Élet és közélet a XVI. századi Oszmán Birodalomban: Magyar horgász a Kızılırmak partján 1555-ben

Török levelek – Élet és közélet a XVI. századi Oszmán Birodalomban

Miközben Ogier Ghiselin de Busbecq I. Ferdinánd király követeként Szulejmán udvarába tart, hogy Erdély sorsáról tárgyaljon a szultánnal, a Halys (Kızılırmak) folyó partján arról elmélkedik, hogy egy jóslat félreértelmezése miatt hogyan omlott össze az ókori Lydia királysága. S hogy mit csinál e sorsdöntő fontosságú események sodrában a Busbecq társaságában utazó Zay Ferenc? Horgászik.

Az Ogier Ghiselin de Busbecq 1554–1555-ös követjárását bemutató sorozatunk újabb állomásában az alábbiakban arról olvashatunk, ahogy I. Ferdinánd király Szulejmán szultánhoz tartó követe és kísérete 1555 tavaszán elér a Halys (Kızılırmak) folyó partjához. Sorozatunk előző részében arról olvashattunk, ahogy Ankarában járva Busbecq (és a társaságában utazó Hans Dernschwam) az angóragyapjúról elmélkedik.

A Kızılırmak

Krőzus a Halys partján

Az alábbiakban a követ és kísérete Ankarától halad tovább Amászia, a szultán tábora felé. Busbecq így ír:

„Ankarából Balygazar faluba jöttünk, ahonnan Zarekucktba, majd Zerneczijbe, ahonnan a Halys folyó partjára értünk. Algeos falu felé haladva e vidékeken át a távolban látszottak a hegyek Synope közelében, melyek a vörös okker színét viselték, amelyet a városról neveztek el. Itt volt az a Halys folyó is, mely egykor a médek és a lídek királyságának határa volt, s melyről a régi jóslat azt mondta, hogy amennyiben Krőzus átkel rajta, a perzsákra háborút hoz, egy nagy birodalom vesztét okozza, de – s ebben tévedett – a sajátjáét. Ennek partjain volt egy kisebb erdőség, melyet először, mivel általunk nem ismert bozótfélét láttunk, megcsodáltunk, de aztán rájöttünk, hogy ez az édesgyökér, melynek gyökeréből italkészletünket bőségesen feltöltöttük.”

Ami a Busbecq által itt megnevezett településeket illeti, Balygazar – mely Hans Dernschwam leírásában, ahogy azt később még látni fogjuk, Ballager alakban szerepel – a ma Ankarától 25 km-re északkeletre levő Balıkhisar nevű településsel azonosítható. A Busbecqnél Zarekuckt néven szereplő település Dernschwamnál Szari Kurt – ez talán a mai Sarıkoz nevű, Ankarától szintén északkeletre levő kis településsel azonosítható. A Zerneczij (Dernschwamnál Dgiermi) nevű település ma már nem azonosítható, ahogy pontosan Algeos (Dernschwamnál Alla Gwys) sem. Synope (a mai Sinop) a Fekete-tenger partján található város; s mivel a város környéke volt már az ókorban is a vörös okker színű, festéshez használt agyag egyik fő lelőhelye, a színt a városról az ókorban szinópiának nevezték.

A Halys (Dernschwamnál Halis) folyó a mai nevén Kızılırmak nevű folyó latinosított formájú görög elnevezése. A maga 1150 km-es hosszával a leghosszabb teljes egészében a mai Törökország területén található folyó: a történelemben, ahogy ezt Busbecq is megjegyzi, valóban számos alkalommal szolgált határfolyóként.

Krőzus (Kroiszosz) az ókori Lydia mesésen gazdag királya volt i.e. 560 és i.e. 546 között – Hérodotosz elbeszélése szerint pedig, mielőtt a király megtámadta volna Perzsiát, jóslatot kért a delphoi jósdától a hadjárat kimenetét illetően. A Busbecq által is idézett, erősen kétértelmű jóslat, mely a Halys folyón való átkelés esetére egy nagy birodalom bukását jövendölte, Lydia királyát mégis arra bátorította, hogy megtámadja a perzsákat – vesztére: a perzsa ellencsapás Lydia önállóságát is megszüntette.

