Türelemkő, türelemkés

Volt egyszer egy szegény asszonynak egy lánya. Az asszony odajárt fehérruhát mosni, a lányka meg otthon foglalatoskodott a hímzőasztala körül.

Ül egy nap az ablakánál és amint javában hímezget, varrogat, egy kis madár repül a hímző­asztalára és azt mondja a lánynak:

– Ó leányka, szegény lányka, holt embernél a kiszmeted (sorsod). – Azzal tovább repül.

Odalett a lány nyugalma és beszéli este az anyjának, hogy miket mondott neki egy madár.

– Ajtót, ablakot jól zárj be, – mondja neki az anyja – úgy ülj le a munkádhoz.

Másnap reggel ajtót, ablakot bezár, úgy kezd a munkájához. Egyszerre csak prrr… ott a kis madár a hímzőasztalán.

– Ó leányka, szegény lányka, holt embernél a kiszmeted – mondja és aztán ismét elrepül.

Még jobban megijed a lányka és ismét elpanaszkodik az anyjának.

– Holnap megint csak zárj be ajtót, ablakot, – tanácsolja neki az anyja – te pedig bujj be a szekrénybe. Gyújts benne gyertyát és úgy fogj a munkádhoz.

Alighogy elmegy reggel az anyja, bezár a lány mindent, gyertyát gyujt és hímzőasztalostul bezárkózik a szekrénybe.

Alig tesz egy-két öltést, ott a madár előtte:

– Ó leányka, szegény lányka, holt embernél a kiszmeted. – Azzal megint prrr… és elrepül.

Azt se tudja a szegény lányka, hová legyen nagy nyugtalanságában. Félredobja a munkát és egyre azon töpreng, hogy mit jelenthet a madár mondása. Az anyja se különben, amint megtudja estére a dolgot. Másnap otthon marad, hadd lássa azt a madarat ő is. De biz aki nem jött többé, az a madár volt.

Örökös a nyugtalanságuk, vége a békességes életüknek. Ki se mozdulnak a házból és egyre lesik, egyre várják, hátha megint bevetődik a madár.

Jönnek egy nap a szomszéd lányok és kérik az asszonyt, hogy engedje el velük a lányát. Mulatozni, kergetőzni mennek egy kissé, hátha elfelejti a búját, bánatát. Nem meri az anyja elengedni, de úgy ígérik, hogy vigyáznak a lányára, úgy fogadják, hogy nem tévesztik szem elől, hát elengedte végül.

Megy a sok lány a mezőre, virágok közé. Táncolgatnak, pajzánkodnak, míg csak le nem áldo­zóban a nap. Hazajövet megállanak egy forrásnál és egyet-egyet hörpintenek belőle. Odamegy a szegény asszony lánya is és amint issza a vizet, íme egy fal emelkedik közé, meg a lányok közé. Olyan egy fal, hogy szem olyat még nem látott. Hang át nem juthat, olyan magas; ember meg nem kerülheti, olyan széles. Ó be megijedt a sok szegény lányka. Az a siránkozás, az a futkározás, az a kétségbeesés, hogy mi lesz azzal a lánnyal, meg a szegény anyjával.

– Nem megmondtam, – mondja az egyik – hogy ne hívjuk magunkkal?

– Mit mondjunk most az anyjának, – sopánkodik a másik – hogy kerüljünk a színe elé?

– Ez az oka; ő az oka; te hívtad őt; nem nem, te hívtad – egyre folyik a szóbeszéd, egyre nézik a nagy falat.

Folytatás >>>

Forrás: Kúnos Ignác: Boszporuszi tündérvilág

 


1% ADÓDÉRT 100% Törökország!

Ezúton is köszönjük, hogy az SZJA 1%-ának felajánlásakor gondol a Türkinfo Alapítványra!

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here