Alkotmány Törökországban

„A török politika nem válogatós az eszközökben és célja rendesen csak a mai válságból való kibontakozás és az állam fönállhatásának napról-napra való biztosítása” – volt olvasható 110 évvel ezelőtt, 1908 nyarán a Budapesti Hírlap egyik cikkében. A korabeli magyar sajtó szinte egésze, a komoly napilapoktól egészen a hivatásukat talán még annál is komolyabban vevő vicclapokig nagy érdeklődéssel kísérte nyomon az Oszmán Birodalomban zajló eseményeket: a II. Abdul Hamid szultán önkényuralma ellenében kibontakozó ifjútörök mozgalom, a nagyhatalmak Törökország feletti gyámkodása és a Birodalmat feszítő nemzetiségi problémák arra késztették a szultánt, hogy – saját uralkodása alatt immáron másodszor – alkotmányt adjon birodalma népeinek.

Az Oszmán Birodalom formailag alkotmányos monarchia volt 1876 végétől kezdve, amikor is az éppen kibontakozófélben levő balkáni válság miatt került sor a konstantinápolyi nagyköveti konferencia összehívására – az 1876 nyarán trónra került II. Abdul Hamid szultán pedig ügyesen elébe ment a dolgoknak azzal, hogy 1876. december 23-án első alkalommal alkotmányt adott az Oszmán Birodalomnak. Az alkotmány, mely egyebek közt hangsúlyozta az Oszmán Birodalom oszthatatlanságát és államvallásként deklarálta az iszlámot, garantálta a nem muszlimok vallásszabadságát is, kétkamarás parlamentet állított fel, az oszmán-török államnyelv kiváló ismerete mellett lehetővé tette zsidók és keresztények hivatalviselését is – mégis, mindez ekkor már kevés volt a balkáni problémák kezelésére.

„II. Abdul Hamid, török szultán, a ki a népétől harmincz évvel ezelőtt elvett alkotmányt ismét visszaadta s ezzel a már-már forradalommá feljődött uj-török mozgalom elvesztette anyagát. A szultánt most az egész birodalomban lelkesen ünneplik.” – A Tolnai Világlapja 1908. augusztus 9-i számában megjelent kép és aláírása

A konstantinápolyi nagyköveti konferencia határozatait a londoni jegyzőkönyv összegezte 1877 tavaszán – a szultán azonban a frissiben elfogadott alkotmányra hivatkozva elutasította a jegyzőkönyv határozatait a nagyhatalmak által követelt balkáni reformok végrehajtását illetően. Nem kellett sokáig várni ahhoz, hogy Oroszország ezt követően hadat üzenjen a Portának: a háborús helyzetet felhasználva pedig a szultán – formailag érvényben hagyva ugyan az alkotmányt – 1878 februárjában feloszlatta az amúgy is korlátozott jogkörökkel megáldott parlamentet. Ezt követően három évtizeden át nem voltak parlamenti választások az Oszmán Birodalomban, mígnem az 1908-ra kialakult helyzetben a szultánnak már nem volt más választása, mint ismét teljesen az 1876-os alkotmány szellemében megpróbálni kormányozni birodalmát.

„A törökországi mozgalmakhoz: Albániai rablók, a kikkel a törököknek igen gyakran meggyűlt a bajuk. A hegyek e vad lakóinak arczén meglátszik az elszántság. Műveletlen emberek s gyakran igen kegyetlenek.” – A Tolnai Világlapja 1908. augusztus 9-i számában megjelent kép és aláírása

A Budapesti Hírlap 1908. július 25-i számában például az alábbiakat olvashatta a korabeli újságolvasó az „Alkotmány Törökországban” című írásban:

„Abdul Hamid szultán alkotmányt adott népének. A macedóniai városok, a melyekben az utolsó hetekben a nemzetiségek egymás ellen való ádáz tusakodását jelentőségben tulszárnyalta a török katonaság forradalma, lobogó diszben állnak. A szultán alkotmányos kormányzásra határozta el magát és ezzel az uj-török mozgalom elvesztette anyagát, s Törökországnak uj korszaka előtt, az ozmán birodalom alkotmányos érája előtt állanánk, ha a török viszonyok ismerete nem keverne némi bizalmatlanságot a szultán jó szándéka fölött való lelkesedésünkbe.

Az utóbbi évek két példával szolgáltak arra, hogy mily nehezen foglalhat tért az alkotmányos kormányzás olyan országokban, a melyek örök idők óta az abszolut uralom jármát hordják. Itt van Oroszország és itt van Perzsia. Mindkettőnek parlamentje elvben megvan, de gyakorlatban nem létezik. Ez azonban nem az egyedüli oka a mi kétségünknek.

