Élet és közélet a XVI. századi Oszmán Birodalomban: Vadállatok Isztambulban – 1555-ben

Török levelek – Élet és közélet a XVI. századi Oszmán Birodalomban

Vadállatok Isztambulban – 1555-ben

I. Ferdinánd király követeként Ogier Ghiselin de Busbecq 1554–1555 fordulóján az Oszmán Birodalomba tett utazása során nem csupán az általa látott kulturális és gasztronómiai érdekességekről számol be barátjához címzett latin nyelvű levelében, de ír a számára szokatlan, egzotikus állatokról is. Miközben így tesz, klasszikus műveltségére támaszkodva antik szerzőkre is hivatkozik a látottak leírása során.

Busbecq 15541555-ös első, Konstantinápolyba és az Oszmán Birodalomba követi minőségében tett látogatásáról szóló, barátjához címzett, latin nyelvű levelét bemutató sorozatunk előző részeiben olvashattunk a szultáni udvarban zajló intrikákról, Konstantinápolyról és a városban fellelhető ókori maradványokról is. A folytatásban – megszokva azt, hogy Busbecq levelében meglehetősen szabadon csapong az egyes, általa bemutatni kívánt témák között – a követ által látott egzotikus állatokról olvashatunk.

busbecq
Busbecq Melchior Lorck ábrázolásán – 1557

Busbecq és Lorck

Busbecq első követsége Konstantinápolyba valamikor 1554 végén veszi kezdetét Bécsben (az utazás kezdetének pontos dátuma nem ismert), s azt is biztosan tudjuk, hogy az oszmán-török fővárosba a királyi Magyarországon, a török uralom alatti hódoltságon és a Balkánon át 1555. január 20-án érkezik meg. Mivel a szultán a kérdéses időpontban nem a fővárosban, hanem Kis-Ázsiában van seregével, Busbecq egy ideig várakozni kénytelen, hogy találkozhasson Szulejmánnal. Ahogy látjuk majd a folytatásban, a követ innen március 9-én indul el a szultáni táborba, Amásziába, ahova április 7-én érkezik meg. Miután tárgyal a szultánnal, Amásziát június 2-án hagyja el, Konstantinápolyba június 24-én ér vissza, ahol körülbelül további két hetet időzik, ezt követően tér vissza a Balkánon és Magyarországon át Bécsbe. Első levelének bécsi keltezése (1555. szeptember 1.) arra utal, hogy addigra már bizonnyal vissza is tért oda.

Busbecq első követsége így egy évnél valamivel rövidebb ideig tartott; Konstantinápolyban ebből pedig jó két hónapot töltött összesen.

Az alábbiakban Busbecq az ezen időszak alatt az oszmán-török fővárosban látott egzotikus állatokról ír. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy Busbecq második követsége alatt a követség tagja egy bizonyos Melchior Lorck is, aki rajzolóként vett részt a követségben; sorozatunk jelen részében Busbecq leírásának szemléltetéséhez Lorck ábrázolásait is felhasználtuk.

melchior_lorck
Melchior Lorck önarcképe 1575-ből

 

 

Lorckról annyit tudunk, hogy 1526–1527 körül dán alattvalóként született Flensburgban, de viszonylag korán elhagyja Dániát: bejárja a Német-római Birodalmat, Itáliát, Németalföldet. 1555–1556 fordulóján már Konstantinápolyban látjuk viszont, ahol Busbecq társa annak második követjárása során, s ahol saját önéletírása szerint három és fél évet tölt. Itteni tartózkodása idején (ill. ezt követően) keletkezett, az Oszmán Birodalmat, annak lakóit és nevezetességeit bemutató rajzai és metszetei páratlan kincset jelentenek az utókor számára. Saját önarcképe mellett Lorck elkészítette egyebek mellett Busbecq és Szulejmán portréját is, ugyanakkor a várost és annak hétköznapi figuráit is ábrázolta, sőt: munkái között egzotikus állatokról készült képeket is találunk.

Busbecq és az elefánt

Busbecq, ahogy sorozatunk előző részében láthattuk, Konstantinápoly oszlopaival foglalkozik; a folytatásban pedig így ír a Konstantinápolyban látott egzotikus vadállatokról:

Konstantinápolyban láttam különféle vadakat: hiúzokat, vadmacskákat, párducokat, oroszlánokat, köztük jól idomítottakat és szelídeket is, köztük egyet, mely szemem láttára engedte gazdájának, hogy a szájában levő borjút kivegye onnan, noha szájával csak épp megízlelhette annak vérét.

