A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt

1806 tavaszán az Oszmán Birodalom központja, Isztambul forrongott. III. Szelim szultán modernizálni akarta hadseregét, korszerű európai egyenruhákat és harceljárásokat bevezetni, ahogyan előtte számos korábbi szultán is – próbálkozásaik mind elbuktak. A haderőreformhoz a sok évszázados múltra visszatekintő és nagy politikai súllyal bíró, ám idejétmúlt janicsárhadtest megszüntetésére lett volna szükség, ez azonban nem volt könnyű feladat: ahogy korábban, a janicsárok III. Szelim tervei hallatán is felborították főzőüstjeiket. A janicsárok számára az étel központi helyet foglalt el hagyományaikban, az üstök felborítása egyet jelentett a lázadás kimondásával.

Rabszolgasorból az elitbe

A janicsárok a középkortól egészen a kora újkorig az oszmán seregek gerincét alkották. Az eleinte főként íjászokból, majd kézi tűzfegyveres katonákból álló hadtestet Európában és a birodalom egyéb harcterein is félelemmel vegyes tisztelet övezte.

A gyermekkoruktól kezdve katonának nevelt janicsárok törték át Konstantinápoly védelmét 1453-ban, és az egész Balkán-félsziget és Magyarország elfoglalásában kulcsszerepet játszottak. A szultán személyes tulajdonát képező hadtest volt az egyik első sereg Európában, amely a 17. század elején elkezdte a kora újkori hadviselésre oly jellemző sortüzes harceljárásokat alkalmazni a csatamezőn.

A szultán seregei közül egyedül a janicsárok masíroztak zenére, és nekik voltak a legjellegzetesebb és legdíszesebb egyenruháik, amelyekkel mindenhol felhívták magukra a figyelmet. Válogatásuk és kiképzésük a 14. századtól az I. Murád szultán által bevezetett devsirme („összegyűjtés”) rendszerben történt, azaz a meghódított területek keresztény családjaitól körülbelül 13 évesen elragadott gyermekekből képezték őket.

Folytatás >>>

Forrás: mult-kor.hu


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here