“Úgy tanulj nyelvet, mint a gyerekek” – Tasnádi Edit

Tasnádi Edit neve műfordítóként került be a köztudatba. Aki törökül tanul, szótáríróként gondolhat rá. Kevesen tudják, hogy eredetileg nyelvésznek készült. A nyelvész másképpen tekint a nyelvre, olyan szépségeket is felfedez, amelyek mások számára láthatatlanok. Talán ez a titka annak, hogy ilyen magas szinten műveli a műfordítást, a magyar és a török nyelv értő szeretete. Hogyan, milyen nehézségek árán tanulta meg a török nyelvet, erről beszélgettünk. 

A magyar olvasóközönség a műfordításaid által ismerte meg a neved. Sokszor, sokféle alkalomból meséltél már fordítói pályádról. Van az életednek egy kevésbé ismert története is, én erről szeretnélek kérdezni. Kezdjük azzal, hogy hogyan lettél török szakos?

Ezt mindenki megkérdezi attól, aki török szakos lesz vagy törököt tanul. Azt szoktam mondani, hogy valami flúgja van annak, aki ezt választja valami megszokottabb nyelv helyett. Az én flúgom – ha lehet annak nevezni – a magyar nyelv volt.

Messziről kell kezdenem. Én nyolcadik kerületi vagyok, hatodikos koromig a Rökk Szilárd Utcai Általános Iskolába jártam. Mikor a szocializmus első éveiben átszervezték az oktatást, a Trefort utcai gyakorlóiskolába kerültem. Az osztályfőnököm magyar szakos volt, és az első órán megkérdezte, ki szereti a nyelvtant. A nyelvtant nem szokták szeretni, amit én nagyon sajnálok, és amin egyébként nagyon csodálkozom. Szerintem nincs nagyszerűbb dolog ember mivoltunk szempontjából, mint az, hogy beszélünk, ez pedig a nyelven keresztül valósul meg.

Akkor ott, az osztályban nagy csönd volt, senki sem tette fel a kezét, mire a tanár azt mondta, na jó, az év végén majd újra megkérdezi. Nem tudom már, mit csinált, de rám hatott. és a nyelvtant annyira megszerettem, hogy az az egész életemet meghatározta. Minden ebből következett.

Ott maradtam gimnáziumban is, és amikor a felvételire került a sor, én magyar szakra mentem az ELTE-re. Akkoriban kötelező volt mindenkinek két szakot választani. Volt a családban egy idősebb rokon, aki azt javasolta, hogy menjek törökre. Én magyar nyelvésznek készültem, nem tekintettem fő szakomnak a törököt. Óriási tömegben voltunk a magyar szakon, ehhez képest törökön csak ketten.

Nyelvi alapok nélkül mentél török szakra. Miből és hogyan tanultatok törökül?

Teljesen nulláról kezdtem, csak azt tudtam, milyen török jövevényszavak vannak a magyarban, mert ebből felkészültem a felvételire. Amint mondtam, ketten kezdtük a török szakot, illetve még valaki csatlakozott hozzánk, aki felettünk járt, magyar-könyvtár szakra, de valamiért kitalálta, hogy törökül szeretne tanulni. Így ismerkedtem meg Andrással, aki később a férjem lett, így a magyar szak és ezen keresztül a török tényleg meghatározta az egész életemet.

1962-ben vagyunk. Németh Gyulával az 1912-ben megjelent Türkisches Übungsbuchjából kezdtünk tanulni. Az évszám magában hordja, hogy ez a nyelvtan még a török írásreform előtt íródott.

Erről beszéljünk kicsit bővebben. Az a tapasztalatom, hogy sokan nem tudják, hogy a török nyelvet korábban arab írással írták. Ennek mikor és miért lett vége?

Az arab írást nyilvánvalóan az iszlám kultúra hozta magával, illetve a korai török kulturális életre nagy hatást gyakorolt a perzsa irodalom. Az arab írással az volt a gond, hogy nem felelt meg a török hangrendszernek. Az arabban a szavak jelentését a mássalhangzók hordozzák, a magánhangzót rendszerint nem is írják ki. Arab betűkkel írtak egészen az atatürki időkig, tehát még nincs száz éve, hogy a törökök latin betűvel írnak. Ennek nagyon sok előnye van. Olyan írásrendszert alakítottak ki, amely teljesen megfelel a kiejtésnek: bárkit meg lehet tanítani két perc alatt törökül olvasni, elsősorban egy magyart. Amikor kialakították a török ábécét, a magyar helyesírást is alapul vették. Vannak olyan közös hangok, mint például az ’ö’, ’ü’, amelyek nem minden nyelvben vannak meg, és amelyeket mi ugyanúgy írunk.

