Sör, bor, raki

A magyar sajtótörténet törökökkel és Törökországgal kapcsolatos, már-már méltatlanul elfeledett híreit leporoló és bemutatni kívánó sorozatunk alábbi részében egy eredetileg 1926-ban megjelent érdekes cikket olvashatunk Zsivánovits Béla tollából.

Zsivánovits Béla 1912-től több mint harminc éven át a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyei Gazdasági Egyesületében fejt ki a mezőgazdaság terén igen sokrétű tevékenységet; viszonylag korán pedig már különböző szak- és napilapokban is publikál a magyar mezőgazdaság állapotával kapcsolatban gazdasági, érdekvédelmi, termelési és szociális kérdésekben is. 1942-ben könyvet is jelentet meg A Pesti Hatoszlopos Vármegyeháza. Adatok Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye Gazdasági Egyesületének működéséről 1817–1942 címmel.

Korábban már olvashattunk arról, hogy 1924-ben a török–magyar diplomáciai kapcsolatok a korábbiaknál magasabb szintre léptek azzal, hogy a két ország egymáshoz kölcsönösen követeket delegált – a frissiben kinevezett budapesti török követ, Husrev bej az egyre intenzívebbé váló török–magyar kapcsolatok szemléltetésére egy interjújában ki is emeli, hogy Adana környékén a magyar mezőgazdasági gépeknek igen nagy hasznát veszik a helyi gazdák.

A Borászati Lapok 1926. május 6-i számának fejléce
A Borászati Lapok 1926. május 6-i számának fejléce

Pontosan Adana vidéke az, ahol Zsivánovits Béla 1924–1925 között egy egész évet tölt el a török mezőgazdaság tanulmányozásával: a török kormány az adanai gazdasági iskola vezetőjeként szerződteti egy évre. Adanai tapasztalatairól Zsivánovits Béla több hazai lapban is rengeteget publikál – alábbi cikke a Borászati Lapok című, 1858–1943 között megjelenő szaklapban 1926. május 6-i számában A török birodalom szőlőtermelése és borászata címmel megjelent cikkét olvashatjuk. Cikkében Zsivánovits nem csupán a török szőlészet és borászat helyzetével foglalkozik, de szól az egyéb szeszes italokról, valamint a Törökországba irányuló magyar bor- és sörexport lehetőségeiről is.

Az eredeti cikk elején egy 1925-ben, Adana környékén látott szüret leírását olvashatjuk; Zsivánovits Béla így ír – sorozatunk korábbi cikkeiben már megszokott módon a szöveget eredeti helyesírással idézzük:

„1925 augusztus végén jártam e vidéken. Épp szüreteltek. Csodálatos látvány tárult szemem elé. Elfogott egy érzés, amilyen talán még soha. Amit láttam, jól esett! Sajnos, nálunk e gyönyörű török szokás nincsen még divatban. Azt láttam, hogy szüreteltek és azt láttam, hogy ez alkalommal ezer és ezer kis török nádvittyillón ott lengett a török zászló, a piros mezőben a fehér félhold a csillaggal. Igy tüntet a török a zászlóval hazafisága, a nemzetisége mellett akkor, amikor a szüretnek áldoz. Nem volt dáridó. Sem ivás. Muzsikálást sem hallottam. Asszonyok és férfiak megosztva a szőlőtáblán, metszették a szőlőfürtöket. Kiválogatott férfiak hordták tovább a termést kosarakban, kádakban, puttonyformákban a vityilló előtt elterülő szárítóhelyre, amely mintegy 64 négyszögméter nagyságú terület.

A mazsolaszőlő kikészítését szolgáló e terület agyaggal vagy cementtel van kidöngölve. A levágottfürtöket erre a sima területre helyezik el a legkomolyabb mérnöki munkát kielégítő szabályos, nyílt, egyenes vonalakban. Ezeken a sima területeken szárad a szőlő. Egy nap, egy éjszaka alatt sokszor kiszárítja a szőlőből a forró meleg klíma a nedvet. És megszületik a szmirnavidéki, teljesen összetöpörödött szőlőszem, a világhíres mazsola. Most jön azhonban még a további munka. Szárítás, aszalás után következik a szőlőnek a kocsányoktól való megtisztítása. Ez kézi és Kalmár-féle szelelőrostákon keresztül történik. A kocsánytól így megtisztított szőlőszemeket egy kicsit még tovább szárítják, aztán zsákokba gyömöszölve szállítják az ország különböző részeiből a szmirnai tengeri kikötőbe, ahol ekkor már igen sok amerikai, olasz, francia, angol, japán hajó horgonyoz abból a célból, hogy az augusztus végire elkészült mazsolaszőlőt szállítsák a világ minden részébe.

