Yılmaz Güney: Mozisztár, politikai aktivista és elítélt bűnöző

A megdöbbentő képek, az erőteljes történetmesélés és a politikai elkötelezettség mestere, a török mozi legendás szereplője, a legismertebb és legvitatottabb filmkészítő, aki eddig Törökországban élt. Annak ellenére, hogy jogi és közgazdasági diplomával is rendelkezett, tehetséges forgatókönyv írónak tartotta magát, aki politikai nézetei miatt többször is börtönbe került. Ő volt Yılmaz Güney.

forrás: indyturk.com

Yılmaz Güney főszerepeivel és filmjeivel uralta a török mozikat, mindenki a „csúnya király” néven emlegette.

Abban az időben Ayhan Işık volt Yeşilçam „királya”, mivel nagyon jóképű úriember volt., Cüneyt Arkınt a „hős” jelzővel illették, mert mindig harcos figurát alakított, míg Ediz Hun és Fikret Hakan voltak az „ifjak”, vagy a jóképű férfi színészek, így Güney számára nem maradt más jelző, mint a „csúnya király”. Korai filmjeiben legtöbbször banditát vagy bűnözőt alakított kinézete miatt, így nem tudott versenyezni Ayhan Işıkkel. Ő játszotta az 1966-os „Csúnya király” férfi főszerepét, ami a névjegyévé vált, így ragadt rá ez a becenév.

Mindazonáltal Güney nem volt csúnya ember, de kegyetlen pillantása miatt jól el tudta játszani a bűnöző szerepét.

Yılmaz Güney Yılmaz Pütün néven született 1937. április 1-jén az Adana tartományban lévő Yenice nevű faluban egy kétgyermekes munkásosztálybeli család gyermekeként. Szülei kurd származásúak és Törökország délkeleti régiójából, Şanlıurfából költöztek Adanába, hogy elkerüljék a lehetséges vérbosszút, amit egy másik család esküdött ellenük. Az erőszak és a vér Güney egész életét beárnyékolta.

Güney Adanában tanult, ahol iskola után utcai árusként dolgozott. Már gyermekkorában is szerette a filmeket és a fikciót. Középiskolás korában néhány filmes társaság tartományi képviselője volt, ahol feladatai közé tartozott a filmek népszerűsítése is. Ekkor kezdett novellákat és film forgatókönyveket is írni. Amikor Ankarába költözött, hogy ott folytassa tanulmányait, fő célja az volt, hogy történeteit kiadassa és kapcsolatba kerüljön a filmiparral, és ezzel egyidejűleg jogi iskolába iratkozott be.

Egy idő után elhatározta, hogy Isztambulba költözik, hogy még közelebb kerüljön a filmiparhoz. Ekkor beiratkozott az Isztambuli Egyetem Közgazdaságtudományi Karára, annak ellenére, hogy soha nem akart ügyvéd vagy közgazdász lenni, kezdetektől fogva a művészetek érdekelték.

Yılmaz Güney az irodalom dilettánsa volt. Írt ugyan néhány novellát és ezeket sikerült is folyóiratokban közzé tennie, de nem volt olyan nagy író, mint Orhan Kemal, Adana nagyszerű regényírója. Ülkü Tamer, költő és Güney közeli barátja sokszor gúnyolta Güneyt azon törekvése miatt, hogy legújabb novelláját felolvassa barátainak. Ahogy Tamer később visszaemlékezett rá, Güney felajánlotta neki, hogy ő majd kifizeti a csekkjeit és elviszi a barátaival egy bárba, ahol az éjszaka végén felolvassa legújabb novelláját a társaságnak.

Másrészt viszont Güney kitűnő forgatókönyv író volt. Több mint 60 forgatókönyvet írt, amelyek közül néhányat a török mozi legjobb filmjei között tartanak számon. A forgatókönyvírásnak köszönhetően kerülhetett be a filmes szakmába. 1959-es „Alageyik” (Gímszarvas) című első filmjének a forgatókönyv írója is ő volt.

Güney azonban színészként tehetségesebb volt, mint íróként. Barátságot kötött Atıf Yılmaz neves rendezővel, aki a török film megváltoztatására törekedett. Ő volt az 1950-es években fellendülésnek induló török filmművészeti korszak, a Yeşilçam egyik kiemelkedő alakja. Lütfi Ömer Akaddal és Metin Erksannal megpróbáltak valósághűbb filmeket készíteni, mint amilyenek az 1950-es évek elejei színházi produkciók voltak, bár ő akkoriban inkább melodrámákat írt.