Abdul Hamid szultán ma már másodszor ad alkotmányt népének. Ma is, mint 1876-ban, szorult helyzetben szánta rá magát erre az európai jelentőségű lépésre és nagyon kérdéses, vajjon a mai proklamáció nemcsak ígéret-e, a mellyel a forrongó török katonaság már-már elfojthatatlannak látszó fölkelését akarta ideig-óráig elnyomni. A szultánnak kétségkivül ez volt az egyedüli eszköze, a mellyel katonaságát trónja és birodalma védelmére visszahódíthatta, s bizonyos, hogy a nagyhatalmak konstantinápolyi képviselői jelölték meg az utat a kibontakozás felé, a mely a hűséges anatóliai ezredeknek az uj-törökökhöz csatlakozása után már erőszakos rendszabályoktól nem volt várható.

A török politika nem válogatós az eszközökben és célja rendesen csak a mai válságból való kibontakozás és az állam fönállhatásának napról-napra való biztosítása. A szultán maga sem hisz saját rendeleteiben, s azoknak megtartását nem is tartja komoly kötelességének. A rendeletek rendesen bizonyos helyzetekre vagy alkalomra készülnek, s a holnapi ellentmondó rendelet prejudikál a tegnapinak. Maga a török nép is azt tartja, hogy a szultán parancsának egy nap az érvénye.”

„Osman basa, a kit a törökországi mozgalmakból kifolyólag Manasztirba szöktettek. Osman basának igen sok ellensége van Törökországban.” – A Tolnai Világlapja 1908. augusztus 9-i számában megjelent kép és aláírása

„Azért nem esik nehezére a szultánnak szorongatott helyzetben nagystílű igéreteket tenni, de a feje fölött tornyosuló fellegek eloszlásával a hagyományos halasztás politikájával él mindaddig, mig a proklamált reformtervezeteket el nem fedi a feledés leple. De a mult század eseményein tanulhatott az európai diplomácia, a melynek most egész osztatlan figyelme Európa e viharfészke felé fordul. És a diplomáciának lesz kötelessége őrködni azon, hogy a ma proklamált alkotmány ne jusson a Tanzimat, a hatt-i-humajun, a Midhat pasa alkotmánya, s az azóta sorra került nyolc más reformtervezet sorsára, s hogy az okvetlenül kiadandó amnesztia-rendelet ne arra szolgáljon, hogy az alkotmányért küzdő és ma célt ért hazafiak a legrövidebb idő alatt – mit sajnos, előre látható – halállal vagy száműzetéssel bűnhődjenek a ma megadott alkotmány eltörlésével kapcsolatban.

Nagyon kínálkozik az összehasonlításra Abdul Hamid első alkotmánya, a mellyel a hatalmak konstantinápolyi értekezletét akarta elhallgattatni. A viszonyok akkor is hasonlatosak voltak a maiakhoz és még abban sincs különbség, hogy az 1876-ban való balkánzavargások nyomán Anglia javaslatára összeült konferencia mintájára most Franciaország hozta javaslatba diplomáciai értekezlet tartását. Akkor a konstantinápolyi konferencia hosszas előértekezletek után december 23-án ült össze, s terjedelmes reformtervekben állapodott meg. A rajah államokra nézve azt kivánta, hogy a porta a hatalmak hozzájárulásával nevezze ki kormányzóiakat, s a hatalmak megbizottjaiból alakitandó felügyelőbizottságot ismerjen el maga fölött. A porta ezt természetesen nem fogadta el, de hogy a hatalmak követeléseit túllicitálja, életbeléptette Midhat pasa időközben kidolgozott alkotmányát. Ez a diplomáciai fogás nemcsak a török alattvalók lecsöndesítésére volt jó, hanem arra is, hogy a diplomáciai értekezlet határozatait visszautasíthassa. Mikor ugyanis Salisbury lord a hatalmak határozatainak elfogadását követelte tőle, a szultán azt válaszolta, hogy alkotmányt adott népének, s igy nincs már joga a birodalmának részét tevő forrongó tartományok sorsa fölött határozni. Erre ma is el lehetünk készülve, s valószínű, hogy a szultán a mai proklamációjával nemcsak saját népének forradalmát fojtotta el, de uj módot is talált arra, hogy a macedóniai reformokat a parlament felelőssége körébe sorozván, időtlen-időkre halassza el.

A nagyhatalmaknak résen kell állniok az események fejlődésével szemben, s mig egyrészről kétségtelenül osztatlan tetszéssel fog találkozni a szultán radikális lépése, másrészt nem szabad megengedni, hogy a török alkotmány csak ürügy legyen a reformok kitolására, s ezzel a szultán rég ismert ravasz keleti diplomáciája ismét győzedelmeskedjék az európai hatalmak fölött.”

