Élet és közélet a XVI. századi Oszmán Birodalomban: Keleti vétkek, nyugati bűnök – Kelet és Nyugat viszonya 1555-ben

Török levelek – Élet és közélet a XVI. századi Oszmán Birodalomban

Keleti vétkek, nyugati bűnök – Kelet és Nyugat viszonya 1555-ben

Az I. Ferdinánd követeként 1554–1555-ben az Oszmán Birodalomban időző Ogier Ghiselin de Busbecq latin nyelvű emlékirataiban nem csupán diplomáciai küldetésének részleteiről szól: olykor igen személyes hangvételű megnyilatkozásaiban korának problémáit politikai, filozófiai, etikai szempontból is elemzi. Sorozatunk alábbi részében pedig Busbecq a civilizációk, Kelet és Nyugat összecsapását is vizionálja.

Az Ogier Ghiselin de Busbecq első, 1554–1555-ös követségét leíró levelét bemutató sorozatunk előző részeiben a Konstantinápoly római és bizánci oszlopait, valamint a városban az európai szemnek akkoriban kétségtelenül egzotikus és szokatlan vadállatokat bemutató leírását olvashattuk. Az alábbiakban a szultánnal való találkozására váró Busbecq a Fekete-tenger partján az egykor római és bizánci, a XVI. század során oszmán uralom alatt álló területek szomorú sorsán elmélkedő sorait olvashatjuk. Barátjának és kollégájának írott levelében Busbecq nem rejti véka alá markáns véleményét korának erkölcseiről – és a nyugati civilizációra váró kihívásokról.

Utazás a Fekete-tenger (és Korinthosz) körül

Busbecq, miután 1555 januárjában megérkezett Konstantinápolyba, arra kényszerül, hogy várjon a kis-ázsiai Amásziában tartózkodó Szulejmán utasítására és döntésére azt illetően, mikor és hol is jöhet létre a találkozás Habsburg Ferdinánd követe és a szultán között. Levelében minderről így ír:

Nem látni a Fekete-tengert úgy, hogy adva a lehetőség, hogy odahajózzon az ember, a túlzott lustaságnak tudható be. A régiek szerint a Fekete-tengert meglátni nem kevésbé nehéz ügy, mint hitük szerint Korinthoszba hajózni.

 

Korinthosz és az Akrokorinthosz Carl Anton Joseph Rottmann (1779-1850)
Korinthosz és az Akrokorinthosz Carl Anton Joseph Rottmann (1779-1850)

Busbecq, miközben arra vár, hogy a Kis-Ázsiában időző Szulejmán szultán rendelkezzék arról, mikor és hol kívánja őt fogadni, meglehetősen korlátozott mozgáslehetőségekkel bír a városban. Úgy tűnik, nem mozoghatott teljesen szabadon: még a Fekete-tengerhez eljutni is nehéz feladatnak tűnt. Saját körülményeinek leírása kapcsán azonban Busbecq ismét egy, az antikvitásból származó példával igyekszik illusztrálni helyzetét.

A Korinthoszba aló eljutás nehézségét saját fekete-tengeri utazásának nehézségével összevető Busbecq itt egy olyan, Horatius leveleiben is előforduló, eredetileg görög idézetre utal, mely szerint: Non cuiuis homini contingit adire Corinthum (’nem minden embernek jut osztályrészül eljutnia Korinthoszba’). Ez a vélekedés persze kétféleképpen is értelmezhető: Busbecq itt most nyilván arra utal, hogy Korinthosz földrajzi fekvése nem tette könnyűvé a városba történő eljutást. Egy másik lehetséges értelmezés szerint viszont az ottani örömlányok nyújtotta szolgáltatásoknak volt olyan magas ára, hogy azt nem mindenki engedhette meg magának.

Ifj. Hans Holbein: A korinthoszi Láisz (1526) – egy lehetséges értelmezés szerint Korinthoszba eljutni azért sem lehetett minden ember osztályrésze, mert az ottani örömlányok igen borsos árat kértek szolgáltatásaikért
Ifj. Hans Holbein: A korinthoszi Láisz (1526) – egy lehetséges értelmezés szerint Korinthoszba eljutni azért sem lehetett minden ember osztályrésze, mert az ottani örömlányok igen borsos árat kértek szolgáltatásaikért

Csaldirántól a múzsák lakóhelyéig

Busbecq a folytatásban arról ír, hogy miközben a Szulejmánnal való találkozásra várva felkeresi a szultán néhány birtokát, az egyik épületnél feltűnik neki egy szárnyas ajtón látható mozaik, mely a csaldiráni csatát ábrázolja.

