Egy 118 éves török asszony lehet a világ legidősebb embere

Forrás: Şener Toktaş – Anadolu Ajansı )

A Törökország délkeleti részén, Bitlisben élő asszony idén áprilisban ünnepelte 118. születésnapját.

Asiye Sütlü, aki személyi igazolványa szerint 1899. április 17-én született, arról beszélt, hogy hosszú életének titka, hogy csak olyan bioételeket fogyaszt, amelyeket ő termeszt.

A születésnapi ünnepségét a Családügyi Minisztérium május 23-án tartotta Bitlis Hizan kerületében.

Mindig helyi ételeket eszünk: házi készítésű joghurtot, keskeket (birkából vagy csirkéből készült étel őrölt búzával), ayrant (török joghurtital) és gyógynövényeket, melyeket a hegyekben szedünk” – mondta. „De mostanában ezek az ételek eléggé egészségtelenek, így már nem tudom megenni őket” – tette még hozzá.

A születésnapi csokoládétortáját az ágyában vágta fel, nagyon törékenynek látszott, de azért beszélt egy kicsit gyermekkoráról: sokat járt a fennsíkra, hogy megfejje a teheneket és tűzifát gyűjtött. Férjét 45 évvel ezelőtt, 73 évesen veszítette el. 41 unokája és 28 dédunokája van, most menye, Zinnet gondoskodik róla.

Unokája, Mekin szerint nagymamája a cukorbetegségét és magas vérnyomását leszámítva egészséges.

Sütlü életkorát egyetlen nemzetközi szervezet sem ellenőrizte, de személyi igazolványában szereplő születési dátuma a világ legidősebb emberévé teszi. Idősebb, mint az olasz Emma Morano, aki a hivatalosan nyilvántartott legidősebb ember volt és idén áprilisban, 117 éves korában hunyt el.

Morano hat hónappal korábban született, mint Sütlü, így ő a világon az egyedüli ember, aki még a XIX. században látta meg a napvilágot.

Morano halála után a Gerontológiai Kutatócsoport nyilvántartása szerint jelenleg a világ legidősebb embere a jamaikai Violet Brown, aki 1900. március 1-jén született.

Forrás: Hürriyet Daily News

Kollár Kata – Türkinfo


1 COMMENT

  1. Anyukám 78 éves jelenleg én gondoskodom róla,mivel alzheimer kórt állapítottak meg nála és állandó felügyeletet igényel!

Comments are closed.