6 város, 12 étterem – Gasztronómiai élmények Törökországban

Törökország bármely területén óriási a kínálat éttermekből: a hagyományos ízeket kínálóktól a kebabon és a neves séfek fogásain át a nemzetközi konyháig mindent kipróbálhatunk.

Eligazodni ezek között külön tehetséget kíván. Ezért vannak segítségünkre azok a szakemberek és szakkönyvek, melyek évről évre bemutatják nekünk a látogatásra érdemes helyeket. Ilyen a nemrégiben új kiadásban megjelent İncili Gastonomi Rehberi (Gyöngyös Gasztronómiai Kalauz), mely az éttermeket gyönggyel értékeli egytől ötig, ezzel nyújtva segítséget mind a helyieknek, mind a csak pár napra egy-egy városba látogató ínyenceknek.

Cikkünkben összesen 6 város – így 6 különböző gasztronómiai övezet – 12 éttermét mutatjuk be az egészen egyszerű és olcsó helyi ízeket kínálóktól a drágább, különlegesebb éttermekig.

ISZTAMBUL

Mikla – séf étterem, bisztró, brasserie
Gyöngyök száma: 5

Az USA-ban 8 évig dolgozó séf, Mehmet Gürs nyitotta meg 1996-ban. A múltat hozta el a jövőbe. A később alapított éttermeknek is utat mutatott az „Új Anatóliai Konyha” koncepciójával. Az általa minden esetben használt hozzávalókkal, a tányérunkon található ételekkel mintegy anatóliai utazást teszünk. A színvonalat csak emeli a dekoráció egységessége, a felszolgálás minősége, valamint a nagyszerű kilátás a Boszporuszra és a történelmi félszigetre. A Mikla a nemzetközi szabványoknak is egyértelműen megfelel: A gasztronómia világának 1000 szakértője által összeállított „2018 The World’s 50 Best Restaurants” (A világ 50 legjobb étterme 2018) című listán a 44. helyen szerepel.

Hünkar – hagyományos konyha
Gyöngyök száma: 4

A finom ételek, a dekoráció egységessége, valamint a tehetséges tálalás és felszolgálás jellemzi a Hünkart, mely a hagyományos török ételek különleges étterme. Az anatóliai konyha legízletesebb fogásait tálalják fel nekünk évek óta azonos, kiemelkedő színvonalon. Először 1950-ben, a Fatih kerületben nyitott meg a Hünkar, ma pedig a második generáció tagja, Feridun Ügümü vezeti a Nişantaşı kerületben található éttermet. Egy további egységük megtalálható az Etiler kerületben is. Folyamatosan változó és az ízlelőbimbókat kényeztető menüje minden évszakban nagyon magas színvonalú. Grillezett húsok és halak, serpenyőben sült ételek, olívaolajos ételek, és elsősorban a gríz-helva, de a török konyha egyéb alapvető édességei is mindig megtalálhatók az étlapon. Az étterem nevét is adó hünkar beğendisi különösen finom.

ANKARA

Trilye – halétterem
Gyöngyök száma: 4

Çanakkaléban már hat évesen bádog sajtosdobozokban tartósította a szardíniát nagymamájával, illetve a mólóról horgászott: Süreyya Üzmez halak iránti érdeklődése nem csökkent, és 2002-ben Ankarában, luxuskivitelben nyitotta meg első haléttermét. Tintahal, garnélarák, polip, kagyló, homár és hasonló tenger gyümölcseiből újító ételeket készít, és a halat szakértői módon süti meg. A tálalásra és a kiszolgálás minőségére különös figyelmet fordít. Ugyanakkor hagyományos módon is elkészíti a halakat, padlizsánágyon polipot tálal, garnélarákkal töltött tökvirágot készít, mellyel a hagyományos konyhát is sikeresen képviseli.

Divan Saftanhan – séf étterem, bisztró, brasserie
Gyöngyök száma: 3

Ankara fő turisztikai körzetében, az ankarai várkerületben, a történelmi Safranhan karavánszerájban található a Divan Brasserie. Kiváló elhelyezkedése az ankarai látképpel kiegészülve tökéletesíti az étkezés élményét. Étlapján a világ számos konyhájából megtalálhatók ételek.

 

İZMİR

Bizim Lokanta – hagyományos konyha
Gyöngyök száma: 3

1960-as megalapítása óta sorok állnak előtte, törzsvendégeinek száma és az üzemeltetők energiája soha nem csökken. A híres bazárnegyed, Kemeraltı közepén található picike, pár asztalos étterem legkeresettebb ételei a csicseriborsós pacal, a liba- és kacsahúsos leves, valamint a marhamáj.
A fordító személyes kiegészítése: nem túlzás az ajtó előtt álló sor, főétkezések idején bizony sokat kell várakozni. Ennek csak egyik oka, hogy ici-pici hagyományos kifőzdéről van szó, mindössze 4-5 asztallal bent és 2-3 kicsi asztallal kint. Mindig az idénynek megfelelő ételek készülnek, elmondhatatlan minőségben. Egyetlen kritika kopottsága, szűkössége miatt érheti. Ha valaki a helyi ételeket helyi emberekkel együtt, csúcsminőségben, elfogadható áron szeretné kipróbálni, itt a helye. Ne lepődjünk meg, ha a sarokba eldugott kézmosóhoz a fejünk felett hajolnak át a vendégek.

