Utazzanak a zene szárnyán: török művészek koncertjei történelmi helyszínekről

2020. április 23-án a 7 domb városából a 7 földrésznek szlogennel láthattunk koncertet Isztambul különböző pontjairól. Májusban 8 történelmi helyszínre repülhettünk a zene szárnyán és Aphrodisziaszba, Patarába, Safranboluba, Kappadókiába utazhattunk vagy éppen epheszoszi látogatást tehettünk.

Az első koncert alkalmával a művészek Isztambul hét pontjáról jelentkeztek. Így lehettünk tanúja annak, hogy İdil Biret zongoravirtuóz két földrész határán, a híd közepén zongorázik, vagy annak, hogy Elif Yurdakul Baykurt fuvolaművész muzsikáját hallgatva nézhettünk körbe a Galata-toronyból.

Május 19-én, a fiatalok, a sport és az atatürki gondolat ünnepén (Atatürk’ü Anma, Gençlik ve Spor Bayramı) tartották a következő eseményt. Az érdeklődők élőben a televízióban nézhették a koncerteket, illetve a közösségi médiában tették közzé a páratlan felvételeket tartalmazó videókat.

Şirin Pancaroğlu hárfaművész és Bora Uymaz énekes klasszikus török versek megzenésített verzióit, szúfi zene koncertjét hallhatjuk –  Aphrodisziasz antik színház

Ferman Akgül, a maNga együttes énekese és az Ethnic BAND adnak elő török népdalokat és folk rockot  – Kappadókia

Serkan Çağrı klarinétvirtuóz továbbá a Balkan Ensemble & Elif Buse Doğan balkáni zenével jelentkeznek – Patara antik színház

Yusuf Güney popénekes – Epheszosz antik színháza

Murat Karahan operaénekes, tenor az Antalya Állami Opera zenekarával – Hierapolisz (Pamukkale) antik városa

Kubat énekes – leghíresebb török népdalokból ad elő válogatást – Safranboluból, az UNESCO világörökségi listáján szereplő városból

Fettah Can énekes, zeneszerző – az isztambuli Mimar Sinan Egyetemen

Mazhar Alanson énekes, gitáros, az MFÖ együttes tagja – Isztambul Archeológiai Múzeum

Erdem Éva – Türkinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here