Ezért ágyúzta a pécsi bazilikát Zrínyi

A pécsi templomokat bemutató sorozatunkban már foglalkoztunk a székesegyház történetének egy szeletével, de Pécs legnagyobb templomának históriáját lehetetlen egy írás keretében bemutatni. Most egy másik kort villantunk fel: kiderül, hogy a török milyen kárt okozott az épületben, és az is, a felszabadító seregekben sem volt nagy köszönet.
hirdetés

A török a mohácsi csata után már szemet vetett Pécsre, végül 1543-ban sikerült elfoglalnia, két évvel egy sikertelen kísérlet után. Ezzel a város hosszú ideig az oszmán birodalom jelentős kereskedővárosa lett, egyben alaposan át is alakult (arról, hogy mi mindent láthattunk volna a török kori Pécsen, korábban ITT írtunk). A változások természetesen nem kerülték el a székesegyházat sem.

A török a templom egészét több módon is hasznosította, mivel egyetlen funkciónak túl nagynak találták. A főhajóban egy ideig török iskola működött, a mai Corpus Christi-kápolna helyén pedig imahelyet, dzsámit rendeztek be, amit Szulejmán szultánról neveztek el. Mivel a törökök hite nem tűrte az emberábrázolást, ezért az Árpád-kori domborműveket letördelték, a freskókat lemeszelték, és természetesen a kereszteket is eltávolították. Az altemplom és a szentély ugyanakkor jóval prózaibb funkciót kapott: fegyver- és élelmiszerraktár, sőt istálló is működött benne.

1631-ben a székesegyház-dzsámit komoly csapás érte, a dél-nyugati toronyba ugyanis villám csapott. Emiatt a várost vezető Ahmed aga lebontatta a meglazult részt, viszont egy minaretet húztak fel a torony megmaradt részére.

A következő nagy csapást egy magyar főúr, Zrínyi Miklós mérte a székesegyházra, ő a téli hadjárat során a török kézen levő Pécset is megtámadta. 1664-ben a Mecsekről ágyúkkal lőtte a várost, ennek során sikerült többször a székesegyházat is eltalálni, a templom boltozata és tetőzete is károsodott.

Folytatás

Forrás: www.pecsma.hu


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here