A török vár területéről Doktay Gyula gyűjtögetett

Kép forrása: facebook

A cseréppipáról érdekes kultúrtörténeti írás jelent meg a Hatvany Lajos Múzeum oldalán.

„A török végvárak legismertebb régészeti leletei a cseréppipák, melyeket nemcsak törökök, hanem magyarok is készítettek a 17. századtól.

A cseréppipa a dohányzás kelléke volt, de ez nem a teljes eszközt jelentette: a cserépből készült fejhez tartozott egy fából készült szár is. De hogyan került hozzánk a dohány és honnan terjedt el a dohányzás szokása hazánk területén?

A dohány mint növény Közép-Amerikában volt őshonos. Amerika felfedezése után az angol gyarmatosítók hozták magukkal, és honosították meg az európai kontinensen, sőt az oszmán-törökökkel is az angol hajósok ismertették meg a dohányzás szokását. Az új szerrel kapcsolatosan a muszlim vallási vezetők bizonytalanok voltak. Egyrészt, mert a Korán nem rendelkezett a használatáról, másrészt a gyakran előforduló tűzesetek miatt. Utóbbiak olyan gyakorivá váltak, hogy az 1633-as tűzvész után IV. Murád (1623-1640) halálbüntetéssel sújtotta a dohányzókat. Emiatt a dohányt nem pipán keresztül füstölve, hanem tubákként, orron keresztül beszippantva használták (ez leginkább az írástudókra volt jellemző, akik papírokkal, tehát gyúlékony anyagokkal dolgoztak), valamint az alsóbb társadalmi rétegek, többek között a munkások és a matrózok magát a dohánylevelet rágták. Így a dohány csak később, a 18. században vált vallásilag elfogadott és társadalmilag széleskörű szokássá. A pipázó embereket piacokon, utcákon is láthatott a kor embere, de a kávéházakba tömörültek igazán, ahol csoportosan hódolhattak szenvedélyüknek.

A dohány magyarországi megjelenése egy időre tehető a törökök hódító hadjárataival, de nemcsak ők, hanem a nyugat-európai népek is hatással voltak a szer terjedésére, bár végül a török pipatípus gyökeredzett meg a magyar kultúrában. A magyar nép körében elsősorban a nemesi réteg juthatott hozzá, valószínűleg diplomáciai ajándék útján. A korabeli írott forrásokból tudjuk, hogy I. Apafi Mihály (1661-1690) és II. Rákóczi Ferenc (1703-1711) is szenvedélyes dohányos volt, de a külföldre utazó diákok is részesülhettek a dohány élvezetében. A növény magyar leírását hollandiai tapasztalatai alapján Szepsi Csombor Márton református lelkész (akinek az első magyar nyelvű útleírást is köszönhetjük) közölte, és jó szívvel ajánlotta is az olvasónak, mert véleménye szerint a szer jó éhség ellen, és a költséges lerészegedés helyett olcsóbb mámort nyújt:

„Az Tabac Hispániai szó, deakul hÿak herba Nicotiana annak az embernek nevéröl az ki elöször hasznát ez fűnek találta. Hozzák az vy (új) világból kinek ily ususa (haszna) vagyon. 1. Ha valaki tengeri útra avagy pusztára indul hol kenyér nem találtatik, magához veszen egy darabot, meg gyuitya (gyújtja), füstit fel szÿa (szívja) étel ital nélkül nagy sok napokig ember meg nem éhezik, sem szomjúhozik, hane[m] azo[n] állapatba[n] mint mikor kedves vaczoráiárul kijött, minden dolghát cselekedheti. 2. Ha ember csak az részegség kedveiért akar malosat (mazsolaszőlőből készült bort), bort avagy egyéb italt innyi, bár arra ne kölczön (költsön), vegyen csak – vagy hat pénz ára – Tabacot, éllyen vele csak egy fertály óráigh, reá felelek bizony úgy megrészegedik, hogy ha szintén négy vagy öt forintot az malosára költöt volna is inkább, meg nem részegedhetett volna.”

A 17. század vége felé a magyar végvári katonasághoz is eljutott a dohány. Ekkorra már a hozzá szükséges pipát a magyar fazekasok is készítettek a helyi török és a Balkán felől érkező importáru mellett. Kezdetben helyi török műhelyekké (Eger, Szeged, Buda) volt a pipakészítés privilégiuma, de a 17. század végére Szepesváron (ma Spissky Hrad, Szlovákia) már magyar műhely is működött. A nyugati egyrészes pipa helyett a fából készült szárral (ún. szipkával) ellátott, levehető fejű török típus terjedt el. Számos változat került elő ásatások alkalmával: vörös és sárga agyagból égetett, mázas, mázatlan és engóbos (agyagos festésű) példányok. Díszítésként leggyakrabban görgős, pecsételős minták szerepelnek, de akadnak a Hatvany Lajos Múzeum gyűjteményében található pipák között tulipános és turbánra emlékeztető kiképzések is. A hatvani cseréppipák legtöbbjét Doktay Gyula gyűjtötte össze Hatvan belvárosából, az egykori török vár területéről, de találunk Turáról és Zagyvaszántóról származóakat is.

Ezenfelül egy agyagból készült egykori-pipa mintaforma is Doktay birtokába került az 1960-as években. A mintaforma belsejében látható egy pont-hurok negatív minta, mely a pipa díszítését adja. A pipát a következő módon készítették el a mintaformával: a rúddá formált agyagot a pipa alakjához igazítva, L-alakban kissé meghajlították, és így helyezték bele az öntőformába. A forma két részét súly alatt összepréselték, és az oldalán található két lyukon keresztül kivájták, hogy a pipa üregessé váljon. A formából kivéve és egy edénybe helyezve pedig kemencében kiégették.”

Forrás: hatvanonline.hu


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here