A statisztika azt mutatja, hogy a szmirnakörnyéki mazsolaszőlő évi termése és exportja 700 ezer kantár, amelynek értéke ma horribilis összeget jelent a török nemzet bevételei között.”

Egy tál különféle mazsola
Egy tál különféle mazsola

A török szüret és mazsolaszőlő kérdését követően Zsivánovits Béla a bor törökországi helyzetéről is szól:

„Ezek után kérdezzük most már meg azt is, hogy hogy állunk a Törökbirodalomban a borgyártással és hogy állunk egyáltalában az alkohol fogyasztással? A felelet erre az, hogy a török bort általában véve nem gyárt. A  vallása ezt kimondottan tiltja. Ők tehát borgyártásra és pincészetekre nincsenek is berendezve. Hallottam azonban Társus vidékén, hogy egyesek próbálgatják a szőlő préselését és azzal a kifogással, hogy kísérleteket végeznek, sajtolják ki a bornedvet. Tehát mégis csak bort csinálnak. Még pedig vöröset. Fanyar ennek a bornak az ize. Nem igen felel meg a külföldi gyomrának, de azért szívesen fogyasztják. A társusi bazárokban bőségesen kapható. Egy liter ára egy török font.

Maga e tény mutatja, hogy Törökországban igenis van borfogyasztás. A bort nemcsak az európaiak isszák, hanem a törökök is fogyasztják. Itt is vannak szárazak, itt is vannak nedvesek. Akár csak Amerikában. Amíg azonban Amerikában emberi törvények szabályozzák az alkohol fogyasztását, addig Törökországban ma még a „Kórán”, a vallás vet gátat a fogyasztásnak. A hithű, konzervatív török, vagy arab ma sem iszik semminemű alkoholt. A világot járt fiatalság, az ifjutörökök azonban már hódolnak „Bachusnak”. Több fiatal törökkel beszéltem, akik bevallották, hogy még mielőtt nem lépték át az országuk határát, sohasem ittak sört, bort, likőrt, általában véve alkoholt. Nem ettek sonkát, kolbászt, májashurkát, sem sertéskarajt, sem sertéscombot, párolt káposztával. De miután külföldi utjuk alkalmával tapasztalták, hogy az nem is olyan rossz, a „Kórán” szavait megszegték ugyan, de azért mégsem vétettek az Isten ellen.”

Koccintás rakival
Koccintás rakival

A fenti gondolatsort követően Zsivánovits a folytatásban a rakiról is ejt néhány szót:

„Mint jeleztem, a török általában véve nem iszik alkoholt. Van azonban mégis egy „rettenetes” ital a Törökbirodalomban. Ezt az italt isszák az ország minden részében. Csupán csak az nem, aki a Kórán szavait nagyon a szívébe zárta. Ezek az igazi hithű konzervatív gondolkodású, istenfélő emberek. A fiatalság azonban nagyon hódol a „Raki” élvezetének. Ez az alkohol 60 fokos borpárlat. Színe hófehér. Ereje oly nagy, hogy egy decinek a tisztán való elfogyasztása sokszor már a földhöz állítja a törököt, az arabot, akárcsak az európait is. Híres a „Szmirna” vidéki „Raki”. Egy liter 2 török font. Aki ebből egy litert meginna, egy hétig sem kelhetne föl az ágyból. A török ismeri a Rakinak az erejét. Úgy is élvezi. Nem issza, nem használja tisztán. A Törökországban élő külföldi igen. A török a Rakihoz vizet tölt. Ez ekkor tejszinűvé és gyengébbé válik. A török mindig ebből húz egy-egy kortyot. Azonban eszik is hozzá mindig valamit. És pedig: kenyeret, birkasajtot, ecettel leöntött salátát, zöld uborkát, paprikát, ha van: piros érett paradicsomot, sárga-, vagy görögdinnyét, „Zeitun”-t, vagyis olajbogyót. Ez igazi török eledel. Kirándulásoknál, férfilakmározásoknál ez mindig ünnepet jelent. Természetesen ilyenkor megszólal a török muzsika, a török gitár, a kőkorsókra felfeszített birkabőrből készült török duda, vagy dob és megindul a nótázgatás is.

