Flesch István: „Hajnalhasadás” egy török börtönben – kurd rab vitára késztető levele párttársaihoz

Alighanem másutt is csak nagyon kevés olyan ismert politikus akad, aki nemcsak kiváló szónok, hanem írásban is mestere a szónak. Emellett kitűnő rajzoló, és maga komponálta fülbemászó dallamokat tud előcsalni ősi népi hangszeréből, amivel még inkább rabul ejti hallgatóságát. Akiről szó van, dr. Selahattin Demirtaş, a HDP, a Népek Demokratikus Pártjának volt elnöke. Az általa alapított kurdbarát párt nem csak kurdokhoz fordul, hanem igyekszik éppúgy politikai otthona lenni törököknek, cserkeszeknek, bosnyákoknak, araboknak, örményeknek, aleviknek, szunnitáknak és keresztényeknek is. A doktor azonban jelenleg jogfosztott börtönlakó, a legmagasabb biztonsági fokozatú edirnei fegyintézet rabja. Két évvel ezelőtt tartóztatták le fegyveres terrorszervezetben való tagság, valamint bűncselekmény elkövetésére való felbujtás és uszítás vádja alapján.

            A rendőrök éjnek évadján törtek rá, az ágyából rángatták ki a Török Köztársaság egyik legnépszerűbb és legtekintélyesebb politikusát. Őt, aki a 2015. júniusi választásokon történelmi sikerre vezette pártját azzal, hogy 13 százalékos szavazataránnyal először juttatta be a török törvényhozásba, ahol a puccsista tábornokok által ihletett 1982-es alkotmány értelmében a kurdok és kurdbarátok előtt mindaddig – és éppen reájuk szabva – áthághatatlan akadályként tornyosult a 10 százalékos parlamenti küszöb. Recep Tayyip Erdoğan kormánypártja, az AKP akkor – éppen a HDP sikere folytán – először vesztette el abszolút parlamenti többségét, amelyet aztán gyorsan vissza is tudott szerezni a novemberre hanyatt-homlok kiíratott újabb választásokon. Ehhez a kedvező eredményéhez azonban nyilvánvalóan nagymértékben hozzájárult a HDP-t azzal a „terroristaként” újra kriminalizált PKK-val azonosító széles körű propagandahadjárata, amellyel nem sokkal korábban még évek óta tartó titkos béketárgyalásokat folytatott. Ezeket a már végleges megállapodással kecsegtető megbeszéléseket Erdoğan hirtelen és váratlanul egyoldalúan megszakította, és „PKK-terroristák rendőrgyilkosságaira” hivatkozva pusztító hadjáratot vezényelt „városi gerillák fertőzte” délkelet-törökországi kurd városok ellen.

            Ama éjszakai rendőrségi rajtaütés és letartóztatása óta megszakításokkal folyik a kurd politikus pere, aki a török köztársasági elnök és pártvezér eddigi legkeményebb, legeredményesebb és így legveszélyesebb politikai ellenlábasának bizonyult. S akinek sikerült megszereznie a kurd közösségnél is szélesebb társadalmi rétegek, így baloldaliak, polgári beállítottságúak, liberális értelmiségiek, egyetemi előadók támogatását. Bírósági tárgyalását Ankarában szerették volna megtartani oly módon, hogy őt videón kapcsolják Edirnéből, a börtönből. Ő azonban ebbe nem ment bele. Kijelentette, hogy kizárólag a maga testi valójában kíván megjelenni, hogy közvetlenül válaszolhasson a vádakra. Az államügyész 142 év szabadságvesztés kiszabását kérte a demokratikus jogok és a kisebbségi identitás elismertetéséért vívott politikai küzdelem zászlóvivőjére… Ezt nagyon sokan felülről vezényelt politikai indíttatású eljárásnak tartják.

            Ő egyébiránt leginkább törökül nyilvánul meg. A kurdok zaza ágából származik, de a körülmények miatt csak később sajátíthatta el ősei nyelvét. A keleti Elâzığ tartományban született 1973-ban, abban a Palu városkában, ahol elűzetésük előtt örmények is laktak, s amelynek szülöttje volt Said sejk is. A mohamedán nakşibendi szerzetesközösségnek ez a tekintélyes vezére 1925-ben az „elnyomott igaz vallás” nevében szólította harcba híveit, s indította el az első jelentősebb kurd felkelést Mustafa Kemal pasa köztársasága ellen. Amiért fegyvert ragadott az új világi rend és annak állama ellen, többekkel együtt véresen meglakolt – sok kurd máig sajgó fájdalmára..

            Selahattin Demirtaş először vízszerelő kisiparos apja szaküzletében segédeskedett, majd az ankarai egyetemen jogi diplomát szerzett. Ezután évekig ügyvédi gyakorlatot folytatott Diyarbakırban. Tevékenységének már ekkor is elsősorban az emberi jogok elkötelezett védelmének szándéka szabott irányt. E kelet-törökországi metropolisban, kurdul Amedben, ahol a lakosság többsége kurd, másokkal együtt ő szervezte meg az Amnesty International helyi irodáját, és hozott létre alapítványt az emberi jogok törökországi védelmére.