„Kücsük Szaid basa, a török uj nagyvezér, a ki Ferid basa helyébe került a kormány élére. Szaid basa régi bizalmasa a szultánnak, a ki többször fordult hozzá tanácsért.” – A Tolnai Világlapja 1908. augusztus 9-i számában megjelent kép és aláírása

„A szultán 1876. december 23-án kiadott rendeletében adta meg népének Midhat basa alkotmányát. A kihirdetés formája az vol, hogy a szultán hat-ot intézet Midhat basához, s ennek alapján Szavfet basa külügyminiszter körtáviratban értesítette a hatalmakat az uj alkotmány részleteiről. E távirat valószínűleg kevés változással ma is aktuális, s azért az alkotmányra vonatkozó részeit szószerinti fordításban a következőkben közöljük:

Az alkotmány alapvonalai a következőek: Az ottomán birodalom oszthatatlansága. A szultán mint az ottomán alattvalók legfőbb kalifája és uralkodója felelőtlen és sérthetetlen. Prerogativái ugyanazok, mint a nyugati uralkodókéi. A birodalom alattvalói kivétel nélkül ottománok név alatt fognak szerepelni. Személyes szabadságuk sérthetetlen és törvényben biztosíttatik. Az állami vallás az izlám; de más vallások szabad gyakorlata és az egyházközségek előjogai biztosíttatnak. Az alkotmány nem ad az állami intézményeknek teokrátikus jelleget. Szabad sajtó, gyülekezési jog, a parlamenthez való kérvényezési jog, tanítási szabadság, a törvény előtt való egyenlőség, a hazával szemben egyenlő jogok és kötelességek, valláskülönbség nélküli egyenlő jog a közhivatalok betöltésére, adók egyeneltes kivetése, a tulajdon védelme biztosíttatik; bírájától senki el nem vonható.

A minisztertanács a nagyvezér elnöklésével alakul. Minden miniszter felelős tárcájáért s a képviselőház vád alá helyezheti, mely esetben az alapítandó legfelsőbb bíróság fog ítélni. a kormány iránt való parlamenti bizalmatlansági vótum esetén a szultán vagy elbocsátja a kormányt, vagy föloszlatja a képviselőtestületet… A parlament két házból áll, a szenátusból és a képviselőházból, a mely minden év november 1-én négyhónapos ülésszakra ül össze. Minden százezer polgárra egy képviselő esik. A választás titkos szavazással történik. A képviselői mandátum összeférhetetlen közhivatalok viselésével. A választások minden négy évben történnek… A képviselők az ülésszak alatt a képviselőház engedelme nélkül el nem foghatók és nem üldözhetők.

Az alkotmány további részeiben a birák elmozdíthatatlanságáról, a legfelsőbb biróságokról, a semmitőszékről, a legfőbb számszékről, a vidéki közigazgatásról, az elemi oktatás kötelező voltáról rendelkezik. Végül az alkotmány megváltoztatását a két kamara legalább kétharmad többséggel hozott és a szultán által szentesített határozatától teszi függővé.”

„A törökországi mozgalmakhoz: Monasztiri albánok, a kiknek a maczedóniai zavargásokban nagy szerepük volt. Érdekes típusai a marczona albánoknak. Nemzeti viseletük a szerbek és a törökök viseleteiből van összeolvasztva.” – A Tolnai Világlapja 1908. augusztus 9-i számában megjelent kép és aláírása

Az eseménnyel természetesen a korabeli vicclapok is foglalkoznak. A Borsszem Jankó 1908. augusztus 2-i számában ráadásul egy nagyon is valós problémát boncolgat: mi lesz Bosznia-Hercegovinával, az 1878-ban a Monarchia által okkupált, de formailag még mindig a szultán fősége alá tartozó tartománnyal? „Balkáni bonyodalom” című írásában a lap így ír:

„A török birodalomba beütött az alkotmány. November elsejére összehívják az országgyűlést.

Már most az a legégetőbb kérdés, mi lesz Boszniával és Herczegovinával?

Mivel ez a két okkupált tartomány jogilag elválaszthatatlan alkotó része a török birodalomnak, nyilvánvaló, hogy a szultán irádéja, mely a képviselő-választásokat országszerte elrendeli, ide is érvényes.

Mit szól ahhoz a bosnyák minister meg az egész katonai és polgári kormányzat, ha egy szép napon az összes kerületek törvényesen megválasztják a képviselőiket s elküldik Konstantinápolyba?

Nálunk csak a karzatra eresztették föl a szegény jámbor bégeket, mikor hozzánk jöttek panaszra a megszálló uralom hibái és bűnei ellen.

Nem elég nekünk az olasz berzenkedés, most ráadásul leüt a török irredenta.”

Nos, a kérdés valóban komoly fejtörést okozott a korabeli osztrák-magyar diplomáciának: a megoldás pedig Bosznia-Hercegovina 1908. október 6-i annektálása lett, ami természetesen távolról sem jelentette a bosnyák kérdés végleges megoldását.

„A kamarilla feje: Hát mégis megadod a népnek az alkotmányt? A szultán: igen, mert igy jobb lesz. A hol nincs alkotmány, ott a nép üldözi érte az uralkodót; a hol van, ott az uralkodó ijesztgetheti a népet, hogy elveszi tőle.” – a Kakas Márton 1908. augusztus 2-i címlapján szereplő karikatúra és aláírása

A Kakas Márton című élclap 1908. augusztus 2-i számában részletesen – és kellően szatirikusan – foglalkozik a török alkotmányosság kérdésével. E számban olvasható az alábbi kis bohózat is, „A török alkotmány” címmel:

A szultán: Nos, van pénz?

A nagyvezér: Pénz? Mi az, padisah?

A szultán: Nagyvezér létedre nem tudod, mi a pénz?