Krőzus aranypénze

A horgászó Zay Ferenc

Miközben Szulejmánhoz tart tárgyalni Erdély jövőjéről és Krőzus király sorsán elmélkedik, Busbecq nem szakad el az 1555-ös év tavaszának hétköznapi kérdéseitől sem. A Halys folyó partján arról is ír, milyen halakat lehet fogni a folyóban, s hogyan is kerített sort egy kis horgászásra a Busbecq társaságában Szulejmán udvarába tartó Zay Ferenc:

Zay Ferenc

„Álldogált ott történetesen egy vidéki ember is, akitől tolmács segítségével megkérdeztük, vajon a folyóban van-e bőséggel hal, s mily módon fogják azokat. Azt válaszolta, hogy halból van elég, de fogni nem tudnak. Mivel ezen csodálkoztunk, elmondta, hogy ha valaki a kezét a vízbe próbálja dugni, a halak tovaúsznak, s nem várják meg, hogy megfogják őket. Már korábban is, amikor számunkra ismeretlen madarakat pillantottunk meg, s róluk, ill. arról a módról érdeklődtünk, ahogy azokat meg lehet fogni, valaki más azt mondta, megfogni őket nem lehet, mert ha az ember megpróbálja elfogni őket, elrepülnek.

Kollégáim egyikének, Zay Ferencnek volt egy hálója, melyet hamarosan be is vetett a halászat érdekében. Egyéb halak mellett a Dunában ekkor gyakori harcsát is fogott. Ebben a folyóban továbbá sok a tengeri rák is, vagy bizonyos ehhez hasonlatos rákféle. Azoknak a törököknek, akik ott voltak, hamarosan elegük lett a keresztények ekkora iparkodásából, nem bírták tovább nézni. Hogyhogy? – kérded. – Hát nincsenek Törökországban halászok? De vannak, ám e vidékeken bizony kevesen. És emlékszem, amikor egy másik helyen hatalmas nevetség tárgyává váltunk, mert a közönségesen csak fogaspontynak [fundulus] nevezett kis halakat fogdostuk, egy kis mellékágból. Minek hajkurászunk ilyen kis halak után? Milyen hasznot vagy eredményt várunk? És a bolondok azt sem tudták, hogy e halacskák hatalmas mennyiségéből mi több tállal halmoztunk fel, mi bőségesen elegendő volt sok ember jóllakatására.”

Halakról Busbecq már útjának korábbi szakaszán is értekezett; a Busbecq által fentebb fundulus néven említett halak a fogaspontyok, melyek valóban nem túl nagyméretűek. A Szulejmán amásziai tábora felé tartó követség tagjai azonban nem csupán abban különböztek a helyiektől, hogy még a fundulust is megették, hanem más gasztronómiai szokásaik is eltérőek voltak – ahogy erre a korábbiakban már bőven láthattunk példákat. Az alábbiakban Busbecq kifejezetten elismerően látszik nyilatkozni a helyiek spártaian egyszerű étkezési szokásairól, ahogy a pergamoni születésű Galénosz (129–201) által is ismert és leírt oxygaláról (ὀξύγαλα) is, mely egyfajta aludttej lehetett az antikvitásban, s melyet Busbecq leírásában a helyiek joghurtnak (Iugurtha) neveznek.

„Olyannyira mértékletesek, hogy a falánkságra a legkevésbé sem gondolnak: ha van só és kenyér, vagy valami hagyma, vagy egyfajta savanyú tej – mely Galénosz előtt sem volt ismeretlen: az oxygala, melyet ők joghurtnak mondanak –, mást nem is kívánnak. A tejet nagyon hideg vízzel hígítják, kenyeret tesznek bele: és akkor fogyasztják, amikor nagy a meleg és szomjasak. Hasznosságáról a nagy melegben gyakran mi magunk is szereztünk tapasztalatot: ez a fajta étel igen kellemes ízre és a gyomornak is, de rendkívül erős szomjoltó ereje is van.”

Galénosz szobra szülővárosában, Pergamonban

A folytatásban arról olvashatunk, az út ezen szakaszáról mit írt a Busbecq társaságában utazó Hans Dernschwam.

Judica vasárnapján 1555-ben

Dernschwam leírásából napra pontosan megtudjuk azt, amiről a nála jóval kevésbé pontos datálást adó Busbecq hallgat: hogy pontosan mikor is jár a Szulejmánhoz igyekvő csapat e vidéken.

