Élet és közélet a XVI. századi Oszmán Birodalomban: Az első isztambuli benyomások 1555-ben

Török levelek – Élet és közélet a XVI. századi Oszmán Birodalomban
Az első isztambuli benyomások 1555-ben

Ogier Ghiselin de Busbecq, I. Ferdinánd követe 1555 januárja és márciusa között tartózkodik Konstantinápolyban – s míg arra vár, hogy találkozhasson Szulejmán szultánnal, nem habozik felfedezni a várost. Török levelek című latin nyelvű leírását ismertető sorozatunk alábbi részében Busbecq első isztambuli benyomásairól olvashatunk: először a Hagia Sophia felfedezésére indul, de általában is ír a város elhelyezkedéséről. 

Busbecq 1554-1555-ös első követjárásáról szóló ún. első török levelében, ahogy azt sorozatunk korábbi részeiben láthattuk, hosszasan értekezik Szulejmán legidősebb fiának, Musztafának haláláról. Busbecq Musztafa megöletésében főbűnösként egyértelműen Hürremet, Szulejmán feleségét és Rüsztem pasát, Szulejmán vejét nevezi meg. Ugyancsak őket teszi felelőssé Musztafa hetedik életévében járó fiának, Mehmednek halálában is.

A Hagia Sophia az oszmán időkben – vélhetőleg a 19. században
A Hagia Sophia az oszmán időkben – vélhetőleg a 19. században

Az Oszmán Birodalom belpolitikai helyzetére vetett pillantás után azonban Busbecq leírásában az 1555-ös év Konstantinápolyának néhány érdekességével, látnivalójával is megismerkedhetünk: a követ ezúttal egyfajta 16. századi turistaként jelenik meg az olvasó szeme előtt.

Az Isteni Bölcsesség temploma

Amint Busbecq 1555 januárjában megérkezett az Oszmán Birodalom fővárosába, érkezéséről azonnal hírnököt küldtek Szulejmánhoz, aki éppen a perzsák elleni hadjáratot vezette Kis-Ázsiában. Míg a követ a válaszra várakozik, felkeres néhány látványosságot a városban. Első úti célja a Hagia Sophia.

„Érkezésemről hírnököt küldtek levéllel Szulejmánhoz. Míg a válaszra vártunk, lehetőség nyílt, hogy békében megszemléljük Konstantinápoly városát. Legelébb is ahhoz volt kedvem, hogy az Isteni Bölcsesség templomához menjek, ahova mégis csak külön engedéllyel juthattam be. A törökök ugyanis úgy vélik, ha egy keresztény behatol templomaikba, megszentségteleníti azokat.”

Az Isteni Bölcsesség temploma (Busbecqnél „divae Sophiae templum”), melyről a fenti idézetben olvashatunk, természetesen a Hagia Sophia, török nevén Ayasofya, melynek építését 532-ben rendelte el I. Justinianus. Az épület a bizánci építészet kimagasló alkotása: csaknem ezer éven át a legnagyobb egyházi épület volt a világon. Hosszú története folyamán számos természeti csapás is károsította az épületet, de sem a keresztes háborúk, sem az 1453-as oszmán hódítás sem tett feltétlenül jót a Hagia Sophia állagának: annak ellenére, hogy II. (Hódító) Mehmed már Konstantinápoly elestének másnapján arról intézkedett, hogy a templomot dzsámivá alakítsák, és állítsák helyre, az épület a későbbiek során is állandó javításra szorult.

A Hagia Sophia belsejéről Busbecq így ír:

„Valóban nagy épülettömeg ez, méltó a megtekintésre: közepén hatalmas boltozattal avagy kupolával, mely egyetlen nyíláson át kap fényt. Majdnem minden török templom ennek a templomnak a formájára épült. Vannak, kik szerint a templom egykor sokkal nagyobb volt, sok melléképülettel rendelkezett, melyeket már régen levagdostak róla, csak a központi szentély maradt, így a templom eredeti méretének felére zsugorodott.”

A Hagia Sophia belső tere
A Hagia Sophia belső tere

Az épület nem csupán a nyugatról jött Busbecq lovagot nyűgözi le; Juszuf Nabi (1642-1712) Oszmán-kori költő egy versében pl. így áradozik az Ayasofya épületéről:

„Századok csodája az Aja Szófia,

Kupolája a mennyek nyolcadik köre,

Párját nem lelni kerek e világon,

Hanem tán csak a Paradicsomban.

Az Oszmán Szultánság küszöbe,

A császári birodalom ékessége.”

Az állandó javítások és átépítések mellett mindenesetre érdekes, hogy Busbecq arról ír, a templom belseje egyetlen nyíláson át kap fényt – s különösen akkor érdekes ez, amikor Busbecq az eredeti latin szövegben az impluvium szót használja.

Az ókori Rómában a római ház, a domus egyik legfontosabb helyisége az atrium volt. Ez nevét onnan kapta, hogy a családi tűzhely füstje befeketítette a mennyezetet, melyen át aztán a szabadba távozott (ater jelentése ’fekete, sötét’). A domus későbbi fejlődése során az atriumot soha nem fedték be teljesen; a mennyezet közepén négyszögletes nyílást (compluvium) hagytak, mely alatt ugyancsak négyszögletes kis medence (impluvium) szolgált az esővíz felfogására.