A nagyvezér: Valamikor hallottam róla harangozni, de olyan régen nem láttunk pénzt az ottomán birodalomban, hogy teljesen megfeledkeztünk róla.

A szultán: A pénz, fiam, apró sárga kerék, melyen sok katona, piláf és odaliszk kerekedik hozzám.

A nagyvezér: Most már tudok válaszolni, padisah, kérdésedre: se pénz, se posztó.

A szultán: Zárasd be fiam a pénzügyminisztert. Apropó, mit csinál a hadsereg?

A nagyvezér: Köszönöm kérdésedet, padisah, lázong.

A szultán: Csukasd be a hadügyminisztert is. És mit csinálnak az uj törökök?

A nagyvezér. Vigan lövöldöznek a basáidra.

A szultán: Tömlöcbe a belügyminiszterrel. De hát a nép? Mit csinál a mozlim nép?

A nagyvezér: Oh kalifa, a nép tapsol a lázadóknak.

A szultán: Csukasd be saját magadat is fiam. Tehát teljes az anarkia?

A nagyvezér: Körülbelül. A macedoniai generaliszszimuszt ebéd közben elfogták. Még a fekete levesét sem ihatta meg.

A szultán: A fekete leves még hátra van. Hanem ugy-e, nekem most elég okom van haragudni népemre?

A nagyvezér: Ezer és egy okod van, padisah.

A szultán: Mivel büntessem meg népemet? Közéje ágyuztassak?

A nagyvezér: Jó vicc lenne, padisah, csak az a hiba, hogy az ágyuk a fölkelők kezén vannak.

A szultán: Fölakasztassam a fölkelők vezéreit?

A nagyvezér: Az eszme nem rossz, csakhogy egyelőre a fölkelők köttetik föl a te hiveidet.

A szultán: Kikergessem birodalmamból a fölkelőket?

A nagyvezér: Óh, padisah, ez a gondolat igazán fenomenális, csakhogy egyelőre ugy áll a bál, hogy a fölkelők könnyebb szerrel kikergethetnek minket, mint mi őket.

A szultán: Hát adj te tanácsot, mit tegyek?

A nagyvezér: Intézz kérdést elvtársaidhoz, az orosz cárhoz, a perzsa sahhoz és a montenegrói vladikáhoze e tárgyban. Nekik több gyakorlatuk van az ilyesmiben.

A szultán: Jól van. Mind a háromnak egyforma szövegű táviratot küldök. Irj. A szöveg ez: Mivel büntesse meg az ember az ő engedetlen népét? Megvan? Most cimezd meg és küld el a három cimre.

(Negyedóra mulva.)

A szultán: Nos, megjöttek a válaszok?

A nagyvezér: Meg. Mind a három. Ime, itt vannak.

A szultán (olvassa a táviratokat): Mind a három ezt feleli: Adj alkotmányt népednek.

A nagyvezér: Nos, padisah?

A szultán: Hirdesd ki azonnal, percet sem halogatva, lóhalálában, hogy alkotmányt adok népemnek!”

„A törökországi események során sokat emlegették a Yldiz-kioszkot, a szultán palotáját. Az alkotmány kihirdetése után ide vonult vissza az örvendező néptömeg, hogy lelkesen üdvözölje a szultánt. A Yldiz-kioszk tulajdonképpen nem egy palota, hanem egy egész palota-város. Itt van a szultán fényes udvara. Az Arany Szarv egyik legfestőibb pontján épült a Yldiz-kioszk, a melynek egyik legérdekesebb részét, a szultán kioszkját ábrázolja az 1. képünk. A 2. képen Abdul Hamid szultán öt fiát látjuk, a kik közül a legnagyobb követi majd atyját a trónon. – A Tolnai Világlapja 1908. augusztus 16-i számában szereplő kép és aláírása

A Borsszem Jankó, melyet nem hagy nyugodni az oszmán alkotmányosság kérdése, néhány nappal később, 1908. augusztus 9-i számában így ír „A török alkotmány” című írásában:

„A környékbeli muzulmánok a szimindzsia, a kenyérsütő boltja elé szoktak gyülekezni. Olyan jó hely ez. Itt mindig meleg van, aztán a boltból olyan jó kenyérillat árad ki, hogy szinte jól lakik tőle az ember. Itt ülnek a gyékény-szőnyegen keresztbe tett lábakkal. Csöndesen elmélkednek. Végre Musztafa, a só-árus szakitja félbe a csendet.

– Mostanában sokat hallok felőle, hogy a szultán – Allah növelje meg az árnyékát! – alkotmányt adott a népnek. Hát én bizony nem tudom, mi az. Ha kenyeret osztogatott volna, azt érteném. Oh Ibrahim, kinek amugy is olyan nagy a bölcsesége és mint tevehajcsár sok országot bejártál, bölcseséged fényes lámpásával világosítsd meg a mi tudatlanságunk sötét barlangját: mondsza, mi az az alkotmány, amit a szultán hü népeinek adott?

