A két testvér

Két egytestvér lakott volt egyszer egy városban. Az egyik nagyon gazdag, a másik meg nagyon szegény volt. Legény ember volt mind a kettő, egymagukról kellett gondoskodniok.

Elmegy egyszer a szegénye a gazdaghoz és egy kis ennivalóért könyörög hozzá.

– Pusztulj előlem a pokolba, – rivall rá a testvére – olyan nagy vagy, mint egy karó és mégse tudsz magadon segíteni. Nem vagyok én a te pénzes zacskód, takarodj és keress.

Szó nélkül távozik a szegény és nyakába veszi a világot. Addig megy, addig mendegél, míg össze nem rogy a fáradtságtól meg az éhségtől. Egy fa tövénél dől el és amint töpreng magában, látja hogy negyven dev (ördög) törtet elő a nagy messziségből. A fa odvában húzza meg magát és onnan pillantgat kifelé, hogy merrefelé mennek a devek.

Egy kődarab volt a fa közelében, odajön a sok dev. Elkiáltják magukat, hogy csanga és megnyílik előttük a kődarab. Mikor belépnek rajta, azt kiáltják hogy csunga és bezáródik utánuk a kő. A fában tölti az éjszakáját és várja, hogy megint előkerüljenek a devek. Alighogy megvirrad, hallja ismét a csanga szót és megnyílik a kő. Egymásután tódul ki a sok dev. Hallja aztán a csunga szót és megint lezáródik a kődarab.

Alighogy eltakarodnak a devek, előbúvik ő is az oduból és odamegy a kőhöz.

– Vajjon megnyílik-e nekem is? – gondolkozik magában és egyet gondol kettőt lép, kiröppenti a száján a csangát. Megnyílik íme a kődarab és se szó, se beszéd, belép a nyílásba. Elmondja aztán a csungát is és záródik utána a kődarab. Egy-kettőt botorkál a barlangban és egy szobáig tapogatódzik el. Amint benyit a szobába, meglát benne egy asztalt, az asztalon negyven kulcsot. Veszi a kulcsokat és nyitogatni kezdi vele az ajtókat. Benyit az első szobába, hát csupa arany van benne. Benyit a másodikba, az meg ezüsttel van tele. A harmadikban rubint, a negyedikben smaragd, az ötödikben meg a többiben egyéb drágakő, addig-addig, míg a negyvenedik szobához ér el. Amint ezt az ajtót is kinyitja, hát lányok tetemével volt tele. Becsukja hamarosan az ajtót, a kincses-szobákból meg teletöltögeti a zsebeit meg a gelebét, a kulcsokat megint a helyére teszi és visszasiet a kőhöz. Csangát mond megnyílik, kilép rajta a szabadba, aztán meg csunga és ismét bezárul a kőlap.

Egyszerre lett nagy gazdag ember a szegény legényből. Legelsőnek a testvére kérdezi meg tőle, hogy hogyan jutott a gazdagságához. Elmondja neki a testvére, úgy ahogy történt.

[…]*nék-e én is abba a csodabarlangba?

– Ahogy én megtettem, azonmód megteheted te is – feleli a testvére; – csak arra vigyázz, hogy azt a két szót el ne felejtsd valahogy.

Hazasiet az ember, egy nagy zsákot vesz magához és meg se áll, míg meg nem találja a követ. Csangát mond, a kő megnyílik, belép rajta és aztán csunga, a kődarab rázáródik. Megtalálja a kulcsokat, kinyitja vele a szobákat és úgy teletölti a zsákját, hogy alig tudja visszacipelni a kőhöz. Jaj, de nem jut eszébe a csanga. Hiába kiáltoz, hiába erőlködik, csak nem nyílik meg a kőlap.

Közeledik az este, a devek is visszatérőben vannak. Úgy fél tőlük, hogy a fogai is megvacognak bele.

– Nem marad más hátra, – gondolja – mint hogy visszarakom a kincseket a helyükre, én meg elbúvok valamerre. Tán meghallom tőlük azt a két szót.

Azzal veszi a zsákját és visszacipeli a kincseket. Lezárja az ajtókat és amint lót-fut egyik szobából a másikba, egy kemencét pillant meg egy sarokban.

– Ó, itt pompásan elbujhatok – gondolja magában és felmászik a kemence tetejére.

Megjönnek eközben a devek és csangát mondanak, belépnek, csungát mondanak, bezáródik a barlang.

– Megvan, – örvendez a kemencén az ember – holnap majd én is elmondom a csanga-csungát és rendben lesz a dolgom.

Egyszerre csak elkiáltja magát egy dev, a negyven közül a legfiatalabbik, hogy emberszagot érez.

– Réteken meg mezőkön jártunk, – csitítják a többiek – annak a szagát érzed.

Nem enged a legfiatalabbik, hogy ő bizony emberszagot érez.

– Fickó, – mondják a testvérei – még madár se repülhet errefelé, nemhogy halandó ember.

– Nem, – makacskodik a fiatal dev – ember jár a barlangunkban. El nem megy innen, míg rá nem találok.

Azzal szobába be, szobából ki és addig szaglász, addig kapirgál, míg rá nem akad a kemence tetején. Úgy hozta le onnan a meggémberedett embert.

– Nem megmondtam, – mondja a testvéreinek – hogy ember jár a barlangunkban? Íme itt áll, la.

Kérdik az embertől a devek, hogyan tudott a barlangjukba jutni. Csak ötöl-hatol szegény feje és úgy remegnek az ajkai, hogy hang se jön ki a torkából. Nagy nehezen aztán mégis csak kinyögi a valóságot.

Azt mondják neki a devek:

– Szegény ember volt a testvéred és a te lelketlenséged hozta meg a szerencséjét. A te sorsod pedig az lesz, hogy ő érette is meg fogsz bűnhődni.

Azzal neki esnek és egynek-egynek alig jutott egy-egy falat a húsából. Az ő vagyona is a testvérének jutott, volt is a boldogságból része.

Forrás: Kúnos Ignác – Boszporuszi tündérvilág


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here