Elindulván egy ilyen gyönyörű utazásra, bebocsátást nyertem néhány, a szultán kedvére és örömére épült házba, melyek egyikének szárnyas ajtaján láthattam egy mozaikot, mely gyönyörűen ábrázolta a Szelim és Ismail, a perzsák királya között lezajlott híres ütközetet.

A csaldiráni csata 1514. augusztus 23-án zajlott le Szulejmán apja, I. Szelim szultán (1512–1520) és a perzsa Szafavida-dinasztia alapítója, I. Iszmáil sah (1501–1524) között. Az oszmán győzelemmel végződő ütközet következtében az oszmánok még a szafavida fővárost, Tabrizt is elfoglalják. A csatát követően a két nagyhatalom közti ellenségeskedés majd Szulejmán és I. Tahmaszp sah közt újul ki ismét évtizedekre – utóbbi fegyveres konfliktus vége felé érkezett Busbecq Konstantinápolyba, hogy aztán szemtanúja legyen az évtizedes háborút lezáró amásziai békeszerződésnek.

A csaldiráni csata ábrázolása oszmán miniatúrán
A csaldiráni csata ábrázolása oszmán miniatúrán

 

A szultán birtokainak megtekintése során a táj szépségében gyönyörködő Busbecq keserűen elmélkedik afölött, hogy az egykoron virágzó, keresztények uralta vidék most az oszmánok uralma alatt áll.

Kelet, Nyugat

Keserűen állapítja meg, hogy a muszlim uralom alatti egykori bizánci területek keresztény világba való ismételt betagolására szinte semmi remény nincs.

Láttam továbbá a szultán számos, bájos völgyekben meghúzódó kertjét, melyek vajmi keveset köszönhettek a műértésnek, sokkal inkább mindent a természetnek. Ó, nimfák otthona! Ó, múzsák lakóhelye! Ó, mily alkalmas helyek a tudósoknak az elvonulásra! Szavamra: mindezek a földek, ahogy azt nem sokkal korábban mondottam volt, gyászolni látszanak, és a keresztények gondoskodását és művelését sírják vissza. De még inkább elmondható ez magára Konstantinápolyra vagy akár egész Görögországra. A valaha virágzó ország most gyalázatos rabszolgaság alatt nyög. A föld, mely egykoron a szépművészetek és a szabad tudományok feltalálója volt, most úgy tűnik, tőlünk azt az emberséget kéri vissza, melyet átadott nekünk, ill. közös hitünk jogán segítségünkért könyörög a szkítiai barbárság ellenében, de hiába: a kereszténység fejedelmeinek elméje más dolgok körül forog.

Az Oszmán Birodalom és a Közel-Kelet Abraham Ortelius (1527-1598) térképén (1570)
Az Oszmán Birodalom és a Közel-Kelet Abraham Ortelius (1527-1598) térképén (1570)

 

Amikor Busbecq Görögország sorsán kesereg, természetesen az egykoron a görögök uralma alatt álló területek összességére gondol, a szkítiai barbárság felemlegetése során pedig az oszmánok uralmára.

A hét főbűnről és a civilizációk összecsapásáról

A folytatásban Busbecq azon elmélkedik, mely bűnök is azok, melyek megakadályozzák a Nyugat uralkodóit abban, hogy Keleten élő keresztény testvéreiket felszabadítsák a muszlim uralom alól.

És a törökök hatalmukkal nem nyomják el súlyosabban a görögöket, mint ahogy bennünket uralnak a rossz szokások, a fényűzés, a mámor, a tunyaság, a vágy, a kevélység, a nagyravágyás, a fösvénység, a gyűlölet, az irigység, a féltékenység, melyek lelkünket olyannyira nyomják és eltemetik, hogy képtelenek vagyunk az égre tekinteni, vagy bármi nemesebb dolgon elgondolkodni, valami nagyobbra törekedni.  A könyörületnek és a kötelességnek kellene hajtania bennünket, hogy szorongatott helyzetű felebarátainkat megsegítsük. De ha sem a dicsőségnek, sem a tisztességnek szépsége nem gyújtja lángra a kábult lelkeket, minden bizonnyal az érdek az, melyet ma a legfőbb törvénynek mondanak, mely képes oda hatni, hogy az oly híres és megannyi haszonnal és lehetőséggel teli helyeket, melyeket a barbárok tőlünk elragadtak, inkább mi akarjuk birtokolni.”

Busbecq a fentiekben elég hosszú listáját adja azon bűnöknek, melyek szerinte megakadályozzák a nyugati keresztényeket abban, hogy cselekvőleg tegyenek keleti keresztény hitsorsosaik oszmán (és így a muszlim) uralom alóli felszabadításáért.

