Férfi kosár BL: a Falco itthon is kikapott a Besiktastól

A Falco 83–79-re kikapott hazai környezetben a török Besiktastól a férfi kosárlabda Bajnokok Ligája D-csoportjának 12. fordulójában.

A török szurkolók is érezhették, fontos mérkőzés vár szeretett csapatukra, a Besiktas Sompo Sigortára Szombathelyen a Falco-Vulcano Energia KC ellen. A zászlókkal felszerelkezett fanatikusok többtucatnyian jöttek el Vas megyébe – végre egy Bajnokok Ligája-mérkőzés idehaza, amelyen a vendégdrukkerek is igazán kitettek magukért!

Mivel a két csapat a 12. forduló előtt azonos mérleggel állt, a sorsdöntő jelző teljesen helyénvaló volt, és foglalkozni kellett volna a különbséggel is, hiszen a Besiktas 74–49-re nyert Isztambulban, de ennek nem lett jelentősége.

A házigazda masszív 7–0-val nyitott, és le sem lassított, elképesztő energiával dolgoztak Gasper Okorn fiai, hat perc után 21–11 állt az eredményjelzőn. A hatalmas rohanás ötvenpontos első negyedet eredményezett, de maradt tartalék a Falcóban, mert Perl Zoltán például pályára sem került. Aztán amikor igen, rögvest kőkemény piócavédekezést kapott Ömer Altól.

Fordított a Besiktas, jött is az érthető és jogos hazai időkérés. A törökök kicserélődtek az elmúlt időszakban, edzőt és játékosokat váltottak, de ez látszólag nem tett nekik rosszat, igen egységesnek tűntek. Az első félidő az amerikai-azeri Shaquielle McKissic gyűrűszaggató zsákolásával és a látogatók 41–39-es előnyével zárult.

A nagyszünet után a magyar húzóembereknek javulniuk kellett, hogy nyerhessen a Falco. A pozitív változás azonban percekig nem akart bekövetkezni, sok labdát szórtak el a mieink, és a védekezésben is többször keletkeztek lyukak. Jött viszont egy varázsütés, az amerikai hátvéd, Ron Curry triplája, amely felrázta a Falcót. Quinton Hooker, akinek öccse a Tennessee Titans amerikaifutball-csapatát erősíti, akkora tért ölelő passzt adott Juvonte Reddicnek, amilyet NFL-irányítók is ritkán osztogatnak (56–55).

A boldogság rövid életűnek bizonyult, most, egymást követő harmadik BL-mérkőzésükön sem játszottak igazán jól a vasiak, Perl például büntetőből is nehezen talált be, ám igyekezett védőoldalon javítani. Három és fél perccel a vége előtt 76–68-ra ellépett a Besiktas, aztán jó 130 másodperc elteltével már csak 78–77-re vezetett. Reddic kipontozódott, ekkor nem maradt a pályán klasszikus center a hazaiaknál. Ennél is nagyobb baj volt, hogy nem járt sikerrel a következő Falco-támadás, négy ponttal járt előrébb a Besiktas, és a maradék 35 másodperc kevés volt a bravúrhoz.

Folytatás és tabella

Forrás: www.nemzetisport.hu


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here