Amikor egy csipet Törökország Magyarországhoz került – Ada Kaleh annexiója 1913-ban

105 évvel ezelőtt, 1913. május 12-én, az első Balkán-háború utolsó napjaiban, Ausztria–Magyarország szempontjából egy csendesnek induló hétfői napon – éppen pünkösd volt – Medve Zoltán, Krassó-Szörény vármegye főispánja néhány más hivatalnok és csendőr kíséretében Lukács László magyar miniszterelnök (1912–1913) korábbi útmutatásai alapján Orsovából áthajózik a formailag a szultán fősége, de már 1878-tól Ausztria-Magyarország megszállása alatt levő Ada Kaleh szigetére, s tolmács segítségével arról tájékoztatja az Oszmán Birodalom helyi képviselőjét, hogy a szigetet a magyar közigazgatás hatáskörébe vonja.

Az eseményt a magyar kormányzat nem kívánta különösen nagy dobra verni – az első Balkán-háború (1912–1913) vége felé közeledve a világ figyelmét felesleges lett volna külön felhívni e kicsinyke szigetre – a korabeli magyar sajtó azonban már néhány napon belül megneszeli azt, hogy pünkösd hétfőjén ötszáz fővel és alig 0,8 km²-rel hirtelen nagyobbá lett Magyarország és így az Osztrák–Magyar Monarchia is.

Az annexióval pedig nem csupán egy csipet Törökország került Magyarországhoz, hanem ötszáz új, török nemzetiségű és muszlim alattvaló is, ami a korabeli magyar sajtó legnagyobb örömére újabb érdekes kérdéseket vetett fel a továbbiakban.

Ada Kaleh egy 1909-ben készült festményen

A sziget sorsa akkor vált különösen érdekessé, amikor 1878-ban a berlini kongresszus döntése értelmében a Monarchia és az Oszmán Birodalom között immáron függetlenként elismert Szerbia és Románia gyakorlatilag elvágta az összeköttetést a továbbra is a szultán uralma alá tartozó sziget és az Oszmán Birodalom többi része között. A Monarchia és az Oszmán Birodalom közti megállapodás értelmében már a korábban, San Stefanóban megkötött béke után sor került a sziget osztrák–magyar katonai megszállására, s a helyzet nem változott annak ellenére sem, hogy a berlini kongresszus felülírta a San Stefanó-i békét.

A kicsiny sziget – akárcsak Bosznia-Hercegovina – így hosszú éveken át formailag a szultán uralma alá tartozó, ám a Monarchia katonai megszállása alatti terület volt. A furcsa talán az,  hogy amikor 1908-ban Ausztria–Magyarország formailag is annektálta az addig csak megszállt Boszniát, Ada Kaleh továbbra is a szultán fősége alatt maradt még néhány évig.

Az első Balkán-háború okozta újabb kataklizma azonban megérlelte a gondolatot a Monarchia illetékeseiben: annektálni kell Ada Kaleh szigetét is.

A sziget annexiójáról az alábbiakban a korabeli sajtóban megjelent hírek alapján értesülhetünk – megőrizve a cikkek eredeti helyesírását.

A Pesti Napló 1913. május 16-i számában például az alábbi összefoglaló jelent meg a sziget közelmúltjával és az annexióval kapcsolatban:

„Ada-Kaleh annexiója

 – Krassószörénymegyéhez csatolták –

Adakaleh szigetét a magyar kormány nevében hétfőn hivatalosan annektálta Medve Zoltán krassószörénymegyei főispán, aki az alispán és néhány csendőr kíséretében jelent meg a szigeten. A török kormányzó tiltakozott az annexió ellen, majd Bécsbe utazott, ahol Hilmi pasa török nagykövetnek jelentést tett az annexióról. A nagykövet rendkívül meglepődött, azonnal jelentést tett Konstantinápolyba és utasításokat kért. A török kormány válasza eddig még nem érkezett meg. Adakaleh szigete eddig a bécsi török nagykövet hatásköre alá tartozott és ő fizette ki az ottani török tisztviselőket is. A sziget kormányzója tegnap Bécsből visszautazott Adakalehra.

Adakaleh tulajdonképpeni annektálása különben már 1878-ban megtörtént, amikor Ausztria-Magyarország a török kormánnyal kötött megállapodás értelmében ténylegesen birtokba vette azt és egy kis katonai őrséggel szállotta meg. Az az aktus, amit dr. Medve Zoltán krassószörénymegyei főispán hétfőn a szigeten végzett, nem is annyira annexió, mint inkább a magyar közigazgatási hatóságnak Adakaleh szigetére való kiterjesztése. Nem a király szuverénitását terjesztette ki erre a kis szigetre, mert ez tulajdonképpen már 1878-ban megtörtént, hanem a király nevében a magyar közigazgatás hatáskörébe csatolta Adakaleh szigetét.

