Flesch István: „Hajnalhasadás” egy török börtönben – kurd rab vitára késztető levele párttársaihoz

            Végül reagált arra a hírre, hogy a HDP két ismert nemzetgyűlési képviselője, Erkan Baş és Barış Atay kilépett a pártból és csatlakozott a Török Munkáspárthoz (TİP). „Törökországnak nem új pártra, hanem erős ellenzékre van szüksége” – jelentette ki Demirtaş. Ami pedig a HDP-t illeti, változatlanul széles körű népi támogatást élvez, és jelentős politikai erő.

            A távozott képviselők közölték, hogy a HDP-vel továbbra is baráti, szolidáris és szövetségesi viszonyban maradnak. Erkan Baş eredetileg irodalomtudós, korábban a Török Kommunista Párt (TKP) vezetője volt. Barış Atay polgári foglalkozását tekintve színész és színházi szakember. A baloldali Cumhuriyet beszámolt arról, hogy             a parlamenti eskütételükre igyekezvén az úton kabátkihajtójukon mindketten jelvényt viseltek Behice Boran és Mustafa Suphi képmásával. Előbbi marxista szociológus, a török baloldal nagy tiszteletben álló alakja volt, Brüsszelben hunyt el 1987-ben. Utóbbi előkelő oszmán család sarjaként, tartományi kormányzó fiaként Jeruzsálemben, Damaszkuszban, Konstantinápolyban tanult, majd Párizsban politológiát hallgatott. Később Szovjet-Oroszországba ment, és Bakuban megalakította a Török Kommunista Pártot. Hazatérőben – már török területen – kíséretével együtt bestiális politikai orgyilkosság áldozata lett 1921-ben.

            A börtönlevélre „postafordultával” válaszolt Sezai Temelli, a HDP társelnöke, aki e tisztségben Selahattin Demirtaş utóda. Egy tévéprogramban kijelentette, hogy nem ért egyet sem a kritikával, sem pedig megjelentetésének módjával. Természetesen a bírálata hasznos lehet, de testületnek kellett volna döntenie nyilvánosságra hozataláról. Szerinte nem felel meg a valóságnak a levélírónak az az állítása, hogy a HDP jelenleg csak „vakációzik”, mert a párt változatlanul tevékenykedik. Egyúttal pártja nevében nagyrabecsüléséről biztosította börtönben szenvedő elvtársát. Szeretné, ha a következő választáson is elnökjelöltként indulna, miként 2014-ben és 2018-ben.

            A közösségi hálón több HDP-képviselő is hozzászólt a vitához, rosszallva Demirtaş eljárását. A BBC Türkçe, az angol rádió török adása a levéllel kapcsolatban megszólaltatta a diyarbakıri Dicle (Tigris foyó) Egyetem jogi karának docensét, Dr. Vahap Coşkunt, aki nagyon jelentős fejleménynek tartja, hogy Demirtaş hosszú hallgatás után megtörte a csendet, és így ellene hatott a politikai felejtésnek. Egyúttal azonban a docens, aki ismert hírmagyarázó is, kifejtette azt a véleményét, hogy a párt és a tömegek mozgósítására irányuló javaslatait nehéz lesz megvalósítani a jelenlegi kedvezőtlen politikai helyzetben. A rendkívüli állapotot feloldották ugyan, de sok olyan erősen korlátozó intézkedés van érvényben, amelyek akadályozhatnak mindenféle gyűlést, tüntetést, megmozdulást. Ami pedig a parlamenti ellenzéki összefogást illet, a többi párt félénken húzódozik a HDP-től.

            Politikai megfigyelőknek feltűnt, hogy a korábbi gyakorlatától eltérően Demirtaş az állásfoglalását nemcsak hogy nem a HDP valamelyik kiadványával közöltette, hanem a publikálást egyenesen az ANF kurd hírügynökségre bízta. Az Eufrátesz Sajtóiroda központja ugyan Hollandiában van, de némelyek közel állónak tekintik a PKK-hoz. Az ANF változatlanul rendszeresen ad ki hadijelentéseket a török hadsereg katonái ellen végrehajtott rajtaütésekről, videóra is rögzített sikeres támadásokról, robbantásokról, szabotázscselekményekről. Újabban azokról a merényletekről, amelyeket a megszállt szíriai kurd Afrínban partizánok hajtanak végre törökök és kiszolgálóik ellen.