Ibrahim megsimogatta hosszu szakálát, azután felelt:

– Alkotmány? Azt nem tudom olyan egyszerűen megmondani. Hanem egy kis meséből talán jobban megértitek.

– Minden mesét szivesen hallgatunk, szóltak a többiek. Ibrahim pedig folytatá:

– Itt Perában élt egy Peli-Kán nevű ember. Két lova volt neki meg egy fia. Egy napon így szólt a fiához:

– Két lovam van. Az igazság okáért elismerem, hogy mind a kettőt te szerezted. Hát az egyiket nagylelkűen neked adom. És hogy megmutassam, milyen rendkívül jó apád vagyok, megengedem, hogy válassz közülök amelyiket akarod. De előre megmondom, hogy a szürkét ne válaszd, mert az ugyse adom oda. Eddig van.

– És az alkotmány?

– Hát éppen ez az alkotmány. Nagy szabadság ez. A népek azt tehetik, ami nekik tetszik, ha a szultán is ugy akarja.”

„Abdul Hamid török szultán pénteken, eddig az egyetlen kimenő napján visszatér a szelamlik-ünnepélyről. Még csak napokkal ezelőtt is, az alkotmány megadása előtt, török alattvaló nem tekinthetett a szultánra olyankor, a mikor ő a mecsetbe ment. Az udvari főméltóságokon kívül senkinek nem volt szabad ezen az utvonalon lenni, ahol szultán utja elvezetett. Ezt a különös állapotot is megszüntette az alkotmány megadása.” – A Tolnai Világlapja 1908. augusztus 16-i számában szereplő kép és aláírása

Az élclapok és a komoly politikai napilapok mellett az olyan képes újságok is foglalkoznak a törökországi eseményekkel, mint a Tolnai Világlapja – ez utóbbi 1908 nyarán heteken át értékes képanyagot szolgáltat az ismét kihirdetett török alkotmányról szóló hírei mellett. A lap 1908. augusztus 9-i számában az „Alkotmány Törökországban” című képes összeállításban az alábbiakat olvashatjuk:

„Abdul Hamid szultán alkotmányt adott népének. A maczedóniai városok, a melyekben az utolsó hetekben a nemzetiségek egymás ellen való ádáz tusakodását jelentőségben tulszárnyalta a török katonaság forradalma, lobogó diszben állnak. A szultán alkotmányos kormányzásra határozta magát és ezzel az uj-török mozgalom elvesztette anyagát.

Abdul Hamid szultán most már másodszor ad alkotmányt népének. Most is, mint 1876-ban, szorult helyzetében szánta rá magát erre az európai jelentőségű lépésre s nagy kérdés, vajjon a jelenlegi proklamáczió nemcsak igéret-e, a melylyel a forrongó török katonaság már-már elfojthatatlannak látszó fölkelését akarta ideig-óráig elnyomni.”

„Robillant olasz tábornok – az előtérben egyenruhában – a maczedóniai reformcsendőrség parancsnokának megérkezése Szalonikibe. Olaszországra nézve nagyon fontos kérdés, hogy az uj törökországi helyzet folytán Robillant megtarthatja-e továbbra is állását.” – A Tolnai Világlapja 1908. augusztus 9-i számában megjelent kép és aláírása

A Tolnai Világlapja 1908. augusztus 16-i számában az „A forrongó Törökországban” című képes összeállításban pedig a következőket olvashatjuk:

„Mult heti számunkban már foglalkoztunk a Törökországban végbemenő nagy eseményekkel. Abdul Hamid török szultán visszaadta népének az alkotmányt, ugy ő, mint a hadsereg meg is esküdött az alkotmányra, a császári rendelet proklamálta is az alkotmányt, a kormányt ujból kinevezték, lehetőleg népszerű személyekkel helyettesítve a gyülölt minisztereket, mindez mégsem volt képes a felzaklatott szenvedélyeket lecsillapitani. A hadsereg és az ifjutörökök ugy viselik magukat, mint a birodalom urai és korlátlanul diktálni akarnak. A nagyobb török városokban forradalmi és anarchisztikus jelenségek észlelhetők, habár az alkotmány visszaadásának hírére – mint egyik képünkön látható – valóságos örömmámor fogta el a városok lakosságát. Tüntető, lelkesedő tömegek kibontott zászlókkal járták be az utczákat s éltették a szultánt, mint alkotmányos fejedelmet. A helyzet rövid idő alatt megváltozott. Ellenséges áramlatok keletkeztek s az alkotmánynyal megajándékozott ország alapkövein uj anarchiát akarnak felépíteni.”

„Törökország ujjáéledése. A lakosságnak tüntető felvonulása Konstantinápolyban, akkor, a mikor a nép megtudta, hogy az alkotmányt a szultán helyreállította. A lobogók után haladó tömeg az alkotmányt élteti lelkesen. (Achmed Kraja, konstantinápolyi fényképészünk felvétele.)” – A Tolnai Világlapja 1908. augusztus 16-i számában szereplő kép és aláírása

„Napról-napra kétségessé válik, vajjon a szultán és kormánya elég erősek-e arra, hogy külső bonyodalmak felidézése nélkül rendet teremtsenek a birodalomban. Azok a lapok, a melyek kezdetben égig magasztalták a szultánt, mint a nép atyját, most kifigurázzák, s írásban és képben ismertetik, hogy a szultán milyen módon fogja az alkotmányt megtartani. Egyik igen jellegzetes karrikaturánkon látható, hogy az elégedetlenek hogyan tüntetik fel az alkotmányos Abdul Hamid uralkodását.”