Ennek az eseménynek érdekes előzménye van. Törökország és a balkáni szövetségesek tudvalevően már megegyeztek a határvonal kérdésében és a békeszerződés, melyet már nemsokára aláírnak, kimondja, hogy az Enos–Midia határvonaltól nyugatra terjedő eddigi török területek a balkáni szövetségesek birtokába mennek át. Az osztrák-magyar külügyminisztérium nemrég híreket kapott arról, hogy Szerbia a szerződés értelmében birtokba akarja venni Adakaleh szigetét, állítólag azzal a megokolással, hogy ott több mint félezer szerbül beszélő mohamedán lakik. Ezért történt most a magyar közigazgatásnak a szigetre való kiterjesztése olyan hirtelen. Az annexióról következő távirataink számolnak be:

Ada Kaleh egy 1918-as térképen

Orsova, május 15.

Hétfőn délben tizenkét órakor Medve Zoltán főispán, Issekutz Aurél alispán és Podhracky orsovai főszolgabíró egy csendőrtiszt és négy csendőr kíséretében megjelentek Adakaleh szigetén és azonnal a kormányzói épületbe mentek, ahol a sziget kormányzója, Sherif Eddin bej fogadta őket.

A főispán fölmutatta a magyar kormány határozatát, amelynek magyar szövegét felolvasta. A kormány e határozatban utasítja a főispánt, hogy Adakaleh szigetét őfelsége a király nevében annektálja és azonnal birtokba vegye.

A főispán azután az alispánhoz és a főszolgabíróhoz fordulva, magyar nyelvű beszédében röviden vázolta az esemény jelentőségét és szívükre kötötte, hogy működésükben szigorúan ügyeljenek arra, hogy a sziget lakosságának eddigi szokásait, különösen vallásuk gyakorlását tiszteleben tartsák és működésükkel igyekezzenek elérni, hogy a lakosok minél előbb egyenlőjogu polgároknak érezzék magukat a haza többi fiaival. Végül felszólította a főszolgabírót, hogy a szigetet, mint Krassószörényvármegyéhez tartozó területet, közigazgatási hatósága alá vegye át.

Az annexió megtörténtéről azután jegyzőkönyvet vettek fel. Sherriff Eddin bej kormányzó kijelentette, hogy az annexiót tudomásul nem veheti, mert a török kormány részéről semmiféle utasítást nem kapott. Kénytelen tehát a jegyzőkönyv aláírását megtagadni és a sziget elfoglalása ellen tiltakozni.

Medve Zoltán főispán utalt a magyar kormány határozatára és kijelentette, hogy a kormányzó tiltakozását figyelembe nem veheti. A főispán azonban kijelentette, hogy nincs kifogása az ellen, ha a kormányzó továbbra is a szigeten marad, amig a kormányától részletes utasításokat nem kap. Erre a főispán meghagyta a csendőröknek, hogy az annektálás megtörtténtének jeléül a csendőrök a szigeten maradjanak és ott a rend és csend fenntartásáról gondoskodjanak. A főispán és kísérete ezzel eltávoztak a szigetről.

A ’Kel. Ért.’ ujabb orsovai távirata szerint Sheriff Eddin bej tegnap este a szigetről elutazott, azonban senki sem tudja, hogy hova. Környezetében csak annyi hírlik, hogy a török kormány a sziget annektálása ellen tiltakozni fog a hatalmaknál.

Ada Kaleh képeslapon – valamikor 1890 és 1905 között

Belgrád, május 15.

A szerb lapok röviden regisztrálják Adakaleh szigetének annektálását. A ’Piemont’ című lap fölszólítja a szerb kormányt, hogy az annexió ellen a londoni nagyköveti értekezleten tiltakozzék.

Bécs, május 15.

Ada Kaleh sziget annektálását illetőleg – az esti lapok jelentése szerint – jól értesült helyen kiemelik, hogy miután a Törökország és a balkáni szövetségesek közti békepreliminárék szerint minden török birotk, mely az Enosz–Midia vonaltól nyugatra esik, a szövetségesek birtokába megy át, másrészt azonban külön passzusnak a szerződésbe való felvétele a sziget kicsiny volta miatt nem mutatkozott kívánatosnak, nem látszott szükségesnek erre vonatkozólag követelést támasztani, mert amúgy sem kétséges, hogy a monarkia által több mint három évtizede katonailag megszállott és török igazgatásnak csupán csekély jeleit mutató sziget a monarkiához tartozik. Ilymódon a szigetet a magyar állam egyik közigazgatási közege birtokba vette. Az egész ügy csekély jelentőségénél fogva nemzetközi bonyodalmak sem fognak belőle keletkezni. A török mudir pedig nem tiltakozott, mint az első jelentések állították, hanem csupán azt jelentette ki, hogy fölöttes hatóságának jelentést tesz a dologról. E célból Bécsbe utazott, hogy a török nagykövetnek jelentést tegyen.