A bűnök lajstromozásának régi hagyományai vannak; a legismertebb, a hét főbűnt – kevélység, fösvénység, bujaság, irigység, torkosság, harag és jóra való restség – megnevező rendszer kidolgozása azonban Nagy Szent Gergelyre (kb. 540–604) megy vissza. Latin nyelvű levelében Busbecq ezek közül többet meg is nevez: kevélység (superbia), fösvénység (avaritia), irigység (invidia). A többivel kapcsolatban más kifejezéseket használ, de így is nagyon szépen körbejárható a hét főbűn gondolati egysége. A bujaság (luxuria) helyett Busbecq a fényűzést (luxus) és a vágyat (libido), a torkosság (gula) helyett a mámort (crapula), a jóra való restség (acedia) helyett a tunyaságot (desidia), a harag (ira) helyett pedig a gyűlöletet (odium) nevesíti, ahogy egyébként a fentebb már említett kevélység mellett megemlíti a nagyravágyás (ambitio), ill. az ugyancsak említett irigység mellet a féltékenység (aemulatio) fogalmát is.

fold_terkep
A világ térképe Abraham Ortelius (1527-1598) ábrázolásában (1570)

 

Miután sajnálattal kénytelen megállapítani, hogy a Keleten nem segít Nyugat bűnös magatartása, Busbecq elmélkedésében még tovább megy. Elítéli a haszonleső magatartást: úgy véli ráadásul, hogy azt képmutató módon magasabb eszményekre és nemesebb erényekre való hivatkozással leplezi a kor, melyben él. Mindez alapvetően szembenáll az általa – igazi reneszánsz emberként – dicsőített, éppen ezért idealizált antikvitás eszményeivel. Eszmefuttatása végén Busbecq levele címzettjéhez, egykori iskolatársához és későbbi kollégájához, Nicolas Michault-hoz intézett felszólalásában szinte apokaliptikus világképet vázol az olvasó elé: az önös érdekét néző Nyugatnak szerinte idővel mégis fel kell majd vennie a harcot a Kelettel szemben. Civilizációk összecsapása – ez az, mit Busbecq vizionál.

Most India széles tengereit és az Antipódust járjuk be, mivel ott könnyű gazdag zsákmányt és hasznot szerezni vér nélkül az oktalan és együgyű emberektől. A vallásra hivatkozunk, de az aranyat keressük.

Régen máshogy volt ez őseink idején. Ők ugyanis, távolról sem úgy, mintha kereskedők lettek volna, nem olyan helyeket kerestek fel, ahol az arany bőségben állt rendelkezésre, hanem ahol a hivatás és erény gyakorlására nagyobb lehetőség kínálkozott. Munkájuk, a veszélyek és hosszú vállalkozásaik jutalma nem a haszon volt, hanem a tisztesség. S közülük senki nem vagyonban, mint inkább dicsőségben gazdagabban tért haza otthonába a háborúkból.

De mindez csak neked szól, nehogy véletlen valaki úgy vélje, hogy századunk erkölcseiből bármi is hiányzik. Egyébként bárhogy is lesz, úgy látom, hegyes nyilak törnek romlásunkra, s félek, hogy jövőnket, ha a dicsőség miatt nem is akarjuk, a boldogulásunk miatt kénytelenek leszünk megvédeni.

A folytatásban Busbecq e magaslatokról némileg ismét köznapibb témákra tereli a szót: a folytatásban újra Konstantináplyról, a Boszporuszról és a Fekete-tengerről lesz szó.

Felhasznált források:

Augerii Gislenii Busbequii Legationis Turcicae Epistolae quatuor. Frankfurt, 1595

Augerius Gislenius Busbequius: Legationis Turcicae Epistolae quattuor – Oghier Giselin van Boesbeeck: Vier brieven over het gezantschap naar Turkije

Bernard Lewis: Isztambul és az oszmán civilizáció. Gondolat, Budapest, 1981

Káldy-Nagy Gyula: Szulejmán. Gondolat, Budapest, 1974

Lettres de Baron du Busbecq. Paris, 1748

Matuz József: Az Oszmán Birodalom története. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990

Tardy Lajos: Régi magyar követjárások Keleten. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971

The Turkish letters of Ogier Ghiselin de Busbecq. Transleted by Edward Seymour Forster with a foreword by Karl A. Roider. LSU Press, 2005

Képek forrása: wikimedia.org

Horváth Krisztián – Türkinfo

 

 

 

 

 


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here