Az „Alageyik” egy vidéki környezetben játszódó erőszak-dráma volt, ami az 1960-as évek jellegzetes műfajává vált, összhangban az 1960-as katonai puccsot követő populista és szocialista politikai mozgalmakkal. Yılmaz és Güney ezek után is folytatta a közös munkát, és további filmeket készítettek együtt.

Az 1960-as évek eleje korlátozott szabadságot hozott Törökország számára. 1961-ben Güneyt 18 hónapra börtönbe zárták. Bűne egy 1956-ban megjelent írása volt, amelyben a kommunizmust méltatta. Emiatt összeütközésbe került a hatóságokkal, ugyanis ők kevésbé tolerálták a fennálló társadalmi renddel ellentétes politikai nézeteket vallókat

Güney a börtönben azzal töltötte idejét, hogy új kihívásokat talált ki és azt, hogy ezeket hogyan valósítsa meg. Kiszabadulása után egy darabig még nehezen boldogult, de az élete javulásnak indult, amikor új filmes szerepekre kapott ajánlatokat.

1963-tól kezdve több filmben is főszerepet kapott, – ezek vidéki vagy nagyvárosi bűnözőkről szóló filmek voltak,- és meghozták számára a hírnevet és a „csúnya király” becenevet is. A nézők imádták az általa játszott karaktereket, mert a tanulatlan, egyszerű, de bölcs anatóliaiakat képviselete, az utca emberét. Az általa megformált karakterek kíméletlenek, de bátrak, irgalmasak és igazságosak is voltak egyben, az emberek magukra ismertek az alakításaiban. Harcolt a rosszfiúkkal, de a szegények és a gyengék védelmezője volt. Azokban a filmekben, amelyekben ő szerepelt, az igazság mindig győzött, és a rosszak elnyerték méltó büntetésüket.

Güney Lütfi Ömer Akad két filmjében is szerepelt, ezek a Hudutların Kanunu (Határok törvénye) és a Kızılırmak/Karakoyun (Vörös folyó/fekete juh) voltak.

1963-ban ő írta és volt a főszereplője is a Ferit Ceylan rendezte İkisi de Cesurdu (Mindketten bátrak voltak) című filmnek. 1964-ben a Koçero (Vándor) főszereplőjeként láthatták a nézők, ami hatalmas siker volt Törökországban. Ebben az évben szerepelt egy olyan filmben is, ahol főszereplőként nem beszélt semmit, ez volt a 10 Korkusuz Adam (10 félelem nélküli ember), mégis nagyobb hatással volt a nézőkre, mint szereplőtársai, Tamer Yiğit, Adnan Şenses, Tunç Oral és Özkan Yılmaz.

Az volt a célja, hogy olyan karaktereket játsszon el, mint azok az emberek, akikről a filmek szóltak. Egyszer így nyilatkozott erről: „Színészként megpróbáltam úgy öltözni és viselkedni, mint a hétköznapi emberek. Nem tudtam mást tenni. Lényegében magamat játszottam el. Az az igazság, hogy az összes film, amiben szerepeltem, egy kis részt tartalmazott belőlem is.”

forrás: imdb.com

Güney nem elégedett meg azzal, hogy a török filmipar csillaga volt, 1965-től rendezőként is munkába állt. Első rendezése a Seyit Han-Toprağın Gelini (Seyit Han: A föld mennyasszonya) volt 1968-ban, ekkor hozta létre saját produkciós irodáját is Güney Filmcilik néven.

Ezek után különböző politikai filmeket készített, közülük a legismertebbek az Umut (Remény), az Ağıt (Panasz) és az Arkadaş (Barát).

Az Umutot a török mozi első igazi filmjének tekintik. Elia Kazan amerikai rendező így beszélt róla: „Az Umut igazán különleges film, nem a hollywoodi vagy az európai mesterek által készített alkotások utánzata, a történet igazi falusi környezetben játszódik.