Lugos, május 15.

Dr. Medve Zoltán főispán a következőképpen nyilatkozott Ada-Kaleh szigetének bekebelezéséről:

Május 7-én azt az utasítást kaptam a belügyminiszter urtól, hogy Ada-Kaleht a magyar közigazgatás hatáskörébe vonjam. Egyben tudomásomra adták, hogy a szükséges intézkedéseket a saját belátásom szerint a magyar kormány nevében tegyem meg. Május 12-én, pünkösd hétfőjén megjelentem a szigeten, hogy a felsőbb utasítást foganatosítsam. Velem volt Issekutz Aurél alispán, Podhráczky orsovai főszolgabíró, Horva csendőr-főhadnagy és Hosszu közös hadseregbeli főhadnagy, a szigetet megszállva tartó katonaság parancsnoka. Magunk mellé vettünk négy csendőrt és Seriff Eddin mudirhoz indultunk. Odaérkezve Kuzler Samu hites török tolmács közbenjárásával közöltem, hogy e napon a kormány megbízásából Ada-Kaleh szigetét, tekintettel arra, hogy azt már 1878 óta a császári és királyi hadsereg megszállva tartja, a magyar közigazgatásba bekebelezem és Krassószörény vármegyéhez csatolom. E naptól fogva a lakosság összes közigazgatási ügyeinek intézésével az orsovai főszolgabírót biztam meg, mig a közbiztonság és a rend fenntartására a szigetet megszállva tartó katonaság és csendőrség fog felügyelni. Serif Eddin bey e bejelentést ugyan tudomásul vette, de mert kormányától még addig semmi értesítést nem kapott, kijelentette, hogy fentartja magának összes cselekvési szabadságait és bejelentette, hogy haladéktalanul jelentést tesz kormányának. Ezután csak formaságok következtek. Felhívtam Issekutz alispánt, hogy vegye tudomásul, miszerint e naptól fogva Ada-Kaleh Krassószörény vármegyéhez tartozik. Az orsovai főszolgabírót arra figyelmeztettem, hogy a sziget lakosságával szemben a legmesszebbmenő humanitást és előzékenységet tanusitsa és hagyja meg nekik eddig élvezett összes jogaikat mindaddig, amig a sziget lakosságának jogviszonyai törvényhozás utján szabályoztatni fognak. Különben ugy én, mint a miniszterelnök ur is arra fogunk törekedni, hogy az uj magyar alattvalók mindama kedvezményekben részesüljenek, amelyeket eddig is élveztek, kivéve, hogy a katonai kötelezettség alól nem lehet felmenteni őket. Igy például megtartják a skella jogot, ami azt jelenti, hogy hetenkint bizonyos napokon vám- és adómentesen árucikkeket vihessenek Orsovára eladni.

A főispán elmondotta, hogy a sziget helytartója a bekebelezési aktus után hosszabb beszédben mondott köszönetet Hosszu főhadnagynak azért, hogy parancsnokságának ideje alatt oly messzemenő előzékenységet tanusított a sziget lakosságával szemben. A szigetnek 530 lakosa van, valamennyien törökök. Eleinte, amikor a főispánt és kiséretét meglátták, nagy tisztelettel köszöntek neki, de amikor sejteni kezdték, hogy miről van szó, zugolódni kezdtek és Serif bejt azzal kezdték vádolni és gyanusítani, hogy hazájukat eladta Magyarországnak jó pénzért. E gyanujukat a bej hirtelen elutazása csak megerősítette.”

Ada Kaleh bazárja 1912-ben

A fentihez hasonló tárgyilagos és száraz beszámolók más lapokban is jelennek meg ekkoriban: Az Ujság például „Ada Kaleh Magyarországé. Bekebelezése Krassó-Szörény vármegyébe.” című cikkében már május 15-i számában beszámol az eseményről, hasonló hangnemben, az alábbi érdekes kiegészítésekkel:

„A balkáni határeltolódások kapcsán Magyarország terülte is növekedett valamivel. Ada Kaleh szigetét a napokban bekebelezte a magyar kormány Krassó-Szörénymegyébe. A dolog legközelebb a parlamentet foglalkoztatja, a bekebelezés kérdését mindenesetre felvetik a képviselőházban.

Egy szines folt a Duna közepén, Orsova és Verciorova közt – ez Ada Kaleh. A hány török és mohamedán lakója van, annyi a török és mohamedán alattvalója Magyarországnak a bekapcsolás napjától fogva. Ez a kis mozlim népcsoport egy uj kapcsolatot teremt Szent István birodalma és a kalifátus közt. Magyarország mohamedánjainak száma mindenesetre a legkisebb lesz, ha ama keresztény országok statisztikáját nézzük, melyeknek muzulmán alattvalóik vannak. Nagy-Britanniának hetven miiliónyi mozlim alattvalója van Indiában, Oroszországnak tizennegyedfél millió török-tatárja az egész birodalomban, Magyarországnak az ada-kalehi muzulmánokkal lesz félezer.”