Deniz Restaurant – halétterem
Gyöngyök száma: 3

Az 1981-ben a Konak kerületben megnyitott Deniz halétterem Izmir egyik szimbolikus gasztronómiai pontja. Specialitásai a şevketibostan (benedekfű) és a grillezett tintahal. A két külön teremből álló étterem értékét tengerparti elhelyezkedése is növeli. Kényelmes és megnyugtató a berendezése, a zenés kíséret soha nem akadályozza a remek beszélgetést a vacsora mellett.
A fordító személyes megjegyzése: Izmirben járva legalább egyszer halétteremben kell vacsoráznunk, ott érezhetjük át igazán az izmiri hangulatot. Erre tökéletes választás a Deniz, mert igazán hagyományos értéketeket képvisel, remek személyzettel. Ára kicsit borsos, de nem megfizethetetlen kategória.

BODRUM

Maça Kızı – séf étterem, bisztró, brasserie
Gyöngyök száma: 5

Elhelyezkedése, természetközeli dekorációja, egyszerű luxusa miatt, illetve Aret Sahakyan séf irányításával készült különleges ételeivel megérdemelten kapott kiváló minősítést. A Maça kızı ebédre török, főleg égei-tengeri ételeket készít, vacsorára pedig a séf az aktuális szezonnak megfelelő, újító ételekkel kínálja vendégeit. Az új étlapon pirított mogyorós karfiolleves, fokhagymás-tejszínes, kék rákhúsos rigatoni, kecskesajtos tortelllini és hasonló gasztronómiai különlegességek kaptak helyet. A kiemelkedően ízletes ételeket tökéletes tálalással, a kiszolgálás színvonalával és a felszolgálók menüvel kapcsolatos felkészültségével emelik világszínvonalúra.

Orfoz – halétterem
Gyöngyök száma: 4

Korábbi foglalkozását elhagyva Selçuk Bozçağa feleségével, Güneş asszonnyal közösen nyitotta meg 1986-ban az Orfozt. Bodrum, sőt kijelenthetjük, hogy Törökország egyik legsikeresebb halat és egyéb tengeri ételeket kínáló étterme, ahol csakis Bodrum és környékének vizeiből halászott alapanyagokat használnak. A korai órákban a tengerből kifogott tengeri gesztenyéket, kagylókat és polipokat soha nem fagyasztják, hanem még aznap feldolgozzák és tálalják. Az olívaolajat a saját kertjükből származó bogyókból nyerik. A Bodrumban készült kecskesajtokat egy év pihentetés után kínálják. Az Orfoz specialitásai között szerepel a tengeri csiga, a paradicsomsaláta és a grillezett polip.

ÇEŞME

Horasan Balık – halétterem
Gyöngyök száma: 3

A Horasan Balık színekkel teli világával Çeşme vásárlónegyedében, egy hátsó utcában ismerkedhetünk meg. Különlegessége a felszolgálás, az egyszerű dekoráció, és az, hogy fák alatt meghúzódó, mediterrán hangulatú kis étterem. A családi üzemeltetésű hely specialitása a kiválóan készített tintahal. A mezéket naponta frissen, az aktuálisan kapható, helyi, természetes alapanyagokból készítik és kínálják.

İmren Lokantası – hagyományos konyha
Gyöngyök száma: 2

Az első İmren Lokantası 1953-ban nyílt a mostani helyével – ahová 1960-ban költöztek – szemben. A rumeli konyha legjobb ételeit készítik, az édesség kínálat naponta változik. A sült tejberizsük igazán kiváló.

 

 

ALAÇATI

Yek Alaçatı – mulató étterem
Gyöngyök száma: 3

Törökország egyik tehetséges séfje, Kemal Demirasal először Alaçatıban, a Barbun nevű gasztronómiai újításokat kínáló étteremben kezdett. Helyi alapanyagok felhasználásával égei-tengeri ételeket készített, és azokból kóstoló menüt állított össze. Most ugyanúgy Alaçatıban, a dombról a városra néző helyszínen, leegyszerűsített dekorációval és koncepcióval folytatja tovább Yek néven. Helyi zöldségekből és tengeri alapanyagokból készíti égei ételeit. Más séfekhez hasonlóan állandóan önmagával versenyzik, és mindig kísérletezik. A menüben olyan ízbombák szerepelnek, mint a kecskesajtos tökvirág, kékfarkú garnélarák, humuszkolbász, kagyló borszószban, vagy a tenger gyümölcseivel kínált házi tészta.

Fava Alaçatı – mulató étterem
Gyöngyök száma: 3

A régi rumeli kőházban berendezett étterem erősségei a mezék és a tengeri ételek. Étlapján az Égei-tenger két sarkából származó ételeket szerepeltet. Elsősorban grillen készítik a halakat és egyéb tengerből származó alapanyagokat. Tahinival készült padlizsán, krétai ragu, garnélás humusz, és a híres égei övezetben található zöld leveles növényekből készült ételek a Fava specialitásai.

Aki kíváncsi a teljes étteremlistára és egyéb érdekes gasztronómiai témákra, ellátogathat a kalauz honlapjára.

Forrás: hurriyet.com

Fordította: Erdem Éva – Türkinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here