Mikor bekerültem, még Németh Gyula volt a tanszékvezető, aki ötven éven keresztül állt a tanszék élén. Ő nagyon fontosnak tartotta az arab írást és az oszmán török nyelvet. A nyelvtanulásra visszatérve, én nagyon rossz időben jártam a tanszékre. Igazából nem törökül tanultunk. Ahhoz képest, hogy a nulláról kezdtük a nyelvet, összesen heti két török nyelvóránk volt, ezzel párhuzamosan a többi régi és mai török nyelvet tanultuk hosszabb-rövidebb ideig. Bár híres és régi a magyar turkológia, mégsem öleli fel a teljes tudományterületet. Ez nálunk egyfajta „nemzeti tudomány” – a saját múltunkat, nyelvünket, történelmünket szeretnénk jobban megismerni általa. A török nagyon kicsi tanszék, de két, egymástól eltérő képzést nyújt. Az egyik a filológus, aki a magyar−török nyelvi kapcsolatokat kutatja, ezen belül is ennek a tán legérdekesebb részét, a honfoglalás előtti török−magyar kapcsolatokat. A történészek viszont megtanulnak oszmán-török kéziratokat olvasni, például deftereket és az oszmán korból fennmaradt egyéb iratokat, ezeken keresztül tárják fel a történelmi tényeket.

Én filológiát tanultam. Ebben az időben annyira el voltunk zárva mint a Varsói Szerződés tagországa, hogy Törökországból származó nyomtatott terméket nem is láttunk, se könyvet, se újságot. Ami volt, az Bulgáriából származott, ahol jelentős török kisebbség él. Akkoriban török lektort sem kaphattunk, a lektorunk a Magyar Rádió török adásánál dolgozott és magyar volt. Bár nagyon szépen megtanult törökül, tanári végzettsége nem volt.

Az egyetem évei alatt úgy tanultuk csak a törököt, mint egy halott nyelvet. Csak különböző török nyelveket hasonlítottunk össze, szövegeket olvastunk. Egyetemi éveim alatt én magyarról törökre egy sort sem fordítottam.

Akkor ez passzív nyelvtudás volt?

Abszolút, annak is nagyon gyenge. De az életem aztán megint más kanyart vett. A Magyar Nyelvtudományi Intézet volt az álmom, de amikor végeztem, éppen nem vettek fel senkit, ezzel szemben a Magyar Rádió török adásától megkeresték a tanszéket, hogy kellene egy ember. Én akkor ötödéves voltam. Bementem a Rádióba, ahol elém tettek egy cikket az Esti Hírlapból, hogy fordítsam le. Életemben először fordítottam magyarról törökre, gondolom, hogy olyan is lett, de végül felvettek.

Hogyan tanultál meg törökül?

Már ott, a Rádiónál, de az sem volt egyszerű.

Miért volt Magyarországon török adás? Ki hallgatta, milyen szerepet töltött be?

A világon mindenütt vannak idegen nyelvű adásai a rádióknak. Egyrészt az ország kisebbségének szól, másrészt ideológiát, kultúrát közvetít kifelé, külföldre. A szocializmus alatt nyilvánvalóan nem Magyarországon dőlt el, hogy milyen nyelven közvetíthetünk adásokat. A török jó döntés volt, a Magyar Rádió török adását szívesen hallgatták, szeretett adás volt.

Meddig ért el, hol tudtak titeket fogni?

Ezek az adások rövidhullámon mentek, mert az terjed messzire. Én ’67-ben végeztem, akkor léptem be a Rádióba. Ebben az időszakban már körülbelül egymillió török vendégmunkás dolgozott Nyugat-Európában. A mi adásunkat úgy sugározták, hogy ott is és Törökországban is lehetett fogni. A műsor nagy hányada kívánságműsor volt, „szív küldi szívnek”- jellegű. Így üzentek egymásnak a törökök Törökországból Nyugatra és fordítva. Ezen kívül minden nap adtunk híreket, kommentárokat kultúra, sport, történelem és sok más témában.

Itt már az élő török nyelvvel találkoztál? Hogyan kezdtél el dolgozni?