A fentebb, a Pesti Napló május 16-i számában részletesebben ismertetett események bemutatása után Az Ujság május 15-i cikke így folytatódik:

„Ada Kaleh szigete Orsovától négy kilométerre a Duna közepén van, 1.75 kilométer hosszu és 4-500 méter széles, lapos terület, melyen kis helység és pusztulófélben lévő erősség van. Lakói tiszta törökök és mohamedánok, adó- és hadmentesek, kik dohány-, szőlő-, rózsaművelésből, halászatból, kiskereskedésből élnek. A szerb-román-magyar hármas határon, Herkulesfürdő kiránduló helye. Ezerhétszáztizenhatban az osztrákok a törököktől elvették; ez időből származik az erőd is; 1738 augusztus 15-én a törökök négyhavi ostrom után visszafoglalták s ettől fogva birtokukban volt 1878 május 25-ig. Miután azonban Szerbia és Románia a török birodalom alól teljesen fölszabadult, e napon a szigetet az osztrák-magyar hadcsapat szállta meg. A sziget ötszázfőnyi lakosságának politikai állása máig se volt tisztázva.

A berlini szerződés alkalmával megfeledkeztek a szigetről s vannak előkelő jogászok és politikusok, a kik a szigetet, mióta a monarchia megszállotta, Magyarország területéhez számítják.

Az egész sziget vár volt, ma pedig romhalmaz, a minek akkor se volna katonai jelentősége, ha falai épek volnának. A Duna tulsó oldalán emelkedő Tekija hegyről a mai ágyukkal félóra alatt tarthatatlanná tehetnék Ada Kaleht, bárhogyan volna felszerelve.”

Az Ujság 1913. május 15-i számában megjelent cikk címe

Ám a pünkösd hétfőjén bekövetkezett annexió mértéke és jelentősége az első Balkán-háború egésze által okozott területváltozásokhoz képest – amikor is az Oszmán Birodalom gyakorlatilag kiszorul Európából, a bolgár csapatok pedig Isztambul előtt állnak – úgyszólván eltörpül: ez pedig azt is eredményezi, hogy hamarosan gunyorosabb hangvételű cikkek és írások is megjelennek a korabeli magyar sajtóban.

Az Ujság 1913. május 16-i számának címoldalán „Romantika” címmel jelenik meg az alábbi írás:

„Ada-Kaleh török szó és magyarul annyit jelent mint Szigetvár. Török erőd volt a Dunán, mint annyi más, de a hosszulábu idő átlépett rajta. Valósággal átlépett és ott felejtette. A mikor a török helyőrség az 1877-ik évi háboruban – nehogy elvágják és elfogják – ezt a maroknyi kis szigetet elhagyta, valamit tenni kellett vele. Ha mink meg nem szálljuk, akkor megszállja az orosz, a román, a szerb, vagy éppen a bolgár. Tehát a mi legfőbb hadvezérünk, a király, megszállatta egy maroknyi katonával.

Igazán nevetséges tehát azt látni és hallani, hogy becses ellenségeink milyen nemzetközi jogi pléhmennydörgést rendeznek most ellenünk, a mikor ezt a harminczhat esztendős ’tényleges állapotot’ végleg rendeztük és ezt a kis zöld szigetet oda csatoltuk, a hová való, Magyarországhoz, ott is Krassó-Szörény vármegyéhez. Hát ugyan Anglia nem azért ’vette el’ Egyiptomot, hogy más el ne vegye. Hát ugyan Francziaország nem azért vette el Algirt, Oránt, Tuniszt, Marokkót, hogy más el ne vegy. És Olaszország Tripoliszt. Micsoda gyerekjáték ez a mi kis csekélyke annexiónk azokhoz a nagy zsebrevágásokhoz képest. És milyen kaczajra érdemes bolondság volna most, ha e miatt a kis nemzetközi romantika miatt minket a londoni konferenczián bevádolnának.

Hát nekünk is el kellett vennünk ezt a kis zöld szigetet, omladozó régi erődjével és néhány száz muzulmánjával együtt, hogy más el ne vegye. Csakhogy ez a kis nemzetközi jogcsinálás olyan édes és kedves semmiség azokhoz a nagy-nagy területrablásokhoz képest, a mit éppen azok csináltak, a kik most orrukat fintorgatják. Olyan édes kis gyarmatszerzési romantika ez, hogy magunk is jót nevetünk rajta.”

A Pesti Napló 1913. május 18-i számában már kifejezetten gúnyosan tárgyalja a két nappal korábban még jóval tárgyilagosabb stílusban leírtakat:

„Ada-Kaleh megvétele.

