Újra fellángolt a vita a muzulmánok integrációjáról Németországban

Alig egy évvel a muzulmán bevándorlók magas szaporulata alapján az ország hanyatlását jósló Thilo Sarrazin kavarta botrány után Németországban újból fellángolt a vita a társadalmi integrációról, miután egy belügyminisztériumi tanulmány megállapította, hogy a nem német állampolgárságú muzulmán fiatalok szűk egynegyede elutasítja a beilleszkedést.

A 82 milliós országban élő négymilliós muzulmán közösségben a túlnyomó többség elutasítja az iszlám terrorizmust, és kifejezetten pártolja az integrációt. A német állampolgárságú – mintegy kétmilliós – muzulmán népesség 78 százaléka, a német útlevéllel nem rendelkező muzulmánok 52 százaléka törekszik a beilleszkedésre. A belügyminisztérium megbízásából készült csaknem 700 oldalas tanulmányból azonban nem ezek a megállapítások kerültek a lapok címoldalára, hanem az, hogy a 13 és 32 év közötti, nem német állampolgárságú muzulmán fiatalok 24 százaléka megveti a nyugati kultúrát, nem hajlandó betagolódni a többségi társadalomba, mélyen vallásos és hajlamos legitim eszközként elfogadni az erőszakot. A német állampolgárságú muzulmán fiatalok 15 százaléka jellemezhető így – állapította meg a mélyinterjúk elemzése alapján készült tanulmány.

Az ellenzéki szociáldemokraták szerint sajátos, hogy a vallási fanatizmus, az erőszak és a beilleszkedési gondok kapcsán a kormány mindig a muzulmánokat veszi elő. A többségi társadalomban is van éppen elég aggasztó jelenség – fejtette ki a berlini Inforadio közszolgálati rádióban Aydan Özoguz, az SPD egyik alelnöke, az elnökség egyetlen, bevándorló családból érkezett tagja. A török származású politikus hozzátette: érdemes volna nagyobb figyelmet fordítani például az idegengyűlöletre, a kirekesztésre és az iszlámellenességre.

Sajtókommentárok azt is sajátosnak nevezik, hogy a radikális muzulmán fiatalokra vonatkozó kutatási eredményekről elsőként a Bild, a legnagyobb példányszámú bulvárlap számolt be. A bulvárra jellemző leegyszerűsítő tálalást kifogásolta a konzervatív-liberális koalíciós kormány igazságügyi minisztere, Sabine Leutheusser-Schnarrenberger is, aki óva intett attól, hogy “tudományos elemzésekből szalagcímeket gyártsunk”.

Részletek

2012-03-03


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here