A Busbecqnél Balygazar-Algeos, Dernschwamnál Ballager-Alla Gwys közötti távot a csapat 1555. március 30. és április 2. között teszi meg:

„Március 30-án délidőben az egynapi járóföldre fekvő Ballager nevű kis faluba érkeztünk. Mocsaras árok szeli ketté, benne jócskán kövi ponttyal. Két mérföldnyire fekszik Ancirától; alacsony hegyek között völgyben sima, jó úton haladtunk.

[ … ]

Bort, szénát nem tudtunk szerezni, a kenyér ehetetlen. Viszont tyúkot, tojást és savanyú tejet kaptunk.

[ … ]

Március 31-én, Judica vasárnapján Ballagerből továbbfolytattuk utunkat egy Szari Kurt nevű faluba, ami annyit jelent, mint sárga farkas; szari = sárga; kurt = farkas. Itt a falu alatt folyó patak melletti tisztáson, egy malom közelében táboroztunk le. A falu – kicsinyke, hegybe épített, földdel beszórt fecskefészkek – sík területről kúszik fel a hegyoldalon. Itt, a szorosok között igen jó a talaj; hegynek fel szántóföldek, szőlőskertek, amellett sok a juh, a kecske és a szarvasmarha.

Boruk azonban nincsen; a szőlőt már bogyó alakjában elfogyasztják, mézzel kevert édes italt főznek belőle. A sík földi szőlőskerteket rendesen megművelik.

Tojás, kenyér, kecskehús, árpa, szalma akadt, egy kis szénát is odahoztak a kocsikhoz, elfogadható áron.

[ … ]

Április elsején hat órakor indultunk el Szari Kurtból, és három órakor egy Dgiermi nevű kis faluba érkeztünk; a kettő közötti távolság öt jó magyar mérföldet tesz ki. [ … ]

A hegyek még az eddigieknél is kopárabbak. Mert az előző napokon még cserjék, bokrok, bozótok tűntek fel, olykor némi gyantásfenyő- és tölgycsemete is, most azonban fának vagy bokornak még csak nyoma sincsen. Az emberek csak tehéntrágyából tudnak főzésükhöz tüzet rakni.

Egész napon át a tegnapi folyóvíz mellett haladtunk, s azon több ízben – mintegy huszonötször – átkeltünk. Nagyjából akkora, mint a Wien folyó. Sokszor alaposan kilép a medréből; alapjában kicsiny, de igazi hegyi folyó: alaposan felduzzad az esőzések és havazások következtében. A helybeliek valódi barbárok: még azt sem tudják, hogy a víz neve Halis, még kevésbé azt, hogy mi volt az ősi neve. A törökök mindent szunak, vagyis víznek neveznek, hozzátéve azt a helységet, amelyen az keresztülfolyik.

[ … ]

Ennek a kicsiny falucskának is volt saját hodzsája, aki az előírt napi zsolozsmákat világgá kiabálja. Nyílt mezőn, a mecset tőszomszédságában táboroztam. A mecset sem más, mint földbe ásott és földdel borított disznóól.”

Az ókori Kis-Ázsia tájai

A Dernschwam által fentebb leírt településekről fentebb már szóltunk; különösen érdekes a Szari Kurt helynév Dernschwam általi etimológiája. Korábban már láthattuk, hogy saját etimológia gyártásával Dernschwam többször is próbálkozott. Judica vasárnapja pedig nagyböjt utolsó vasárnapja – a virágvasárnap előtti vasárnap; a nagyböjti időszakra eső vasárnapok latin nevüket kezdőénekük első soráról kapták tipikusan: Judica így: ’Ítélj meg’ jelentésű.

A kövi ponty, melyről Dernschwam ír a fentiekben, a Busbecq által fundulus néven említett fogaspontynak csupán távoli rokona: szintén nem túl nagyméretű halfajta.

Bithynia, Galatia és Kappadókia vidékein

Dernschwam így folytatja leírását:

„Borhoz egy másik görög faluban jutottunk; előző este külön evégett lóra ültünk s csak reggel tértünk vissza; egy keveset kecskebőr tömlőben magunkkal hoztunk.

Április 2-án reggel hat óra körül indultunk Dgiermiből, és tizenkét órára egy faluba érkeztünk, melyben azonban senki nem tartózkodott; valamennyi ház néptelen volt. Kerestük a helybelieket, és egy részüket meg is találtuk a hegyoldalban, az üregekben. A falu neve Alla Gwys; jó öt magyar mérföldnyire fekszik Dgiermitől.

Először egy széles hegyháton vonultunk át. Települést nem láttunk. Rét nincs, csak aszott birkalegelő.