– Egykori krónikákból, öt képben. –

AZ Ur 1913-iki esztendejének májusában, annak is az idusa előtt egy nappal, a nemes és vitézlő magyar nemzet fényes haditettel írta be nevét a históriába. Történt ugyanis, hogy Medve Zoltán, Krassó-Szörény hadnagya parancsot kapott Ada-Kaleh sziget megszállására. A hadnagy e vakmerő kalandra két csendőrt és egy hajdut vett maga mellé és ladikba szállott, hogy a janicsároktól lakott szigetet meglepje.

Karikatúra a Pesti Napló 1913. május 18-i számában

Félórai evezés után elébük tűnt az igéret földje, a bűbájos Ada-Kaleh. Medve hadnagy, miként anno dacumal Imre királyunk jogarával az ellenséges táborba, ugy a török hadakkal megszállt szigetre csupán bikacsekjét vitte fegyverül. A napóra delet mutatott, amikor magyar csizma érintette Ada-Kaleh földjét. A támadás oly váratlanul történt, hogy az első erőd őrei rögtön megadták magukat és török szokás szerint üdvözölték a végek hadnagyát.

Karikatúra a Pesti Napló 1913. május 18-i számában

Medve szolgabíró első dolga volt, a ladik mélyéről a magyar közigazgatás és az összes szolgabírók védőszentjének, Tisza Istvánnak, mellszobrát Ada-Kaleh főterén felállítani. A kopasz és pápaszemes férfiu képmása lesujtó hatással volt. A törökök leborultak és imát mormoltak.

Karikatúra a Pesti Napló 1913. május 18-i számában

Ezután az aktus után a sziget apraja-nagyja körülülte a bakk-asztalt, hogy a civilizáció áldásaiban részesedjék. A játék változó szerencsével folyt a kora reggeli órákig.

Karikatúra a Pesti Napló 1913. május 18-i számában

Igy hódítottuk meg vala Ada-Kaleht…”

Karikatúra a Pesti Napló 1913. május 18-i számában

És ha még ez a fricska is kevés lenne a lap részéről, a Pesti Napó ugyanazon számában a „Vasárnapi strófák” című alrovatban az alábbi kis gúnyversike is olvasható „Ada-Kaleh” címmel:

„A szultán éppen

Mit sem sejtve ült a háremében,

Mikor pihegve jő

A sápadt hirvivő.

’Nagyur! – szólt s térdre roskadoz.

– ’A hir, mely jött, az szörnyű rossz.

Nagy csapást mért reánk a lét,

Elfoglalták Ada-Kahlet!”

A szultán szól nagy ridegen:

’Csak nem?’

S ezért

Hivatja ő a nagyvezért;

Ki jön is rövid idő multán:

’Kutya!’ – kiált rea a szultán.

’Hallottad már a szörnyű rémet?

Elfoglalták Ada-Kahlémet.

A bégben borul a kedély

S a szultánhoz szól: ’A b a g é h!’

A szultán sir

A nagyvezir

Az szintén sir.

Sztambulban minden házban

Gyász van,

Az összes pasák, bégek lázban.

Mindenki zokog: ’Bánatom van,

Búm van,

De az az Adakaléh, az az Adakaléh

Hun van? Hun van?”

Az Ujság 1913. május 18-i számában ugyanakkor az alábbi hír jelenik meg „Ada-Kaleh” címen:

„A bécsi török nagykövetség utasítást adott Ada-Kaleh kormányzójának, hogy ne rettenjen vissza attól, ha a magyar hatóságok kényszerrendszabályokat alkalmaznának. Terjesszen be formális tiltakozást az annektálás ellen s követelje a krassószörénymegyei főispántól a szigetre küldött csendőrök visszarendelését. A porta delegátusai a londoni nagyköveti konferenczián is tiltakozni fognak a magyar kormány eljárása ellen. A porta a szigetre való jogát minden rendelkezésre álló diplomácziai eszközzel meg fogja védeni és ha e mudirt hivatali tevékenységének folytatásában kényszerrendszabályokkal megakadályoznák, akkor a porta alkalmas diplomácziai lépésekhez fog folyamodni.

