Anatólia és a kenyér

Liszt és víz. Egyszerűnek látszik, mégis számtalan formája létezik. A kialakulásához is évezredek kellettek. És még háborúk is voltak miatta.

A történészek úgy gondolják, hogy az ősember először még csak nyersen rágcsálta a magvakat. Később, a tűz megismerésével talán meg is pörkölte (ennek a mai formáját ismerjük úgy, hogy szotyi). Ez azért egy olyan tevékenység, ami időt igényel. Az ember pedig azzal lett megátkozva, hogy sosincs elég ideje. Már az ősembernek sem volt.

Rájöttek, hogyha vízbe beáztatják, akkor puhább lesz. Esetleg még kását is lehet belőle készíteni. Ha viszont megőrlik, és megsütik, akkor lesz belőle a lepény.

Az első így készült kenyereket még árpából, zabból készítették. Később pedig megjelent a rozs. A búza már az az alapanyag volt, ami Anatóliából származik. De még ez se a mai ismert, hanem a Sizey bulgur, más néven ősbúza. A legrégebbi ismert búzakenyér kb. 7000 éves, és a sumérok készítették.

Annak ellenére, hogy a kenyér csak 2 összetevőből áll, már az időszámítás táján is kb. 20-féle általános kenyér volt elterjedve a görögöknél, és a rómaiaknál. Az utóbbiak híresek voltak a nagy étkezéseikről, így ők további fajtákat találtak ki a szerint, hogy mivel ízesítették, hogyan és hol sütötték, stb… De igazándiból már a liszt fajtája, őrlése, stb.. miatt is óriási különbségek lehetnek. És akkor még ott vannak az olyan dolgok, mint pl. az alakja, mérete, stb…

Ezek után meglepő, hogy a törökök az összes ilyen dolgot egyszerűen kenyérnek hívják: ekmek.

Mindez azért nem jelenti azt, hogy a törököknél ne lenne legalább 200-féle kenyér. Csak annyit jelent, hogy nehezebb azt a fajtát megtalálni, amint mi kenyérnek hívunk. Mert pl. kenyér a lángos is (ha nem akarunk vele vacakolni, akkor még tényleg kenyértésztából is készül). De ugyan úgy kenyér az ebéd mellé adott lavaş is, meg a pide is.

Sőt! Maga a pide is egy amolyan joker szó, ami majdnem mindenre használható, amire nem akarjuk azt mondani, hogy ekmek.

Tehát két irányból közelíthetjük meg a kenyér kérdést. Az egyszerűbb, amikor mindent kenyérnek hívunk, és kész. Míg a másik az, amikor precízen leírjuk, hogy milyen lisztből, milyen őrléssel, milyen hámozással, milyen cikkel és cakkal, milyen gyúrással, milyen sütéssel, milyen Mari nénivel készült, miközben merre volt csíkos a macska, amelyik a kemencén ült. Na ugye, hogy az első verzió az egyszerűbb!

Mindebből az is tanulság, hogy a kenyér nemcsak sokféle lehet, hanem ténylegesen sokféle. Ezért Anatóliában járva érdemes útközben minél több kenyeret kipróbálni. Legtöbb helyen persze csak egyszerűen falusi kenyérnek (köy ekmeği) hívják, de ez nem jelenti azt, hogy mindenhol ugyan olyan ízű is lesz. Pont fordítva! Mert ez jelenti a “szabadon választott” kategóriát. Itt nincs két egyforma, mindegyik más.

Ez olyannyira kedvelt, hogy a török turisták kedvelt helyein és útvonalain mindig árulnak helyi készítésű kenyeret.

Egy eldugott világvégi faluban is kifejezetten a turistáknak készült kenyeret árulnak

Folytatás>>>


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here