Ezután egy nyomorúságos falun haladtunk keresztül, majd egy északról, bal kéz felől folyó vizén keltünk át. Ez egy másik folyóba torkollik, mely egész napi utunk során jobb kéz felől kísért bennünket.

A fent említett keresztirányban folyó patak vize zavaros, rossz ízű és rézszagú, mint amilyenek általában a piritet tartalmazó vizek. Balról, északi irányban fekvő réztartalmú helyről, rézbányából ömlik alá, egy Kangri nevezetű város és vár közelében. A vár – mint mondják – romokban van. Állítólag egy rézbánya található ott.

A réztartalmú víz neve törökül – mint mondják – Adzsi Szu; alighanem azonos azzal a Halis folyóval, mely Kappadókiát Galatiától elválasztja. Haragos víz lehet; partjai magasak, árterülete kiterjedt.

A folyó, melynek magas partján április 2-án az átkelésre várakoztunk, zavaros, rőtes színű, gyors folyású mély víz volt, szélesebb, mint a Garam Esztergomnál vagy a Majna Frankfurtnál. Még egyszer olyan mély, mint az előbbiek. A törökök errefelé Kizil Irmaknak nevezik. Mint mondják, azokból a hegyekből szakad alá, amelyeket jobb kéz felől látunk. Mellette a Szivasz nevű, örmények lakta város terül el.

Azok a folyók, amelyek felett két nappal előbb áthaladtunk, mind abba az előbb említett réztartalmú folyóba ömlenek bele és teszik azt oly bővizűvé. Ez a Halis folyó lehet, amelyről Solinus emlékezik meg a Kappadokiáról szóló fejezetében.”

A fentebb említett Kangri (ókori nevén Gangra vagy Gangaris) a mai Çankırı; Szivasz a mai Sivas. Ám amikor Adzsi Szu vizét azonosítja a Halys folyóval, Dernschwam már maga is téved: a Kızılırmak mellékfolyója természetesen nem azonos magával a Halys folyóval.

Gaius Julius Solinus egy harmadik századi szerző, a De mirabilibus mundi című mű alkotója: részletesen ír Kappadókiáról is. A folytatásban Dernschwam így ír:

Sztrabón egy 16. századi metszeten

„Bithinia, Galatia és Kappadokia – melyeken Konstantinápolyból való útra kelésünk óta áthaladtunk – szép tartományok. Bithinának sok a hegye és erdeje, miként arról fentebb már szó esett. Galatiának nincsenek termőföldjei, hegyei pedig kopárak, Kappadokia pedig szűkölködik erdőben és vízben.

[ … ]

Nem messze egy sóbánya működik, olyan, mint az erdélyiek; tegnap megnéztük. Egy nagy tömb szép tiszta só egy akcse. A lakosság annyira együgyű, hogy sem a városokat, sem más helységeiket nem tudják megnevezni. Mindez így száll apáról fiúra, ezért maradtak pásztorok és hajcsárok. Az itteni sós vizekről és sóbányákról megemlékezik Strabo is, aki egyébként Amásziában született.”

Az Amásziában született Sztrabónról már korábban volt szó; a Busbecq által is többször hivatkozott Sztrabón Geógraphika című művének XIII. könyvében (3. szakasz 39. fejezet) ír a ximénei sóbányákról:

„Ximénében sóbányák vannak s úgy sejtik, hogy a Halys folyó ettől kapta a nevét.”.

A folytatásban Busbecq és csapata, miközben tovább halad Amászia felé, újabb gasztronómiai érdekességekről számol be.

Források:

Augerii Gislenii Busbequii Legationis Turcicae Epistolae quatuor. Frankfurt, 1595

Augerius Gislenius Busbequius: Legationis Turcicae Epistolae quattuor – Oghier Giselin van Boesbeeck: Vier brieven over het gezantschap naar Turkije

Hans Dernschwam: Erdély. Besztercebánya. Törökországi útinapló. (Közreadja: Tardy Lajos) Európa, Budapest, 1984

Lettres de Baron du Busbecq. Paris, 1748

Strabón: Geógraphika. Gondolat, Budapest, 1977

The Turkish letters of Ogier Ghiselin de Busbecq. Transleted by Edward Seymour Forster with a foreword by Karl A. Roider. LSU Press, 2005

Tardy Lajos: Régi magyar követjárások Keleten. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971

Horváth Krisztián – Türkinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here