Konstantinápolyból jelentik: A Tanin ezeket írja: Ausztria-Magyarország indoklását, hogy Ada-Kaleht miért annektálja, nem lehet komolyan venni. Ez megint olyan hibája az osztrák-magyar külpolitikának, mely a Törökországhoz való jó viszonyt rontja. Ada-Kaleh, mint az ozmán birodalom egykori terjeszkedésének utolsó történelmi emléke, sokkal becsesebb Törökországra nézve, semhogy azt a monarchiának, mintegy ajándékképpen, minden ellenszolgáltatás nélkül átengedhetné. A kik tegnap még ellenségei voltak Törökországnak, a békekötés után szintén azt fogják követelni, hogy a sziget jogos tulajdonosának birtokában maradjon. A konstantinápolyi Jeune Turc jelenti hogy Pallavicini őrgróf osztrák-magyar nagykövet a tegnapelőtti teaestély alatt kapta meg az Ada-Kaleh annexiójára vonatkozó táviratot és rögtön a nagyvezérhez sietett, a kinél az annexiót notifikálta. A Jeune Turc a legélesebb hangon kritizálja az annexiót, mint nem az ’összmonarchia’, hanem Magyarország részéről elkövetett rablást. A magyar függetlenségi érzés – írja – ebben a tényben is szabadulni igyekezett az osztrák gyámkodás alól, az annexió szószegés és nemzetközi jogilag rablás. A porta, a melyet az annexió tervéről nem értesítettek, valószinűleg tiltakozni fog ellene és a hágai döntőbíróság előtt kártalanítást fog követelni. Mindenesetre fájdalmasan érinti Törökországot az az uj igazságtalanság, a mely oly nemzet részéről érte, a melytől több lojalitást várt volna.

Az osztrák-magyar külügyminisztériumnak az az álláspontja, hogy a hatalmakat nem is kell külön értesíteni a történtekről, mert azok természetes következményei a berlini szerződésnek.”

A fentiekből ugyan úgy tűnik, hogy a Fényes Porta némileg neheztel Ada Kaleh annexiója miatt Magyarországra, s ez esetleg diplomáciai feszültségeket okozhat a két ország között, ám Az Ujság ugyanazon számában oldalakkal később az alábbi vicces írást olvashatták a korabeli újságolvasók, melyből azért kiviláglik, hogy a dolognak talán nagyobb a füstje, mint a lángja.

Örvendetes esemény. Minden különös értesítés helyett ez uton közölték a n. é. közönséggel, hogy megszaporodtunk. Este, lefekvéskor még semmit nem tudtunk, de reggel ébredéskor azt éreztük, hogy ötszázzal többen vagyunk, mint tegnap voltunk. Stante pede annektáltuk a Duna titkát, a piczinyke Ada-Kaleh szigetet, a kik immár adófizető és bizonyára államtitkárt jelölendő magyar választó-polgártársaink. Koránjuk tiltja ugyan a bor élvezését, de hát a művelt Nyugat majd bevonul oda is egy pár jól abroncsolt gönczi hordóval.

Legyenek üdvözölve, uj testvéreink. Igaz, hogy nagyon szegények, de azért jól beosztják az a semmit, a mijük nincs, mert mindegyiknek van azonkívül vagy öt-hat felesége. Ezek a szép ’fátyolos hölgyek’ a szigeten eddigelé valóságos rabszolgák voltak. De – reméljük – az annektálás folytán az ő jogi állapotuk is megváltozik. Hiszen kormányrendelet értelmében a közigazgatás a vármegyébe bekebelezte őket.

Hozsánnak nekik és hony soit, qui mal y pense.”

Üdvözlőlap Ada Kaleh-ból

Az annexió értékelése kapcsán hamarosan a klasszikus vicclapok is hamarosan felzárkóznak a komolyabb napilapok mellé. A Bolond Istók 1913. május 18-i számában a „Garantirozatlan hirek” rovatban például az alábbi álhírt olvashatjuk:

Adakaleh annexiója miatt Törökország ultimátumot készül küldeni Magyarországnak.”

Miközben Törökország legkisebb problémája is nagyobb volt ekkor, mint Ada Kaleh szigetének annexiója, a Borsszem Jankó című vicclap sem marad ki a helyzet értékeléséből. Utalva arra, hogy Jókai Az arany ember című regényében szerepő Senki szigete vélhetőleg Ada Kaleh szigetét mintázza, a lap 1913. május 18-i számában az alábbi élcet ejti „A magyar menyországból” című rövid írásában:

„Jókai Mórnak hírül viszi idősb Andrássy Gyula gróf, hogy az osztrák-magyar monarchia annektálta Adakaleht, a Senki szigetét. A költő mosolyogva szól:

– Még csak most? Én már rég bekebeleztem Magyarországba. És akkor nem is került ennyi tenger millióba. Mert, tudod kérlek, nem pénz és fegyver kell az ilyesmihez, csak egy – jó ötlet.”

Néhány nappal később, 1913. május 27-i számában a Budapesti Hírlap „Konstantinápolyi levél” című konstantinápolyi tudósításában az alábbiakról tájékozódhattak a korabeli újságolvasók:

„Ada-Kaleh annektálása nem keltett nagyobb föltűnést, noha néhány helybéli lap műkönnyeket ontott a török nemzetet ért sérelmen és veszteségen. Különösen a Jeune Turc nevű ujság háborgott legjobban és tett szemrehányásokat a magyaroknak. Pózoló hazafiaskodása azonban épp az ellenkező hatást váltotta ki az intelligens török körökben, mint a melyre a lap cionista szellemű szerkesztői számítottak. A kormány egyik tagja valósággal megbotránkozva fakadt ki: ’Mégis csak bosszantó,  hogy Németországból, meg istentudja, honnan ideszakadt zsidók akarnak bennünket hazafiságra oktatni és muzulmánabbnak lenni a muzulmánoknál.’