Egy római domus szerkezete
Egy római domus szerkezete

Busbecq leírásában a Hagia Sophia belseje ugyanakkor sokkal inkább emlékeztet a római Pantheon belső szerkezetére, melyet Agrippa építtetett i. e. 27-ben. A Pantheon mennyezetén valóban egyetlen hatalmas, kilenc méter átmérőjű kör alakú nyílás (oculus) biztosítja a belső tér megvilágítását: a Hagia Sophiában negyven félköríves ablakra hárul ugyanez a szerep.

A római Pantheon belseje
A római Pantheon belseje

Konstantinápoly 1555-ben

Miután megszemlélte a Hagia Sophiát, Busbecq röviden ír a városról és annak elhelyezkedéséről is. Leírásában Konstantinápolyt igazán nagyívű tablón helyezi el: az olvasó szeme előtt Egyiptomtól az Azovi-tengerig, Afrikától Ázsián át egészen Európáig nyúló hatalmas teret vázol fel a követ – ebben a térben helyezi el az Oszmán Birodalom fővárosát.

Konstantinápoly ábrázolása az 1493-as Nürnbergi Krónikában
Konstantinápoly ábrázolása az 1493-as Nürnbergi Krónikában

„Ami magának a városnak az elhelyezkedését illeti: úgy tűnik, a természet alkotta meg olyanná, hogy a világ székhelye legyen. Európában van, de tekintete Ázsián, Egyiptomon, s tőle jobbra Afrikán pihen. S bár ezekkel nem közvetlenül határos, tengeren mégis könnyen megközelíthetőek. Bal kéz felé maga a Fekete-tenger és a Meótisz mocsarai, melyek körül számos nép lakik, s melyekbe számos folyó ömlik, és semmi olyan nem nő partjaikon, mely ne lenne hasznos az embernek, s melyet ne lehetne könnyedén hajóval Konstantinápolyba szállítani.

A várost egyik oldalról a Márvány-tenger mossa, a másikról pedig egy folyó képez kikötőt, melyet formájának hasonlatotossága miatt Sztrabón Aranyszarvnak nevez. Harmadik fennmaradó oldalán a kontinenshez csatlakozik, ezáltal félszigetre emlékeztet, vagy egy hegyfokra, melynek hosszú gerince belenyúlik abba az öbölbe, melyet a tenger és a fentebb már említett folyó formáz. Így Konstantinápoly központjából rendkívül szép kilátás nyílik a tengerre és az Ázsiai Olümposz örök hóval fedett fehérségére.”

Busbecq, amikor saját jelenéről beszél, szokásához híven ismét az ókori világ ránk maradt ismeretanyagával támasztja alá mondanivalóját. A fenti idézetben pl. Konstantinápoly leírásakor Sztrabónra (kb. i.e. 63 – i.u. 23) és az ő Geógraphika (ill. hosszabb címén Geógraphika hüpomnémata, ’Földrajzi feljegyzések’) című művére utalva ír a városról.

Sztrabón Geógraphika c. munkájának 1620-as kiadásának címlapja
Sztrabón Geógraphika c. munkájának 1620-as kiadásának címlapja

A Busbecq által itt Ázsiai Olümposznak nevezett , örök hóval fedett hegyet az antikvitásban Mysiai vagy Bithyniai Olümposznak is nevezték; mai török elnevezése Uludağ (tkp. „Nagy hegy”). A hegy legmagasabb pontja 2543 méter magas. A hegy lábánál helyezkedik el a sorozatunk előző részében már említett Brussza (Bursa), hol Musztafa fiát, Mehmedet is megölték.

Az „Ázsiai Olümposz”, az Uludağ havas hegycsúcsa
Az „Ázsiai Olümposz”, az Uludağ havas hegycsúcsa 

Busbecq a folytatásban figyelmét a távoli tájakról és hegyekről a város vizeiben található halakra fordítja – ennek kapcsán pedig érdekes gasztronómiai és interkulturális megfigyeléseket tesz.

Felhasznált források:

Augerii Gislenii Busbequii Legationis Turcicae Epistolae quatuor. Frankfurt, 1595

Augerius Gislenius Busbequius: Legationis Turcicae Epistolae quattuor – Oghier Giselin van Boesbeeck: Vier brieven over het gezantschap naar Turkije

Az antik Róma napjai (szerk. Gulyás Istvánné). Tankönyvkiadó, Budapest, 1986

Bernard Lewis: Isztambul és az oszmán civilizáció. Gondolat, Budapest, 1981

Káldy-Nagy Gyula: Szulejmán. Gondolat, Budapest, 1974

Lettres de Baron du Busbecq. Paris, 1748

Matuz József: Az Oszmán Birodalom története. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990

Tardy Lajos: Régi magyar követjárások Keleten. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971

The Turkish letters of Ogier Ghiselin de Busbecq. Transleted by Edward Seymour Forster with a foreword by Karl A. Roider. LSU Press, 2005

Képek forrása: wikimedia.org

Horváth Krisztián – Türkinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here