„A szultán uralkodik. Az ifju-törökök karikaturákban igy figurázzák ki a szultán uralkodását.” – A Tolnai Világlapja 1908. augusztus 16-i számában szereplő kép és aláírása

„Ha az események igy folytatódnak, a szultán ismét visszatér régi fogságába, a megadott alkotmány csak papiroson lesz meg s a szultánnak a pénteki kimenője alkalmával, a mecsetbe való menetelekor éppen úgy eltiltják az alattvalókat az utvonalakon való megjelenéstől, mint az egyik képünkön látható, a hol csak a legmagasabb udvari méltóságok láthatják a szultánt, a ki ezideig még a fényképező készülék elé sem mert közeledni, mert félt a merénylettől s ezért nem is készült róla még hű fotográfia. Az az arczkép, a melyet ezen a lapon közlünk, az egyedüli jó kép Abdul Hamidról, de az is tollrajz, a melyet a hires Davenport amerikai festő készített a szultánról.”

„Abdul Hamid török szultán egyetlen arczképe az utóbbi időből. Davenport amerikai festőművész eredeti rajza. A szultán ugyanis a merénylettől való félelmében évtizedek óta nem fényképeztette le magát.” – A Tolnai Világlapja 1908. augusztus 16-i számában szereplő kép és aláírása

A Tolnai Világlapja 1908. augusztus 23-i számában „Feloszlatott macedoniai bandák” címmel jelenik meg egy képes riport:

„Még alig néhány hete, hogy a török szultán alkotmányt adott népeinek és máris kétségtelenül beigazolódott, mennyi állambölcsesség nyilatkozott meg Abdul Hamid elhatározásában – akár politikai furfang, vagy kényszerűség, akár pedig nemes érzés vezette akkor, a mikor lemondot önkényuralmáról. A török népet, a melynek egy része a legteljesebb közönyben élte le világát, a másik pedig – az ifju törökök pártja – forradalmi mozgalmakat szervezett és ezért folytonos üldözésnek volt kitéve, most egyesítette a nemzeti lelkesedés és egyhangulag kimondották azt az elvet: „Törökország a törököké!” – és így egyik európai hatalomnak sincs joga beavatkozni az ország belviszonyaiba. Pedig ezt eddigelé nagyon is megtették a hatalmak és az ürügy mindig ugyanaz volt: Macedónia.”

„Feloszlott maczedoniai bandák. A maczedoniai keresztény lakosság védelmére alalkult bolgár és görög felkelő bandák, a melyek feldulták a kis tartomány békéjét és Európát több izben beavatkozásra kényszeritették, most, hogy a török szultán alkotmányt adott népének, egymásután feloszlanak. Képünk Tchernobeoff Kristóf egyik bandáját ábrázolja a feloszlás előtt.” – A Tolnai Világlapja 1908. augusztus 23-i számában szereplő kép és aláírása

„Az igaz, hogy a török birodalomnak ebben a kis hegyes-völgyes tartományában nagyon rosszak voltak a viszonyok. A török hatóságok elnyomták a görög és bolgár származású keresztény lakosságot, a melynek védelmére – de inkább politikai czélból – fegyveres bandák alakultak az egész országban, a melyek aztán nagyon gyakran egymást irtották és nem a törököket. A török katonaság erőtlennek bizonyult a bolgár bandák ellen és inkább a keresztény lakosságot mészárolták, mint a felkelőket. Erre az európai hatalmak vették kezükbe Macedónia sorsát; nemzetközi csendőrséget állítottak fel, de ez is nagyjából tehetetlen volt a bandákkal szemben. A baj tetőpontjára hágott akkor, mikor az ifju törökök által fellázított katonaság is megtagadta az engedelmességet. Ebben a kétségbeesett helyzetben született meg a szultán méltó feltünést keltett elhatározása, hogy alkotmányt ad népének.”

„Feloszlott maczedoniai bandák. Az ifjutörök mozgalmak sikere talán meghozza a sokat szenvedett Maczedonia békéjét is. A felkelők mind hazasiettek, mert a keresztények most épen ugy elintézhetik ügyüket, mint a mohamedánok, törvényes, alkotmányos uton. A felkelő bandák jól felszerelt, katonailag fegyelmezett kalandorokból álltak, a kikkel a török katonaság és a nemzetközi csendőrség sem boldogult.” – A Tolnai Világlapja 1908. augusztus 23-i számában szereplő kép és aláírása

„Most már a maczedon lakosság is nyiltan elmondhatja panaszait a török parlamentben, senki sem báthatja meg igazságtalanul, mert a törvény előtt is egyenlő lesz keresztény és mohamedán. Nincs szükség arra sem, hogy az európai hatalmak pártfogolják Maczedoniát, de a bandák is elveszitették hivatásukat. És mi történt? A hatalmak egymásután kijelentették, hogy visszavonják reformjavaslataikat és nem avatkoznak be Törökország ügyeibe – a bandák pedig rövid néhány hét alatt mind feloszlottak. A nagyszerűen felfegyverzett felkelők mind hazatértek tüzhelyükhöz, szegreakasztották puskájukat és egy pillanat alatt helyre volt állitva a béke.”