A józan török politikusok fölfogását az ’Aszm című lap fejtette ki, megtámadván azokat az ujságokat, melyek az adakalehi kérdésből nemzetközi ügyet szeretnének csinálni. ’A mi nekünk azon a szigeten maradt’, mondja az említett lap, ’csupán egy névre szorítkozott. Hát nincs más dolgunk, mint pusztán nevekkel és címekkel törődnünk? Talán még most is emlegessük, hogy Kréta az életet jelenti számunkra, a mint némelyek nagy botoran hirdették pár év előtt?’ Végül megróvja a lap, hogy azt a nagyhatalmak támadják, nemcsek a politikai udvariasságnak, hanem a jó nevelésnek is meg nem felelő hangon, mely Törökországot a londoni békekonferencián hathatósan támogatja, s a melynek jóindulata százezer Ada-Kalehnál is többet ér.

Törökországnak valóban szüksége van monarkiánk támogatására. A sziriai, örményországi és dél-arábiai kérdésekben, melyek Angliát, Oroszországot és Franciaországot érdeklik legközelebbről, mi valóban a becsületes alkusz szerepét játszhatjuk. Törökország rá van utalva, hogy a kapitulációknak legalább ama részét lerázza magáról, mely a gazdasági életet korlátozza. Mi már öt év előtt beleegyezésünket adtuk a beviteli vámok fölemeléséhez és monopóliumok megteremtéséhez; most segítségére vagyunk a török kormánynak, hogy a hozzájárulást a többi nagyhatalomtól is megkapja”

Ada Kaleh 1904-ben

A cikk a továbbiakban még hosszasan taglalja Törökország gazdasági és pénzügyi helyzetetét, valamint Ausztria–Magyarország lehetőségeit a török piacon – de a cikk üzenete Ada Kaleh annexiójának kérdésében egyértelmű: nem lesz ebből nagyobb konfliktus az Osztrák–Magyar Monarchia és az Oszmán Birodalom között.

Van itt persze egy másik fontos kérdés: az Ada Kaleh annexiója révén Magyarországhoz került 500 főnyi török és muszlim alattvaló kérdése, illetve ezen túlmenően az iszlám helyzetének kérdése Magyarországon.

Az első Balkán-háború már a múlté, de lassan a második is végéhez közeledik, amikor is a Pesti Napló 1913. augusztus 3-i számában az alábbi érdekes cikk jelenik meg „A pesti mohamedánok sérelme. Vallási elismerést kérnek Boszniában.” címmel:

„A magyar nép vallás dolgában – tulzás nélkül meg lehet állapítani – mindenkor türelmes és felvilágosodott volt – különösen egyes külföldi államokhoz viszonyítva. Nincs tehát ellenséges szándék abban a körülményben, hogy a mohamedán vallás Magyarországon nem szerepel sem a bevett, sem az elismert vallásfelekezetek sorában. Csak most folyamodtak érte, hogy törvényjavaslatot terjeszszen elő egyenjogusításáról a kultuszminiszter.

Mohamed vallása, melynek hívei pedig csak ugy az egy igaz istent imádják, mint Jézus vagy Mózes tanainak követői, nincs ’egyenjogusitva’ Magyarországon.

Pedig sok muzulmán él az országban – Budapesten is vannak néhány százan – akik munkás tagjai a magyar társadalomnak és igy talán meg is kivánhatják, hogy vallásukat elismerje a magyar állam.

A boszniai mohamedánok a legnagyobb lelkesedéssel fogtak össze a cél érdekében és főképp arra hivatkoznak, hogy Ausztriában – amely pedig megközelítőleg sem olyan liberális vallási szempontóbl, mint Magyarország – már szabályozták a muzulmán vallás jogi helyzetét. Az ő mozgalmuk élén a szábor egyik alelnöke áll.

