot másolta le, közben figyelnie kellett, hogy a tanári magyarázatoknak és saját jegyzeteinek is maradjon hely.

Foltatás

Forrás: www.kisalfold.hu

Kép: esztergom.bibliotheca.hu


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here