Törökországban a melegebb éghajlaton a malária egy veszedelmes betegség. A moszkítók, a szunyogok által okozott ezen hideglelésszerű megbetegedés, a malária (a lép megdagad 5 kg. nagyságúra, az arc, a szem elkezd halványodni, beáll a soványodás, elgyengülés, sokszor a halál) ellen nagyon ajánlatosnak mondják a Rakinak élvezetét.

Más azonban a magyar bor, tán még a malária ellen is.

Törökországban létem alatt be akartam mutatni, importálni szerettem volna már csak kóstolás kedvéért is a magyar bort. Tettem ezt azért, hogy dicsekedjek magyar borainkkal, de tettem ezt azért is, hogy a magyar bor exportjának utját egyengessem Törökország felé.”

Zsivánovits Béla fényképe a Köztelek című lap 1942. december 20-i számában
Zsivánovits Béla fényképe a Köztelek című lap 1942. december 20-i számában

Zsivánovits szándéka tehát a magyar bor megismertetése a török fogyasztókkal – ezzel kapcsolatban azonban kénytelen egy kellemetlen tapasztalatáról is beszámolni:

„1924-ben történt. Karácsony közeledett. Beharangoztam a török barátaimnak: Adanában, hogy az ünnepekre magyar bor érkezik a számukra. Előzőleg levelezésbe léptem egy budapesti minta borpincészettel és megrendeltem egy csomagra való, három üveg: tokaji szamorodnit és egy másfajta borkollekciót. Jött a válasz Magyarországról, hogy a bor Törökországba utnak indíttatott. A számla mellékelve volt. A 3 üveg bor értéke 5 török fontot tett ki.

Az idő mult. A karácsony közelgett. A karácsony elmulott. A bor nem érkezett meg. Elmult január. Elmult február. Végre március elején az adanai főpostára kéretnek. Megjött a magyar bor. Azt mondják, személyesen kell azt átvennem. Kezembe adnak jó egy kb. sulyu irást, sok-sok okmányt. Átnézem azokat. Azonban rögtön azt is mondják, hogy fizessek ki 8 font vámot a borért. A bor értéke: 5 font volt, a vám pedig volt 8 font. Aláírtam, kifizettem mindent. Aláírtam a magyar, a szerb, a bolgár, a török, az Anatóliai vámhatóságok irásait, és a 8 font vámnak kifizetése után nagy örömmel vettem át a csomagot, amelyet rögtön hazaszállíttattam. Meghívtam estére barátaimat. Szívesen és jól eső érzéssel töltöttem mindenkinek a poharába az Isteni magyar nedűt. Mikor isszuk a bort, különös históriákra jövök rá. Az első üveg vizes, a második pohárnál még fanyarabb lett a szám. Azt hittem, majd a második üveg jobb lesz. De biz egyforma volt mind a három. Megkóstolta azt a szerb, a bolgár (nem mondom, de tán még a török, a Kisázsiai határvámőr is), aki amennyit ivott belőle, annyi vizet töltött hozzá, hogy az üveg tele legyen. Igy érkezett meg a három üveg magyar Kisázsiába, Dél-Törökországba 13 font török értékben, de víz alakjában, a 3 hónapos utazás után.”

Dr. Krepuska Géza emléktáblája a VIII. kerületi Reviczky utcában
Dr. Krepuska Géza emléktáblája a VIII. kerületi Reviczky utcában

Ezek után egy másik kellemetlen történet elmesélése következik: a történet egyik – és szenvedő – hőse Krepuska Géza (1861–1949) orvos és a modern magyar fülgyógyászat megalapítója, aki orvosi munkássága mellett azonban növénynemesítéssel is foglalkozott, egyebek közt a Soroksár és Pestszentlőrinc határán levő szőlőjében:

„Abban az időben, amíg lent voltam, többen fordultak hozzám megjelent közleményeim után teljesen különböző kérésekkel és kérdésekkel. A kétezer egyénnel történt levelezőim között volt egy, aki hallott a Szmirnai magtalan szőlőről. Ő arra kért, hogy küldjek neki ebből a fajtából szőlővesszőt kísérletre Alsódabas vidékére. Készséggel álltam rendelkezésére. Megkértem nagyszerű törökömet, Ibrahim beyt, a társusi szőlőbirtokost, aki különben nagyon szerette a magyarokat. Megkértem, hgoy küldjön dr. Krepuska Géza egyetemi tanár soroksárpéteri szőlősgazdasága részére mintegy 20–30 szál törökországi Merszina és Társus városokbeli magtalan szőlővesszőt. Az én kedves beyem nagy örömmel vállalkozott a megbizatásra. Azt mondta, meglesz minden. Már holnap küldi is a Földközi tenger partján elterülő Merszina hajóállomásról Trieszt irányában Soroksárpéteri felé. Igy lesz jó – folytatja –, mert így a tengeren kevésbé fog kiszáradni a szőlővessző. Én teljesen megbiztam Ibrahimban. Ő vállalta a csomagolást és azt mondja: teljesíteni fogja minden utasításaimat, „Evet efenim”, vagyis azt mondja törökül: jól van kérem, rendben lesz minden. Megy is már a szőlővessző holnap. Elmulik 2 hónap. Kapok Krepuskáéktól egy levelet, hogy a szőlővessző még mindig nem érkezett meg. Lemegyek erre Társusba. Beszélek Ibrahim beyemmel. Ujból azt mondja: „Evet efenim” rendben van minden. De bizony nem nem lett abból „Evet efenim” soha. Igy hát nem is jutott el a 20–30 magtalan társusi szőlővessző még ma sem a szép Magyarországba.”

A folytatásban Zsivánovits további részleteket közöl a törökországi szeszes italok piacáról – egyebek mellett olvashatunk itt az Oszmán Birodalomban épült első európai sörgyáráról, a svájci Bomonti-testvérek által alapított sörfőzdéről és annak termékeiről is, valamint a szerző azon meglátásáról, hogy a modern Törökország hamarosan máshogy tekint majd az alkoholra – s az új szemlélet egyik legfőbb támogatója egyebek között személyesen Musztafa Kemal. Zsivánovits úgy véli, Törökország hatalmas piacot jelenthet a jövőben a magyar bor, sör és más szeszes italok számára:

A Bomonti sörgyár egy 1902-es képeslapon
A Bomonti sörgyár egy 1902-es képeslapon

„Törökországban ugy a törökök, mint az európaiak fogyasztják az alkoholt és pedig ugy a bort, mint a Rakit, legujabban pedig nagy arányokban a sört.

Igen sok francia bor érkezik Törökországba. Azonban ez méregdrága. Egy 7 decis bouteilás bor ára 3½ török font. Ennek a minősége még nem is éppen a legjobb, csak olyan közepes. Adanában, de majdnem minden nagyobb városban vannak legfőként olaszok által fenntartott bor-, likőr-, sör-, pezsgő-, Raki-lerakatok, kereskedések. Ezekben, ugy a törököket, mint az európaiakat nagyon megzsarolják. Magyar bort sehol nem látni. Elég sajnos! Erősen megindult Törökországban a sör fogyasztása is. Ma Törökországnak még csak egyetlen sörgyára van. Ez az ugynevezett Bomonti sörgyár. Ez is olasz érdekeltség. E sörgyár Konstantinápolyban működik, azonban van egy fióklerakata Szmirnában. Dél-Törökországban, ahova a fuvar nagyon drága, 1 üveg Bomonti sör 70 piaszter. Szmirnában ez már sokkal olcsóbb. Csak 40 piaszter. Még olcsóbb Konstantinápolyban, ahol már csapolt sör is kapható a kávéházakban, az éttermekben és a sörcsarnokokban. Ezen utóbbiak nyár idején tömve vannak törökökkel, arabokkal, négerekkel és európaiakkal. E sörcsarnokokban egy krigli Bomonti-sör 20 piaszter értékben mindenki által szívesen és nagymennyiségben fogyasztott hűsítő ital.

Pezsgő nagyon kevés fogy Törökországban. Konstantinápolyban, Szmirnában, a Konstantinápoly mellett elterülő gyönyörű isteni szultáni szigeteken, a Prinkipon, a kaszinó-mulatóhelyek, a külföldi előkelőségek, az angol, amerikai hajóstisztek és mondain-világ a fogyasztóközönsége a drága pezsgőnek.