Az itt felsorolt állatok mellett azonban Busbecq sokkal részeletesebb figyelmet szentel egy elefántnak. A folytatásban így ír barátjának és egyben levele címzettjének, Nicholas Michault-nak:

Láttam továbbá egy fiatal kis elefántot, mely igen kedves volt, mivel táncolt és labdázott. Itt, úgy vélem, nehezen fogod vissza a nevetést: táncoló és labdázó elefánt? – kérded. Miért is lenne ez kevésbé hihető, mint Seneca kötéltáncos elefántja, vagy a Plinius tanúsága szerint a görög betűket ismerő elefánt? De most hallgass ide mégis, nehogy azt hidd, hogy magam találok ki dolgokat, vagy félreértesz valamit. Amikor táncolnia kellett, ellentétes lábait úgy váltogatta, hogy egész teste beleremegett, s nyilvánvalóan táncolni akart. A labdával pedig olyan mesterien játszott, hogy amikor a labdát odadobták neki, azt ormányával olyan ügyesen kapta el és dobta vissza, ahogy azt mi a kezünkkel tesszük. Ha neked nem elég, ahogy itt  elmondtam, hogyan táncolt és játszott a labdával az elefánt, keress valakit, aki még jobban és részletesebben képes ezt megtenni.

bildnis_des_sultan_suleiman_von_m_lorichs_1559_-_lorck_melchior_-_1559
Melchior Lorck 1559-ben készült ábrázolása Szulejmán szultánról – a háttérben egy elefánttal

 

Busbecq táncoló és labdázó elefántról számol be – hogy barátja előtt azonban beszámolója ne tűnjön hihetetlennek, ókori klasszikus szerzők által leírt – és talán még furcsább – elefántos történetekre hivatkozik.

Plinius az elefántról

Kötéltáncos elefántokról nem csupán Seneca írt; Suetonius Caesarok élete című írásában pl. arról ír, hogy a császárként később 68–69 fordulóján uralkodott Galba volt az, aki még császárságát megelőző korábbi hivatali éveiben vezette be látványosságét a kötéltáncos elefánt mutatványát a rómaiak számára:

Hivatali pályafutását még a törvényes korhatár elérése előtt megkezdte; mint praetor Flora istennő ünnepén új látványosságot eszelt ki: kötélen táncoló elefántokat mutatott be […]

A folytatásban azonban egy másik ókori szerző, az idősebb Plinius Naturalis Historia című írásából idézünk egy hosszabb összefüggő részt annak szemléltetésére, vajon miért is idézett Busbecq ókori szerzőket mondandója alátámasztására. Plinius alábbi leírása minden pontján alátámasztani látszik Busbecq elbeszélését – sőt, még azon túl is megy.

 

 

A dán Elefántrend emblémája Melchior Lorck 1580-as ábrázolásában
A dán Elefántrend emblémája Melchior Lorck 1580-as ábrázolásában

Plinius Naturalis Historia című művének nyolcadik könyvében tehát így ír:

Rómában kocsi elé elefántot először Pompeius Magnusnak a triumphusán fogtak be, amelyet Africa felett aratott győzelméért tartott, és amely felidézte azt, amikor régen Liber atya tartott diadalmenetet India meghódítása után. Procilius állítása szerint lehetetlen, hogy Pompeius triumphusán a kocsi elé fogott elefántok át tudtak volna menni a városkapun. Azon a gladiátorjátékon, amelyet Germanicus rendezett, felléptettek néhány elefántot is, amelyek ügyetlenül mozogtak, tánclépéseket utánozva.

Megszokott mutatványuk volt, hogy fegyvereket dobtak a levegőbe anélkül, hogy azokat a szél elsodorta volna, hogy a gladiátorokét utánzó összecsapást mutattak be, négyes csoportokban vittek egy-egy hordszéket és azok mindegyikében egy elefántot, aki a szülő nőt utánozta. Továbbá a lakomavendégekkel teli étkezőhelyiségekben az étkezőkerevetek között mentek a saját pamlagukhoz, éspedig olyan kiszámított lépésekkel, hogy még csak hozzá sem értek egyetlen vendéghez sem.

Valóban megtörtént eset, hogy egy elefántot, aki gyengébb felfogóképessége miatt lassabban tanulta meg, amire idomították, és akit ezért többször meg is korbácsoltak, azon kaptak éjjelenként, hogy ugyanazokat a feladatokat gyakorolja. A legnagyobb csoda pedig az, hogy nemcsak felmennek az előttük kifeszített, emelkedő kötélre, hanem arra is képesek, hogy ereszkedve visszajöjjenek. Mucianus, aki háromszor volt consul, arról számol be, hogy az egyik elefánt a tanulásban odáig jutott, hogy a görög betűket is megtanulta, és rendszeresen leírta ezen a nyelven, hogy: ’Én magam írtam ezt, és fogalmi ajándékként felajánlottam a keltáktól zsákmányolt fegyvereket.’”

Busbecq az elefánt mellett a zsiráfról is hosszabban értekezik; ezzel kapcsolatban pedig más érdekességekre is fény derül.