            Murat Karayılan, a PKK hadműveleti parancsnoka a hírügynökség ismertetésében éppen ezekben a napokban intézett a harcosaihoz rádióüzenetet, amelyben minden részletében megemlékezett a PKK 1984 augusztusában végrehajtott első fegyveres támadásáról. Arról beszélt, hogy a kurd „mártírok kiontott vére nem maradhat megbosszulatlanul”, s minden egyes mártír újabb hadművelet indítására kötelez. Ez a fenyegetés kiváltképp időszerűen csengett, mivel Karayılan bejelentése szerint török harci repülőgépek támadása következtében az északnyugat-iraki Szindzsárban, kurdul Şengalban életét vesztette a hírneves Zeki parancsnok, a kurdok jazid közösségének közkedvelt és hős vezetője.

            A látszat, némelyek benyomása szerint a volt HDP-elnök talán a politikailag célszerűnél vagy megengedhetőnél valóban közelebb engedte magához a PKK-t, amelyet a legtöbb európai ország és Amerika hivatalosan továbbra is terrorszervezetnek tüntet fel. De nyugaton sem minden politikus osztozik e nézetben. Van, aki – elsősorban a baloldalon – elutasítja ezt a sommás minősítést, és figyelembe veszi, hogy a PKK radikálisai, vagy – mondjuk így – szakadár fanatikusai gyakran a török fegyveres erők vagy a különleges rendőri-csendőri osztagok kegyetlen partizánvadászataira válaszolnak merényletekkel. Az ilyen véres akciókat azonban Demirtaş mindig is elítélte. Most viszont újfent támadási felületet nyújtott bírálóinak azzal, hogy a közlésre a „PKK közeli” AFN hírügynökségre bízott levelének egyes szóhasználata – eltérően saját korábban megszokott stílusától is – szembeötlően emlékeztetett a PKK-közleményekben fellelhetőkre. Nem a kormány módszereit nevezi fasisztának, hanem mindenestül Erdoğan egész rendszerét és kormányzatát. Ez azért mégsem ugyanaz. Egy politikusnak vigyáznia kell nyelvére. Meg kell válogatnia szavait, akkor is, ha egyszerre diktálja azokat jogos elkeseredettség, felháborodás és nem utolsósorban végtelen csalódottság.

            Ilyen körülmények között pedig a kormány sajtójának nem is okozhat különösebb nehézséget Demirtaş PKK-terroristákhoz való állítólagos változatlan közelségének kimutatása. Ha pedig – mint az Edirnéből küldött levél ügye is bizonyítja – a HDP-ben most súlyos vita bontakozik ki a börtönben lévő régi elnök és a még szabad HDP-vezetés között a választások értékeléséről, tényleges tanulságairól, valamint az ellenzéki politikai küzdelem formáiról, akkor ez utólag az AKP-kormány szemében még igazolhatja is a kurd mozgalommal szembeni lehető legkeményebb fellépésének helyességét minden szinten: mert így végre sikerült elhintenie az egységet felemésztő és az egész kurd mozgalmat gyengítő belső viszály magvait. Ez pedig rombolja a békés megoldás amúgy is fogyatkozó esélyeit, erősíti a szélsőséges elemek pozícióit, érvrendszerét mindkét oldalon.

            Újra nagyon messze van a béke, amely egyszer már szinte karnyújtásnyi közelségbe került. Akkoriban Demirtaş annyira reménykedett a kurd–török közeledés, a PKK és a kormány közötti első hivatalos érintkezés folytatásában és eredményességében, hogy önkéntelenül kicsúszott a száján: ez már a háború végének kezdete… Csalódnia kellett.

            Most pedig, hogy a diktatórikus hajlamú török köztársasági elnök 2016-ban leparancsolta a politika színpadáról és eltüntette egy trákiai börtöncellában, nem csak kurdoknak, hanem sokan másoknak, közöttük számos töröknek is nagyon hiányzik rokonszenves alakja. Sikereinek titka ugyanis mindenekelőtt kifejezett karizmája volt. Vagyis egy olyan tulajdonság, amely nagyon ritka török politikusoknál – írta Hasan Gökkaya publicista a hamburgi Die Zeit hasábjain.

            „Ahol Erdoğan mennydörög – emlékeztet –, Demirtaş lágy, szinte már halk hangon beszél. Ahol Kemal Kılıçdaroğlu, a legnagyobb ellenzéki párt, a CHP vezére unalmas monológokat ad elő, Demirtaş felkelti hallgatóságában azt az érzést, hogy nagyon oda kell figyelnie.”

            Így érthető, hogy legnagyobb ellenfele és vetélytársa minden úton-módon miért is késlelteti visszatérését a politikai közéletbe. Ha erre egyáltalán még valaha is sor kerülhet…

Flesch István – Türkinfo

2018. augusztus 28.


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here