Hódoltatás, adóztatás Hídvégen I. rész

Az 1552-es ütközet után a török megerősítette Drégelyt, sőt az alatta fekvő Palánk községet is erősséggé alakította sáncokkal, kővel és palánkokkal. Innen a község neve is. A megerősített helyet és Drégelyt, illetve a szomszédságában található Hídvéget is Pálffy Miklós szerezte vissza 1593-ban. Ám addig sok minden történt az erősségek alatt folydogáló Ipoly völgyében.

A településről írt kis honismereti füzetben olvassuk, hogy a török közeli megjelenése „Hidvég városka számára is katasztrofális következményekkel járt. 1549-ben a 20 portát számláló Hidvég (ez akkoriban a közeli falvakkal összehasonlítva nem volt kevés) az esztergomi érsek birtoka volt“, ám azt követően a Nógrádi szandzsák adófizetője lett. Az 1562-63-as adólajstrom szerint 16 645 akcse összegű adóilletéket szolgáltatott be. Ugyanitt olvassuk, hogy „1570 körül a törökök szinte teljesen feldúlták és alpusztították a községet.” (Resko-Mezei, 2002:4) Ebben nem vagyunk biztosak, illetve a pusztítás mértékét sem ismerjük, így az megkérdőjelezhető. Azt viszont az összeírásokból tudjuk, hogy az 1570-es években a helység még mindig jelentős adót fizetett, amit egy „teljesen feldúlt és elpusztított” település nem tehetett volna meg.

A fentiekhez hadd tegyük hozzá, hogy olvasatunk alapján Hídvégen 1562-63- ban 40 házat írtak össze, s ez azt jelenti, hogy a helység az adózók számát illetően a nagyobb települések közé tartozott. A nógrádi szandzsák 1570-es deftere alapján pedig 42 kapu után fizettek 19 300 akcse adót.

E szerint a helység még mindig a vidék nagyobb településeinek egyike volt: jóval több adót fizetett, mint például Nagycsalomja, Patak vagy más itteni községek.

Ejtsünk néhány szót az érintett időszak török adóztatási szokásairól. Hódításaik után a megszállók gyorsan és pontosan nyilvántartásba vették az adott település családfőinek, nagykorú testvéreinek és fiainak számát, nevét. Tőlük évi 50 akcse kapuadó járt. Ez egy magyar forinttal volt egyenlő. Az adózóknak ezen kívül a termény és az állatállomány után is kellett tizedet adniuk.

A gabonánál és más terményeknél (széna, káposzta, zöldség, gyümölcs) a tized nagyságát az előző három év termésátlaga alapján állapították meg. Amennyiben egy házban három-négy férfitestvér is lakott, s vagyonuk elérte a háromszáz akcsét, akkor külön-külön fizetniük kellett az 50 akcse harácsot.

Abban a szandzsákban, melybe Hídvég is tartozott, a kapuadót két egyenlő részletben kellett befizetni, mégpedig Szent György (ápr. 24.) és Szent Demeter (okt. 26.) napjáig.

A jegyzékek legfontosabb tételét képezte a búzaadó. A búza egysége a kile (kila) volt (1 kile=25,65 kilogramm), amiből egy kile 12 akcset ért. Ugyancsak fontos tétele volt az adózásnak a szőlőtermő vidékeken a must, amit pintben számoltak ki (l pint=1,69 liter). Az összeírásból az is megtudható, milyen növényeket termesztettek még, hisz ezek is adó alá estek. Ugyancsak egyik tételét képezte az összeírásoknak a sertésadó. Egy sertés után 2 akcsét kellett fizetni, s ez alapján könnyen kiszámítható a listákból, hogy mennyi sertést tartottak az adott időben a hídvégiek. Adóztak a malmok után is. Itt a malomkerekek számát vették alapul. Szintén adóköteles volt a hídvám, a méhészet, a mennyegző. Az utóbbinál a hajadon menyasszony esetében 60 akcsét, az özvegyért a felét kellett fizetni. Volt időszak, amikor az adózás mértéke változott, kevesebb vagy több is lehetett az előbbinél.

Folytatás

Forrás: felvidek.ma


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here