            Mint egyszer maga mondta el, egy fiatalkori emlék, egy gyilkosság és temetés, valamint az azt követő események megrendítő hatására választotta az ügyvédi pályát. Ez volt az az időszak, amikor a PKK, a Kurdisztáni Munkáspárt fegyveres lázadása nyomán a török állam szervei mind gyakrabban folyamodtak „jogállami kereteken kívüli eszközökhöz” is, hogy gyorsan leszámolhassanak terrorcselekmények elkövetésével gyanúsított kurdokkal és „kényelmetlenné” vált más személyekkel. Például 1991 júliusában nyomtalanul eltűnt Vedat Aydın, a HEP, a Népi Munkáspárt kurd vezére. Némelyek tudni vélték, hogy rendőrök vitték el, mások szerint ismeretlen fegyveresek kerítették hatalmukba és elrabolták.

            A hatóságok közölték, hogy nem ismerik Aydın „tartózkodási helyét.” Három nap múlva azonban Diyarbakırtól 50 kilométernyire egy híd alatt mégiscsak „rábukkantak”. De már csak a holttestére, amelyet fegyvergolyók járták át, és kegyetlen kínzások és egyéb bántalmazások nyomai voltak rajta felismerhetők. A kurd közösséget mélységesen megdöbbentette a hír. A város Sümer-mecsetjében megtartott búcsúimán nagy tömeg volt jelen, hasonlóképpen ezrek kísérték utolsó útjára Vedat Aydınt a Mardinkapı temetőbe. A rendőrség azonban útját állta az egyre nagyobbra duzzadt emberáradatnak, majd amikor tárgyalások kezdődtek a gyászolók továbbengedéséről, lövések dördültek el. Az ezt követő zavargásokban 23-an életüket vesztették, sok százan megsérültek.

            Az események sodrában Muğla város egyetemén letartóztattak egy hallgatót, Demirtaş fivérét, Nurettint, s noha csak egy tüntetésen vett részt, a PKK ottani ifjúsági szervezetének állítólagos vezetőjeként első fokon 22 év börtönre ítélték. Tíz évet börtönben töltött. Később az iraki Kandil-hegységben valóban csatlakozott a PKK-hoz, és harcolt az Iszlám Állam, az ISIS terroristái ellen. A PKK állásai ellen végrehajtott egyik török légitámadás során meg is sebesült. Demirtaş mindig elhatárolódott az erőszakos megoldásoktól, a PKK-nak tulajdonított merényletektől is. Nurettin pere idején a családnak nem volt elég pénze arra, hogy igénybe vegyen hatékony jogsegélyt, s neves ügyvédeket fogadjon fel. Mindezt a még egyetemi tanulmányai előtt álló Demirtaş a tehetetlenség keserű érzésével élte át. Ekkor döntött életre szóló hivatásáról.

            „Vizsgálati fogságban” rács mögött töltött eddigi napjait többek között arra használta fel, hogy rövid történeteket írjon, amelyeket maga illusztrált ceruzarajzokkal. A szerző ezekben törökországi életképeket villant fel, témái az élet keménysége, a szegénység, a munka, az erőszak és a börtön. Az olvasó bepillanthat az alkotó börtönfalakon belüli hétköznapjaiba. Például a cellájába, amelyet párttársával, Abdullah Zeydan nemzetgyűlési képviselővel oszt meg. A napi séta közben együtt róják az udvar köveit. Rajzai a börtönfalakat, az udvar verebeit és ifjúságának kedves városát, Diyarbakırt ábrázolják. Munkáját tavaly ősszel az isztambuli könyvvásáron mutatták be – hatalmas sikerrel.

            Az emberek hosszú sorokban vártak arra, hogy hozzájussanak a Hajnalhasadás, törökül Seher című karcolatgyűjtemény aláírt példányához. A dedikálást azonban a kényszerűségből távol maradó Demirtaş nevében – és a bebörtönzött írókkal vállalt szolidaritás jegyében – más szerzők végezték, közöttük Mehtap Ceyran asszony, ismert regényíró. A Hajnalhasadás gyorsan rákerült a sikerlistákra, mintegy százezer példányt adtak el belőle. Azóta megjelent német fordítása is. Egyik olvasója egy isztambuli kávéházban a könyv fölött elmerengve szomorúan jegyezte meg Susanne Güsten ismert német szabadúszó újságírónak, aki több újságot és rádiót tudósít Törökországból: Egy olyan politikus, aki egyszerre ír, rajzol és zenél is, bizony hiányzik Törökországnak. Igen, Demirtaş a börtönben valóban zenél is, rendszeresen játszik hosszú nyakú húros hangszerén, a bağlamáján. A dallamot is ő szerzi. Mint mondja, most jobban ráér erre, mint kint szabadon… És persze ha nem fog kiszabadulni, akkor valóban nagyon sokaknak fog hiányozni, elsősorban a török demokráciának…


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here