Güney az Umut című filmben Cabbart, egy szegény kordést alakít, aki Adanában született. Szünetlenül és eredménytelenül arról álmodik, hogy családjának jobb létet tudjon biztosítani. Először a lottón akar meggazdagodni, majd egy állítólagos kincs megtalálásával. A törökországi kemény cenzúra ellenére ez lett Güney első nemzetközi sikere.

1972 után Güney életének nagy részét börtönben töltötte. Anarchista diákok rejtegetése miatt letartóztatták és börtönbe zárták. Ebben az időben zajlott a Zavallılar (A szerencsétlen) című filmjének előkészülete, az Endişe (Aggodalom) című alkotását pedig már nem tudta befejezni. Ezt 1974-ben asszisztense, Şerif Gören készítette el. Gören a következő 10 évben a Güney által a börtönben írt forgatókönyveket is filmre vitte.

1974-ben az általános amnesztia részeként őt is szabadon engedték.

forrás: imdb.com

Utolsó filmszerepe az Arkadaşban volt. A kritikusok szerint ez egy olyan Güney-film, ami a legjobban hasonlít az európaiakhoz. A török középosztály elidegenedésével, üres életükkel foglalkozik, ami ellentétben áll a parasztság küzdelmével.

Azonban nem sokkal később újra letartóztatták Sefa Mutlu, az adanai Yumurtalık kerületi ügyészének lelövése miatt.

Egy helyi zenés szórakozóhelyen akart részegen lövöldözni, de a lokál tulajdonosa kihívta a hatóságokat és Sefa Mutlu érkezett a helyszínre, akit Yılmaz Güney közelről lőtt le. Az ügy nagyon kusza volt, Güney mindent megtett azért, hogy felmentsék. Először unokaöccse vállalta magára a gyilkosságot, de tanúvallomása tele volt ellentmondásokkal, így nem hittek neki, Güneyt elítélték és 19 év börtönre ítélték.

Ezen évek alatt születtek legsikeresebb forgatókönyvei, a Sürü (Nyáj) és a Düşman (Ellenség), mindkettőt Zeki Ökten rendezte. A Düşmant az 1980-as Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon díjazták is.

A Sürü elnyerte a Brit Filmintézet díját és 1979-ben a Locarno-i Filmfesztivál nagydíját, az Arany Leopárdot, ezzel moziklasszikussá vált. Ez egy neorealista eposz, mely egy Dél-Anatóliából származó kurd családról szól, akik egy szomszédos család vérbosszúja elől menekülnek, és juhaikat Ankarába viszik árverésre. Hosszú és viszontagságos vándorlás után érkeznek meg a távoli Ankarába, ahol a családot a gyorsan változó, modern állam bekebelezi.

Güneynek 1981-ben barátai segítettek megszökni a börtönből és Franciaországba szökött, ahol még néhány politikai témájú filmet készített.

Karrierje során 25 filmet rendezett, 61-nek írta a forgatókönyvét és 116 mozifilmben szerepelt. Ő az első török filmes, aki nyert a Cannes-i Filmfesztiválon. A fesztivál fődíját 1982-ben vehette át a Yol (Út) című filmjéért.

forrás: mfa.gov.hu

A Yol Güney legismertebb és leghíresebb filmje. Az egyik legsötétebb, amely jól összefoglalja Güney filmjeinek lényegét. Történet egy csapat szabadon bocsájtott rabról. Ironikus módon szabadságuk ideiglenes és nincs benne semmi jó, mert amikor hazaérnek, ott is úgy érzik, hogy börtönben vannak. A filmből jól kitűnik, hogy a katonai uralom alatt álló Törökországban az élet egyfajta kafkai börtön, ahol a börtöntöltelékek a saját börtönőreik, akik egymást is ellenőrzik a családjaikon és a társadalmi szokásaikon keresztül.

forrás:filmhafizasi.com

Utolsó munkája író-rendezőként az 1983-ban Franciaországban készült Duvar (Fal) volt, amely egy kegyetlen történet bebörtönzött gyermekekről. Törökország közben visszavonta állampolgárságát és újabb 22 év börtönre ítélte.

Kétszer volt házas, egy lánya és egy fia született. 1984. szeptember 9-én, 47 éves korában gyomorrákban halt meg. A párizsi Père Lachaise temetőben temették el.

Forrás: Daily Sabah, The Museum of Fine Arts Houston, People Pill, T-Vine

Képek forrása: T-Vine

Kollár Kata – Türkinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here