Közlenmiş patlıcan çorbası (Sültpadlizsán krémleves) – Szegedi Ági

Hozzávalók:

3 db padlizsán
1 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
3 ek. olívaolaj (vagy 2 ek. vaj)
1,5 ek. liszt
1 pohár tej (vagy ½ pohár tejszín)
5 pohár víz (vagy húslé)
só, bors, kakukkfű, őrölt római kömény

A tálaláshoz:
Finomra aprított kapor, paprikapehely, vaj, joghurt (ízlés szerint)

A padlizsánokat megmossuk, megszurkáljuk villával, majd forró (legalább 200°C-os) sütőben, többször átforgatva addig sütjük, míg héjuk kívülről kissé szenes lesz. A sütőből kivéve hagyjuk hűlni.

A vöröshagymát felkockázzuk, a fokhagymát összezúzzuk. A sült padlizsánt meghámozzuk, felaprítjuk.

Egy fazékban feltesszük az olajat (vagy vajat) melegedni, megdinszteljük rajta a vöröshagymát. Amikor már üveges, rádobhatjuk a fokhagymát is. Ha érződni kezd az illata, megszórjuk a liszttel, kissé megpirítjuk (max. zsemleszínűre). Beletesszük a padlizsánt, alaposan elkeverjük, végül felengedjük vízzel (vagy húslével). Arra ügyeljünk, hogy a víz hideg legyen, akkor nem csomósodik össze a liszt. Ízlés szerint sózzuk, fűszerezzük. Amikor felforrt a leves, botmixerrel leturmixoljuk, majd óvatosan hozzáöntjük a tejet (vagy tejszínt) is. Ezzel is egyet rottyan, és kész a leves.

Tálaláskor ízlés szerint meglocsolhatjuk joghurttal vagy paprikaszínnel (felmelegített vajban vagy olajban kioldott pirospaprika), illetve meghinthetjük finomra aprított kaporral. Levesbetétnek adhatunk hozzá pirított zsemle- vagy kenyérkockákat.

Afiyet olsun!

Szegedi Ági / Türkinfo


hun_1ado

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here