Először csak a passzív tudásomat tudtam használni és a rengeteg beérkező levelet olvastam. Fokozatosan vontak be a munkába. Először azt kellett kikeresnem az üzenetekből, ki kinek mit üzen és ezt átírni. Amikor ez már jól ment, a híreket kezdtem fordítani, végül a kommentárokat. Négyen voltunk magyarok, akik a török adásnál dolgoztunk, és az egyetemről kerültünk be, és mind végigjártuk ezt az „iskolát”. Ez hosszú évek alatt alakult így. Az adásnál dolgozó török kollégák javították ki, amit írtunk, fordítottunk.

Abból tanultatok, amit kijavítottak?

Igen. Mindenki írt szótárt magának. A szótáríráshoz az is hozzátartozik, hogy megkülönböztettük az oszmán török nyelvet a töröktől. Az oszmán törökben – törökül ’Osmanlı’-ban  − olyan sok a perzsa és az arab szó, hogy sokszor csak a segédige vagy a rag török. A nehézséget az okozta, hogy amikor én a Rádióhoz kerültem, még javában zajlott a nyelvújítás a török nyelvben. Ami nálunk lezárult a 19. század elejére, a törököknél csak a 19. század végén indult. Volt egy „nemzeti irodalom”-áramlat, amely felvetette, hogy vissza kellene térni a török szavakhoz, és törökösebben kellene írni. Addig a köznép, az egyszerű emberek nem tudták a saját irodalmukat elolvasni.

Ha jól tudom, török kollégáid az ötvenes években jöttek el Törökországból, az ő nyelvük az akkori nyelvállapotot tükrözte. Ez azt jelenti, hogy nekik is itt kellett „modernizálódni”?

Igen, nekik is lépést kellett tartani azzal, merre tart a nyelv. Török kollégáim hallgatták a törökországi rádióadásokat, és a Rádió  előfizetett a Cumhuriyet című újságra, amely baloldali, liberális, haladóbb szellemű volt, és ez a nyelvében is megmutatkozott. Ha egy új szóhasználattal találkoztak a rádióban vagy az írott sajtóban, kiírták a faliújságunkra. Én magam is bizonyos fokig cseréltem a nyelvemet, tehát adott esetben az ugyanarra a fogalomra vonatkozó új szót is meg kellett tanulnom.

A Rádión kívül is foglalkoztál a nyelvvel? Voltak más munkáid is, ahol a töröknek hasznát vetted?

Ami másféle tudást hozott és sokat segített a fejlődésben, az a tolmácsolás volt. Magyarországon akkoriban nagyon kevesen tudtak törökül, nem lehetett nagyon utazgatni sem. Én életemben először egy háromnapos szilveszteri társasúton voltam Törökországban, két évre rá, hogy az egyetemet elvégeztem, és ez az út is nagyon kivételes dolognak számított akkoriban. Aki tolmácsot keresett, rendszerint a török tanszékhez fordult, ahonnan elirányították a rádióhoz. Ez évente egy-két alkalmat jelentett. Volt, amire elengedtek, de olyan is volt, hogy a szabadságomat vettem ki, mert a munkából nem lehetett csak úgy kiesni. A tolmácsolást nagyon élveztem, sok érdekes tapasztalatot szereztem általa.

Mindaz, amit eddig elmondtál, azt bizonyítja, hogy azért ehhez kellett bátorság és vállalkozó kedv! Úgy elvállalni egy munkát, hogy nem állt mögötted stabil nyelvtudás, embert próbáló lehetett. Meddig maradtál a Rádiónál?

Hosszú évekig. Sokáig úgy éreztem, hogy tanulok, és fizetnek érte… A rendszerváltásnál minden felbomlott, ideológiailag és gazdaságilag is. A Rádiónak új elnöke lett. Az anyagi eszközök korlátozottak voltak, ezért úgy határoztak, hogy megszüntetik a külső adásokat.

Mi a török szekciónál a kezdetektől archiváltuk, amit megőrzendőnek tartottunk, például Nâzım Hikmettel sok felvétel készült. A fontos riportokat is eltettük. Mikor megszüntették a török adást, elmentem a külföldi adások főszerkesztőségének vezetőjéhez és mondtam, hogy ezt az anyagot érdemes lenne felvenni a Rádió archívumába. Így még hónapokig ott maradhattam, és rögzítettem magyarul a tekercseken, hogy mit tartalmaznak. Bár sokszor bemondtuk, hogy meg fog szűnni az adás, nem mindenkit értünk el, és továbbra is jöttek a levelek a hallgatóktól. Ezek alatt a hónapok alatt ezeket postai úton megválaszoltam.