„Audienczia a török szultánnál. A szultán előtt megjelent előkelőségeknek a török udvari etikett szerint nem szabad a szultánra pillantaniok. Lesütött szemmel állnak ott, a mig az uralkodó kérdést nem intéz hozzájuk. Akkor térdreborulnak és homlokukat a szőnyegre szoritva, válaszolnak a kérdésre. Ezt az ósdi etikettet most, az alkotmányos éra beálltával, valószinüleg eltörlik.” – A Tolnai Világlapja 1908. augusztus 23-i számában szereplő kép és aláírása

„Ha a török szultán komolyan veszi alkotmányos törekvéseit, népe pedig nem lép forradalmi térre, akkor a török birodalom sorsa egyelőre biztosítva van.

Két feloszlott maczedon banda képét itt mutatjuk be. Ebben a számban találhatják olvasóink a hires Dolma-Baghtse-féle palotát is, a melyben az 1876-iki első török parlamentet nyitották és a melyben valószinüleg az uj parlament is ülésezni fog.”

„A Dolma-Baghtse-palota Konstantinápolyban, a melyben 1876-ban megnyitották az első és rövidéletű török képviselőházat. Valószinűleg itt fog ülésezni az uj török alkotány alapján összehívott parlament is.” – A Tolnai Világlapja 1908. augusztus 23-i számában szereplő kép és aláírása

A Tolnai Világlapja 1908. augusztus 30-i számában a „Képek az alkotmányos Törökországból” című írást olvashatta az érdeklődő magyar olvasóközönség:

„Olvasóink, a kik a Tolnai Világtörténelme I. kötetéből megismerhették a franczia forradalom nagyszerű eseményeit, lehetetlen, hogy a mostani török mozgalmakról szóló hireket olvasva, ne gondolnának önkéntelenül e két korszak rendkivüli hasonlatosságára. Évtizedeken keresztül tartó sötét önkényuralom után végre az elégedetlenség, a nyomor és az állam nyomasztó pénzügyei megérlelik a forradalmat. Az uralkodó csupa kényszerüségből alkotmányt ad népének, felelős minisztériumot nevez ki, parlamentet hiv össze – a nép lelkesen üdvözli az uj korszakot, de a mikor látja, hogy a sorsa nem fordul jobbra, gyorsan lehül az örömmámora és még szilajabbul vesz erőt rajta az elkeseredés… Hát egyelőre még nem tartunk itt Törökországban: még most boldog a nemzet, az ifjutörök bizottságok (kinek ne jutnának eszébe a jakobinus klubok?) mindenfelé rendet teremtenek és igazságot szolgáltatnak az elnyomott népnek – minő törvényes jogon? – azt senki sem kérdezi. Ők csinálják a minisztériumokat, ők buktatják meg azokat a hivatalnokokat, a kik nem kormányoznak az ő szájuk ize szerint és igy tovább.”

„Kép az alkotmányos Törökországból. Abdul Hamid szultán palotájából, az Yldiz-kioszkból a mecsethez hajtat és tisztelgéssel üdvözli a szelamlikra megjelent katonaságot és a lelkesült néptömeget. Első izben láthatta a nép nyilvánosan uralkodóját az utczán és első izben készülhetett ilyen pillanatfényképfelvétel a szultánról, a ki eddigelé féltékenyen elzárkózott a kiváncsi világ pillantásai elől. A remek felvételt Elmer, konstantinápolyi fényképész készítette lapunk részére.” – A Tolnai Világlapja 1908. augusztus 30-i számában szereplő kép és aláírása

„A szultánt pedig, mikor először ment a szelamlikba az alkotmány kihirdetése után, lelkes tömeg üdvözölte – ezt a magasztos jelenetet ábrázolja egyik képünk – ki hitte volna, hogy valaha megpillanthatja a próféta utódát, a ki eddigelé féltő gonddal zárkózott el palotájába és sohasem mutatkozott a nép szine előtt!? Most nyitott hintóban megy a mecsetbe és mindenki láthatja és éljenezheti. Dühöng a szabadság: egyszerre háromszáz hirlap keletkezik, egyre-másra buknak a miniszterek és a főbb hivatalnokok; az egyik minisztert már meg is mérgezték, legalább ezt a hirt terjesztik az ifju törökök – Kiamil pasa, a nagyvezér pedig nagy sietve nyilvánosságra hozta a kormány programmját, a melyben azt igéri, hogy a minisztérium a régi rendszerhez tartozó rossz törvényeket és intézkedéseket még a választások előtt megszünteti, a parlament utólagos jóváhagyása reményében. El fogja csapni a sok fölösleges hivatalnokot, a kik nyuzták a népet, leszállítják a többiek fizetését, rendbehozzák a pénzügyeket, megerősítik a hadsereget és igy tovább. A nép pedig ujong, hiszen olyan szép az igéret! Talán még meg is tartják… Igy kezdődnek a nagy forradalmak.”

