Nem volt ellenszere a portyázó törököknek Kinizsi Pál nehézlovasságára

Kép forrása: mult-kor.hu

542 éve, 1479. október 13-án Kinizsi Pál temesi ispán és Báthori István erdélyi vajda hadai döntő győzelmet arattak Kenyérmezőnél a törökök felett. A Maros két partján Alkenyér (Alvinc) és Szászváros között fekvő teraszos vidéken az Erdély ellen támadó török hadakat Báthorinak először nem sikerült feltartóztatnia, de amikor a Kinizsi Pál vezette temesi csapatok a segítségére siettek, a csata győzelemre fordult. A korabeli feljegyzések a törökök veszteségét 30 ezer, a magyarokét 8 ezer főre tették. Az oszmánok Mátyás király uralkodása alatt már nem is indítottak hadjáratot Magyarország ellen.

A Magyar Királyság a 14. század vége óta már megtapasztalta az oszmán portyák keserűségét. A nikápolyi vereség után Zsigmond hozzálátott a déli végvárvonal kiépítéséhez, ám 1427-ben a törökök mégis elfoglalták a szerbiai Duna-szakasz egyik fontos erősségét, Galambócot. A belpolitikai helyzet sem kedvezett az egységes oszmán-ellenes összefogásnak: Zsigmond 1437-es halálát követően Habsburg Albert két év után, 1439-ben járvány következtében meghalt.

Az ország vezetése ezt követően kettészakadt: egy részük Albert utószülött fiát, a csecsemő V. Lászlót, másik (nagyobb) részük a lengyel Ulászlót látta volna szívesen a magyar trónon. A zavaros helyzetben Hunyadi János ragadta magához a kezdeményezést.

Bár II. Mehmed szultán 1456-os, Nándorfehérvár elleni sikertelen támadása után a Porta hosszú ideig nem indított hadjáratot a Magyar Királyság ellen, a határokat fenyegető veszély továbbra is fennállt. Az ország déli területére vezetett, az ellenfél gyengítését célzó, zsákmány- és élelemszerző portyázások következtében a végvárvonal komoly veszteségeket volt kénytelen elszenvedni.

Folytatás

Forrás: mult-kor.hu


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here