Ezután kerültél Ankarába?

Igen, megpályáztam egy egyetemi lektori állást, ott tanítottam öt évig. A szemeszterek alatt hazajártam, mert csak az egyik fiam tudott kijönni velem, a családom itthon maradt. Nyáron folytattam a munkát a Rádió archívumában. Miután visszajöttem Ankarából, még nyolc évig dolgoztam az archívumban.

Egy ideig az ELTE-n is adtál órát.

Azt mondják a törökök, ha Allah bezár egy ajtót, kinyit egy másikat. Még szinte meg sem szoktam , hogy nyugdíjaztak a rádióból, amikor nyáron felhívott Dávid Géza professzor az egyetemről, hogy kellene egy lektor szeptembertől, vállalom-e, így még egy állásom lett.

Egyszer azt mondtad, sosem vonzott a tanári pálya. Szerintem az egyik legnagyszerűbb dolog valakinek megtanítani egy nyelvet, főleg a nulláról. Látni, ahogy fejlődik, ahogy megszerzi a tudást…

A siker nagyon fontos. Időnként voltak magántanítványaim is, akik nagyon különbözők voltak. Olyan is volt, hogy a Külügyminisztérium felfogadott diplomaták mellé, akik Törökországba készültek külügyi szolgálatra. Nagyon fontos tapasztalatom, hogy aki már tud egy idegen nyelvet, az egészen másképpen viszonyul a nyelvtanuláshoz.

A magyar nyelv nagyon sokat változott az elmúlt húsz-huszonöt év alatt. Lehet arról vitatkozni, hogy romlásról, vagy modernizációról van szó, mindenesetre az élő beszéd nyelvi formái egyre jobban beszüremlenek az írott nyelvbe, egyre több a szleng, a hétköznapi kifejezés. Ez a jelenség a törökben is megfigyelhető?

A fordítások során találkoztam ezzel a kérdéssel, a mai témájú regényekben ez adott esetben megjelenik. Ha nem találok egy ilyen kifejezést a szótárban, a török ismerőseimet szoktam megkérdezni, vagy rákeresek az interneten. Van például egy Ekşi Sözlük nevű oldal, ahol a legújabb kifejezéseket is meg lehet találni. Egyébként a törökök is panaszkodnak, hogy romlik a nyelvük.

Egy magyar anyanyelvű számára mi jelenti a legnagyobb nehézséget, ha törökül tanul?

Egyszer a Török Nyelvtudományi Társaság felkérésére tartottam erről egy előadást, ahol felsoroltam mindent, ami nekem problémát jelentett. Két olyan dolog van, ami a mai napig gondot okoz, az egyik a rengeteg igeidő. Meg is kaptam már törököktől, hogy én ezt soha nem fogom megtanulni. Sokszor nüanszokon múlik, hogy melyiket használjuk, erre vonatkozó jó leíró nyelvtant pedig még nem találtam. A másik nehézség a ’-diği’-s szerkezet, amelynek a magyarban nincs megfelelője. Az élőbeszédben a törökök csodálatos könnyedséggel kikerülik. Mivel én a Rádióban az írott nyelvet tanultam, a nyelvhasználatom emiatt jobban hasonlít az írott nyelvhez, s ettől választékosabbnak hat. Sokszor megkapom a törököktől, hogy szebben beszélek, mint ők. Egyébként tudom, hogy ejtek hibákat beszéd közben.

Mit tanácsolsz annak, aki törökül tanul?

Úgy próbáld tanulni a nyelvet, ahogy a „füleden bejön”, mint a gyerekek. Ha olyan közegben élsz, próbáld elcsípni a kész szerkezeteket, hallgasd az élő beszédet. Persze akarat, motiváció is kell…

Hogy a korábbi mondással éljek, a pályád kezdetén Allah kinyitott egy ajtót, és te beléptél rajta. Ez az ajtó a török kultúrára nyílt, ezen belül is a nyelvre. Minden, ami fontos, ezen keresztül érkezett az életedbe, férj, munka, rengeteg élmény. Ha annak idején magyar nyelvész leszel, mindebben nem lett volna részed. Szoktál erre gondolni néha? 

Persze. Biztos, hogy színesebb lett így az életem. De ne felejtsd ki a felsorolásból azt a foglalatosságot, amely számomra a legkedvesebbé vált: a műfordítást, meg a sok kedves török barátot…

Kertész Erika – Türkinfo


hun_1ado

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here