JÚNIUSI TÖRÖK KÖNYVKLUB – ZÜLFÜ LİVANELİ: HOTEL KONSTANTINÁPOLY

    A török kulturális intézet immár negyedik kortárs török irodalmi programján a sokoldalú, több művészeti ágban is alkotó kortárs török szerző, Zülfü Livaneli idén a Napkút Kiadó gondozásában magyarul megjelent Hotel Konstantinápoly című regényéről fogunk beszélgetni.
    Zülfü Livaneli (1946) az egyik legfontosabb kortárs török szerző, ismert regényíró, zeneszerző, énekes, filmrendező. Műveit számos hazai és külföldi díjjal jutalmazták. Kivételes pályafutása elismeréseként 1996-ban az UNESCO jószolgálati nagykövetévé nevezték ki, mely tisztségről 2016-ban lemondott. A Hotel Konstantinápoly című regénye az egyik legnagyobb példányszámban eladott műve lett hazájában. Regényeit közel negyven nyelvre lefordították.
    A török társadalom afféle élő lelkiismereteként alkotó Livaneli a „legfájdalmasabb” regényének nevezett művében mindössze négy órányi cselekménybe sűrítve Isztambul városának több évezredet átfogó történetét villantja fel az olvasó előtt: a 16. századi népszerű sehrengiz nevű oszmán irodalmi műfaj elfeledett hagyományát felelevenítve a modern, Janus-arcú megapoliszt és lakóit fanyar humorral és iróniával átszőtt megrendítő és izgalmas történeteken keresztül mutatja be. A Törökország társadalmi és politikai pamfletjeként megírt regényben a futótűzként elharapózó nőgyilkosságoktól kezdve a gyökértelenné vált újgazdag török elit ijesztően sivár világlátásán át a radikális iszlámig bezárólag számos érzékeny témát érint. Livaneli gondolatébresztő vitairatát fellapozva napjaink Törökországának hiteles krónikáját tartja kézben az olvasó.
    Forrás és részletek ITT

    LEAVE A REPLY

    Please enter your comment!
    Please enter your name here