A tevepárduc

Busbecq így ír a folytatásban:

Nem sokkal azelőtt, hogy megérkeztem Konstantinápolyba, a vadállatok között volt egy zsiráf [camelopardalis] is, ám addigra már kilehelte lelkét. Ám csontjait, melyek a föld alatt voltak, kiásattam, hogy megvizsgáljam azokat. Ez az állat elülső részén sokkal hosszabb, mint a hátsón, így teher vagy emberek szállítására nem alkalmas. Mivel feje és a nyaka a teve [camelus] fejéhez és nyakához hasonlatos, bőre pedig a párducéhoz [pardus] hasonlóan foltokkal hintett, zsiráfnak [camelopardalis] nevezik.

zsirafcsontvaz
A zsiráf anatómiája

 

Busbecq szép etimológiáját adja a camelopardalis szónak, mely a görögből került át a latinba; az elnevezés pedig valóban annak alapján született, hogy míg a zsiráf feje inkább tevére, foltjai inkább párducra emlékeztettek. Érdekesség, hogy a camelopardalis mintájára a magyar nyelvújítás idején létezett a zsiráf megnevezéseként a ’tevepárduc’ szó. Ehhez képest a magyarban is meglevő ’zsiráf’ alak – ahogy más európai nyelvekbe is – az olasz közvetítésével az arab zarafa ’zsiráf’ szóból (oda viszont vélhetőleg valamely afrikai nyelvből) került át.

Melchior Lorcknak (aki tehát Busbecq második követsége idején jár az Oszmán Birodalomban) van egy rajza egy zsiráfról, melynek alapján később 1559-ben nyomtatvány is készült.

zsiraf
Egy Melchior Lorck által 1559-ben Konstantinápolyban látott zsiráfról készült rajza alapján készült nyomtatvány

A rajz érdekessége, hogy egyes kutatók szerint Lorck rajza távolról sem eredeti műalkotás: annak eredetije végső soron egy bizonyos Ciriaco d’Ancona (1391–1453/1455) alkotása, aki a 15. század első felében beutazta Bizáncot, az akkori oszmán-török területeket és egyebek közt Egyiptomot is.

Ciriaco Busbecq és Lorck egyfajta előfutáraként igen intenzíven érdeklődött az antikvitás iránt – számos ókori kéziratot, feliratot is megmentett az újkor számára, de neki köszönhetjük Jusztinianusz egykoron Konstantinápolyban emelkedő oszlopának utókornak való megörökítését is. Sorozatunk előző részében olvashattunk arról, ahogy Busbecq Konstantinápoly oszlopairól ír – ezek között azonban nem szerepel Justinianus oszlopa, mely a Hagia Sophia és az Elsüllyedt Palota (Yerebatan Sarayı) közti területen egészen a 16. század elejéig megvolt, ám ekkor az oszmán-törökök lerombolták.

Ciriaco ezek mellett Egyiptomban valóban lát zsiráfot, melyet meg is örökít rajzán: minden bizonnyal az általa megörökített képet veszi mintául Hieronymus Bosch (1450 körül–1516) főművén, a Gyönyörök kertje című alkotásán is, a triptichon Paradicsomot ábrázoló tábláján látható zsiráf ábrázolásakor.

A zsiráf Ciriaco (balra) és Bosch (jobbra) ábrázolásában
A zsiráf Ciriaco (balra) és Bosch (jobbra) ábrázolásában

 

Bosch mellett mások, így Lorck is vélhetően ehhez, a Ciriaco által ábrázolt zsiráf képéhez nyúl vissza saját zsiráfábrázolásában.

Szokatlan dolgokról szóló írásos vagy képi beszámoló, úgy tűnik, a kor világszemléletében pontosan attól válik igazán hitelessé, ha korábbi szerzők műveivel sikerül azt alátámasztani, szemlélteni:  korábban már láthattunk példát arra, hogy Busbecq leírásában Sztrabón gondolatmenetét követi. Hasonló magyarázata lehet annak, amikor Lorck korábbi szerző zsiráfábrázolását felhasználva alkotja meg saját képét a zsiráfról, ill. Busbecq egzotikus állatokról szóló írásában ismert ókori szerzőkre hivatkozik. Ahogy fentebb, Nicholas Michault-nak írt levelében Busbecq maga is megfogalmazza: „…nehogy azt hidd, hogy magam találok ki dolgokat…”.

A folytatásban Busbecq a Fekete-tenger szemlélése során az oszmán idők előtti, örökre letűnt időket siratja – eközben pedig az emberi gyarlóságról és a hét főbűnről is elmélkedik.

Felhasznált források:

Augerii Gislenii Busbequii Legationis Turcicae Epistolae quatuor. Frankfurt, 1595

Augerius Gislenius Busbequius: Legationis Turcicae Epistolae quattuor – Oghier Giselin van Boesbeeck: Vier brieven over het gezantschap naar Turkije

Bernard Lewis: Isztambul és az oszmán civilizáció. Gondolat, Budapest, 1981

Idősebb Plinius: Természetrajz VII-VIII. Az emberről és a szárazföld élőlényeiről. Kalligram, Budapest, 2014

Káldy-Nagy Gyula: Szulejmán. Gondolat, Budapest, 1974

Lettres de Baron du Busbecq. Paris, 1748

Margócsy Dániel: A hiteles zsiráf. Az egzotikum ábrázolása a reneszánszban

Matuz József: Az Oszmán Birodalom története. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990

Suetonius: Caesarok élete

Tardy Lajos: Régi magyar követjárások Keleten. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971

The Turkish letters of Ogier Ghiselin de Busbecq. Transleted by Edward Seymour Forster with a foreword by Karl A. Roider. LSU Press, 2005

Képek forrása: wikimedia.org

Horváth Krisztián – Türkinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here