Nagy jelentőségű volna Magyarországra nézve a magyar bornak, a magyar pezsgőnek, a magyar likőr- és cognacáruknak Törökországba való bevezetése. Azonban ugy a magyar kormánynak, mint az illető érdekeltségeknek behatóbban kellene foglalkoznia e keleti orientációval. Törökország e terkintetben még szűz talaj és így a felvevőképesség tetemesnek mondható. Szükséges volna a magyar bor exportja Törökországba több okból. Ezen okok egyike a hazai tultermelés, a nyugati államokba való export-lehetetlenség. Szükséges volna azért is, hogy a magyar borok szorítsák ki a török nemzeti italt a „Rakit”, mint nemzeti átkot. Maguktól a törököktől hallottam, hogy a „Raki” élvezet nagyban és sokszor kerékkötője különböző nemes törekvéseknek, de kerékkötője részben a nemzet fejlődésének. Tapasztalat és tények igazolják, hogy a fiatalság a „Raki” élvezetének hódol. Hallottam, hogy az országát minden tekintetben át- és megreformáló „Kemál pasa” e téren is reformokat óhajt életbe léptetni.”

Átalakuló Törökország: a Bomonti Sörgyár kertjében sört iszogató nők egy korabeli felvételen
Átalakuló Törökország: a Bomonti Sörgyár kertjében sört iszogató nők egy korabeli felvételen

A folytatásban Zsivánovits megismétli felhívását a magyar szeszipar meghatározói szereplői felé, hogy a jövőben jóval inkább figyeljenek oda a török piacban rejlő lehetőségekre:

„Van a törököknek egy végtelen kellemes italuk. Ezt ők úgy nevezik, „török bor”. Ennek a fogyasztása különösen a nagy melegekben tetemesnek mondható. Éttermekben árusítják. Ebédnél, vacsoránál a török szívesen fogyasztja. Ez pedig nem más, mint birkatej, nagymennyiségű jég és 10% tiszta alkohol keveréke. Mondhatom, nagyon kellemes ital, hűsítő isteni nedű nagy melegek idején.

Amidőn Törökország szőlőtermelését és borászatát a B. L.-nak és nagybecsű olvasóinak ilyeténképpen bemutattam, közlöm még azt is, hogy a hatalmas Törökbirodalomban fennálló és működő mintegy 12 gazdasági iskolában a szőlészeti és borászati tantárgy elő van írva. A tanulók gyakorlati szeszfőzésre kioktattatnak. A gazdasági iskolákban Franciaországból importált modern, nagy szeszpárló és szeszkészítő készükékek működésben vannak. A török kormányzat tudatában van annak, hogy a nagyarányú szőlő- és gyümölcstermelés folytán jövő vár Törökország szesziparára.

Felhívom ez alkalommal a magyar érdekeltségek figyelmét, hogy e tekintetben és e célból már most és ezentul még jobban orientálódjanak a hatalmas Törökország felé. Felhívom a tőkével rendelkező magyar sörgyáraink figyelmét arra, hogy ha lehet, hogy ha gondolják, telepítsék át gyáraik egy részét a testvér török nemzet országába, ahol a sörnek jövője van. Itt egy sörárpa-pamuttermelésre alapítandó béruradalom megszervezése, különösen Dél-Törökországban, az Adanai kormányzóság területén és pedig Djehán, Merszina, Társus, Jenidje környékén egy sörgyárral kapcsolatos mezőgazdasági nagyüzem a törökök szerint is, tapasztalataim szerint is, rentabilis vállalkozásnak bizonyul. Törökországban a nagy gyümölcstermelés révén likőr-, cognac- és szeszgyárak építése is tervbe van véve a török kormányzat részéről. A török testvérnemzet e tekintetben is sokat vár és remél Magyarországtól. Sokat vár az üzemek felépítését, berendezését, gyártástát, szakoktatását és vezetését illetőleg.

Végre felhívom a szőlőtermelést és boripart előmozdító összes magyar szakintézeteink igazgatóságának figyelmét, hogy a török körökkel e tekintetben a barátságos érintkezést, a szellemi kapcsolatokat már most felvenni el ne mulasszák. Ha ezt megteszik, ebből csak előnyök származnak a két testvérnemzet barátságos érzületeire, gazdasági kapcsolatainak kimélyítésére és fejlődésére.

1 török font = 40,000 korona

100 piászter… = 1 török font

1 kántár… = 56·111 kg

4·6 dönüm = 1 m. hold.

1 oka szőlő = 20 piászter.

1 oka … … = 1·25 kg.”

Sorozatunk következő részében a magyarországi sajtó történetének újabb, a törökökkel és Törökországgal kapcsolatos fejezetéről olvashatunk majd.

Horváth Krisztián – Türkinfo

A cikk az Otokoc Hungary Kft. támogatásával készült.


hun_1ado

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here