„Kiamil basa, a török szultán nagyvezére, az uj felelős miniszterium feje, a ki a minap kiadott nyilatkozatában kijelentette, hogy a parlament utólagos jóváhagyása reményében alkotmányos reformokat léptet életbe és kerüli a régi rendszer rossz törvényeit” – A Tolnai Világlapja 1908. augusztus 30-i számában szereplő kép és aláírása

A Tolnai Világlapja 1908. szeptember 6-i számában jelenik meg a folytatás, ugyancsak a „Képek az alkotmányos Törökországból” címmel:

„Törökországot egészen mámorossá tette uj, alkotmányos állami átalakulása. Mindenfelé, kivált a nagyobb városokban, mint Konstantinápolyban, Szmirnában és Szalonikiban, egyremásra rendezik a szabadságünnepeket, melyeken vegyest vesz részt a mohamedán, keresztény és zsidó lakosság. Egy ilyen lélekemelő ünnepély képét mutatjuk be mai számunkban olvasóinknak: Szmirnában rendezték az örmények, Törökországnak ez a mostanáig annyira leigázott és vérig sanyargatott keresztény népe. Szmirna utczái zászló és szőnyegdiszben pompáztak, a főutczákon pedig a szabadság, egyenlőség és testvériség dalának, a Marseillesenak diadalmas szózatával vonult végig a sok ezernyi embertömeg, örömmámorban uszva. A menet élén haladó diadalkocsiban egy fehér ruhába öltözött, kibontott haju gyönyörü örmény leányt vittek, a ki a felszabadult örmény nemzetet jelképezte. Körülötte lampionos férfiak csoportosultak, utánuk pedig beláthatatlan sokaság, felvirágozott kocsik, automobilok, zászlós testületek, stb. haladtak. Egygyé lett a török nemzet, boldogságban uszik minden értelmes, szabadságért áhitozó sziv.”

„Örmény szabadságünnep Szmirna utczáin. A török alkotmány egyenlővé tette a törvény előtt a keresztény és mohamedán lakosságot, s igy felszabadult az elnyomott örmény nép is. Ennek örömére Szmirnában is nagy ünnepélyeket rendeztek. Nagyszerü diszmenet vonult végik a fellobogózott utczákon, szabadságdalokat énekelve. Elöl egy diadalkocsin egy fehér ruhába öltözött gyönyörü örmény leányt vittek, a ki az örmény szabadságot jelképezte.” – A Tolnai Világlapja 1908. szeptember 6-i számában szereplő kép és aláírása

„Egy másik képünk szintén valami uj látványt tár olvasóink elé. Török nők, a kik eddigelé a hárem félhományában, tudatlanul, a világtól elzárva éltek, most az utczára mennek és nemzeti korkárdákat vásárolnak a rikkancsoktól. Ez a foglalkozás is uj Törökországban: a szabadság ezrével hozta őket világra. Ujságot és röpiratokat, a nagy emberek képmásait, zászlókat és kokárdákat árulnak nagy kiáltozások közepette…”

„Török asszonyok Konstantinápoly uczáin nemzeti kokárdákat vásárolnak egy rikkancstól. Egy másik fiu az uj nagyvezér arczképét árulja. Ez is szabadságvivmány, mert a mohamedán vallás tiltja az emberi arcz megörökitését.” – A Tolnai Világlapja 1908. szeptember 6-i számában szereplő kép és aláírása

„Ennek a nagyszerü szabadságmozgalomnak egyik lelkét, Achmed-Rizának arczképét bemutatjuk olvasóinknak. Ő az uj török bizottság központi lapjának, a párisi ’Mechveret’-nek szerkesztője. Ez a lap csempészte Törökországba a forradalmi szellemet, a mely most átalakította az állam és a társadalom szervezetét.”

„Achmed Riza, a ’Mechveret’ czimü párisi török ujság szerkesztője. Ez a lap, a mely az uj török bizottság hivatalos közlönye volt, csempészte be Törökországba a szabadság eszméit.” – A Tolnai Világlapja 1908. szeptember 6-i számában szereplő kép és aláírása

1908 ősze azonban a nagy reményekkel fogadott török alkotmányosság elé újabb leküzdhetetlen akadályokat küzd: Bulgária kikiáltja függetlenségét, a Monarchia annektálja Bosznia-Hercegovinát… a folyamatosan alakuló helyzet pedig új megoldásokért kiált – ezekről a későbbiekben olvashatunk.

A cikk írása során a

Borsszem Jankó

Budapesti Hírlap

Kakas Márton

Tolnai Világlapja

című lapok szolgáltak forrásul, melyek fentebb idézett és felhasznált cikkei mind elérhetők az Arcanum Digitális Tudománytárban.

Horváth Krisztián – Türkinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here