A polgári lakosság szedett-vedett zsoldosokkal vállvetve védte meg Bécset Szulejmán seregétől 1529-ben

A keresztes hadjáratok folyamán Európa nagyhatalmai mintegy négyszáz éven keresztül a kereszténység zászlaja alatt idegen földeken háborúztak. A kultúrák összecsapását is jelentő vallásháború a középkor legbrutálisabb ütközetei közül többet is magában foglalt. Az évszázadok múlásával azonban az erőviszonyok megváltoztak, és a Közel-Keleten az Oszmán Birodalom vette át az irányítást, majd folytatta növekedését – Európa rovására.

A 16. századra a török szultán hatalma elérte csúcsát. Miután II. (Hódító) Mehmed elfoglalta Konstantinápolyt, egyre nagyobb terület került a birodalom fennhatósága alá a Balkán-félszigeten. Így kevesebb mint 100 évvel Konstantinápoly eleste után, 1529-ben I. (Nagy) Szulejmán már Bécset vehette célba. Szulejmán eltökéltsége nem volt alábecsülendő, ahogyan azt Rodosz ostroma is bizonyította: első, sikertelen kísérletük után a törökök néhány évvel később visszatértek, és elfoglalták a szigetet. Az Oszmán Birodalom erős volt a tengeren, de most mélyen Európa szíve felé akart csapást mérni.Szulejmán Bulgáriában kezdte el összegyűjteni seregét, amely végül legalább 120 000 főt számlált, köztük az elit lovas szpáhikat és a hírhedt janicsárokat. Bécsben ezzel szemben mindössze 21 000 fő állt rendelkezésre a város védelmére, a civilekből verbuvált milíciát Európa különböző részeiről toborzott zsoldosok erősítették, köztük spanyol muskétások és német pikások (Landsknechte).

A város védelmét az ekkor már 70 éves Niklas Salm grófra bízták, aki Európa egyik legtapasztaltabb és leghíresebb hadvezére volt. Salm tudta, hogy az idő szűke miatt (Szulejmán csak szeptember végére ért seregével Bécshez) vélhetően rohammal próbálják majd bevenni a törökök a várost, nem várhatnak, amíg elfogynak a védők élelmiszer- vagy egyéb készletei. A védők földsáncokkal erősítették meg a falakat, és a város több épületét lerombolták a szükséges védművek kiépítéséhez.

A török sereg 1529 májusában indult el Bulgáriából, ahol ekkor éppen árvizekkel és földcsuszamlásokkal járó, rendkívül csapadékos időjárás uralkodott. A tervezett útvonal több része éppen hogy csak járható volt, több nehéz tüzérségi eszközt már itt hátra kellett hagynia Szulejmánnak. A rengeteg esőzés miatt továbbá a betegség is felütötte a fejét a seregben, és folyamatosan gyengítette azt az egész út folyamán. Az igaerő egy részét adó tevék nem voltak hozzászokva ehhez az éghajlathoz, így közülük is rengeteg elpusztult. Jelentős ellenállásba Magyarország területén nem ütközött a sereg, azonban Pozsonynál már tűz alá került a Dunán felhajózó török flotta. Mire Bécs alá ért Szulejmán serege, nagy része készen állt visszafordulni.

Folytatás

Forrás: mult-kor.hu


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here