A Magyar-Bosnyák-Hercegovinai Gazdasági Központ nevében Lánczy Leó elnök intézett felterjesztést a magyar kormányhoz az izlám jogállásának törvényi szabályozása érdekében. Utalt azokra az érdekekre, amelyek miatt kívánatos, hogy a Bosznia-Hercegovinában lakó mohamedánok vallási ügye Magyarországon kedvező elbírálásban részesüljön, mert ez igen nagy mértékben előmozdíthatja azt az egybeolvadást, amelyet az annektált tartományokkal óhajtunk. A Bosnyák Gazdasági Központ jogi szakosztály tüzetes előterjesztést dolgozott ki és a kérdés történelmi és egyházjogi kifejtése után összeállította azokat az irányelveket, amelyekre a szabályozás támaszkodhatik. E szabályozásnak törvényben kellene megtörténnie és a törvény kimondaná azt, hogy az állam felügyelete alatt szabad mohamedán hitközségeket alapítani. Az izlámnak az állami törvényekkel ellentétben nem álló vallási intézményeit, vallásgyakorlatát és lelkészeit ugyanabba a védelembe juttatná, amelyben a bevett egyházak részesülnek. Végül a rendeleti uton megalkotandó szervezeti szabályokban a miniszter tekintettel volna arra, hogy az izlám szervezeti szabályai összhangban legyenek a bosznia-hercegovinai muzulmánok egyházi szervezetével.

A felterjesztés azt is elsorolja, hogy Magyarországon a legutóbbi népszámlálás adatai szerint 553 mohamedán vallásu lakos volt, Horvátországban 1900-ban 60 mohamedán volt, Bosznia-Hercegovinában 612.137 muzulmán lakik. Ada-Kaleh sziget annektálása folytán pedig 500 mohamedánnal szaporodott a magyar állam muzulmán hitü lakosainak száma. Több mint 600.000 ember hitéről, vallásáról van tehát szó.

Nem elég azonban, hogy nálunk mindezideig elmulasztották egyenjogusitani a mohamedán vallást, még muzulmán polgártársaink vallásos érzületével sem gondolnak. Épp az idegenekkel szemben oly figyelmes Budapest volt az, amely valósággal arcul ütötte a mohamedán vallást, mikor az uj állatkertet tervezte, illetve megépítette. Az állatkert építésénél ugyanis az volt az elv, hogy minden állatfaj a hazáját, vagy tartózkodási helyét karakterizáló épületben, illetve helyen nyerjen elhelyezést. Igy került a bagoly vártoronyba, a krokodilus fakunyhóba, a strucc nádfödeles afrikai kalyibába, a jegesmedve pedig mű-jégsziklákra. Az elefántot és a rinocérost indiai és török motivumokban bővelkedő épületben akarták elhelyezni, de nem elégedtek meg valami diszesebb török stílü házzal, hanem majolikával borított, tornyos, pompás török templomot építettek az állatok számára.

A Budapesten lakó mohamedánok megütközve látták, hogy az elefántok és rinocéroszok valóságos török templomban, dsámiban laknak. A templomból mindössze a mihráb hiányzik belülről, a Mekka felé levő irányt mutató fülke, amely előtt az imát vezető főpap szokott állni. A budapesti török kolónia, amelynek több száz tagja van, kereskedők, a török kormány által ideküldött diákok és számos gyár és iparvállalat alkalmazottai, már régebben felkérték a volt budapesti főkonzult, Fahr-Eddin bejt, hogy járjon közbe a fővárosnál a vallást sértő tapintatlanság jóvátételéért. Fahr-Eddin bej csak annyit tudott elérni, hogy az állatkert igazgatósága levetette a torony csucsáról az aranyos félholdat. A közbejött események elterelték a figyelmet az állatkerti török templomról. Nemrégiben azonban a fővárosban járt egy utazgató keleti társaság élén Alexander Nyikolajevics Szamojlovics szentpétervári tanár, a világhirü orientalista, aki annyira megbotránkozott az elefánt-óllá lealacsonyított török templomon, hogy azonnal elsietetta a jelenlegi török főkonzulhoz, Achmed Hikmot bejhez és előtte méltatlankodva tiltakozott a kegyeletsértés ellen. A főkonzul – mivel a fővárosnál már többször hiába keresett orvoslást – elhatározta, hogy felmegy gróf Tisza István miniszterelnökhöz, hogy tőle eszközölje ki legalább a karcsu minaret lerombolását, amivel megszünnek az elefánt-istálló templom jellege.

Kivánatos lenne, hogy a főváros a maga belátásából és ne felsőbb parancsra tegye jóvá kegyeletsértő hibáját.”

Egy kicsiny dunai sziget annexiója kapcsán, láthatjuk, nem kevés kérdés került terítékre a magyar sajtóban hirtelen; az állatkerti elefántház problémájáról a későbbiekben még olvashatunk, ahogy az iszlám magyarországi helyzetéről is – utóbbival kapcsolatban csak annyi, hogy az 1916. évi XVII. törvénycikk „az iszlám-vallás elismeréséről” rendezni látszott a kérdést.

Ada Kaleh kicsiny szigetének további sorsáról pedig szintén csak a folytatásban olvashatunk.

A cikk írása során

Az Ujság

Bolond Istók

Borsszem Jankó

Budapesti Hirlap

Pesti Napló

című lapok fentebb idézett és felhasznált cikkei mind elérhetők az Arcanum Digitális Tudománytárban.

Horváth Krisztián – Türkinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here