Török objektív: Orhan Gürbüz – a fotós és üzletember

„A fényképezés nem tudja megváltoztatni a világot, de meg tudja mutatni, különösen akkor, amikor az épp változik.” MARC RIBOUD (1923)

Sorozatunkban olyan fotósok szerepelnek, akik képeikkel változó világunkat mutatják be nekünk. Lássuk a világot az ő lencséjükön át, mert sokszor olyat is meglátnak, amit mi nem.

Most egy kicsit másmilyen fotóst mutatunk be mint a sorozat utóbbi részeiben. Ha szabad ezt mondani: a fotóst, aki a tudásából csinált üzletet. Jól tette – ma ilyen a világ. Ha egy olyan tudás birtokában vagy, melyet pénzzé tudsz tenni, tedd meg! Persze ehhez a te ismereteidnek olyan magas szintűnek kell lennie, hogy megérje másoknak azért pénzt adni, hogy tőled tanuljanak. Orhan Gürbüz tudása ilyen, és ezt át is tudja adni oly módon, hogy az emberek abból profitáljanak. Ma, Törökországban egyértelműen az általa vezetett egyéni és csoportos fotókurzusokat tekintik a legjobbnak.

Nevezhetjük őt polihisztornak. Foglalkozásaként ezt jelöli meg: vállalkozó, oktató, fotós, márkatanácsadó, író. Hogy melyik volt előbb? Azért lett-e fotós, hogy a reklámokhoz jó képet készítsen, vagy azért lett reklámszakember, mert jól fotózott? Ismerkedjünk meg vele, talán kiderül…

1980-ban született Erzincanban. A fotózás iránti szeretete már felső tagozatos éveiben megmutatkozott, és e tevékenységet a mai napig szenvedéllyel műveli. Bár már iskolás éveinek végén felismerte, hogy tehetsége van a fotózáshoz, ugyanakkor azt is beismerte, hogy nem tud közepesnél jobb képet készíteni. Ezért 1998 – 2004 között a legjobbaktól igyekezett tanulni. Ara Güler fekete-fehér, régi Isztambult bemutató képeit tartotta követendő mintának.

2014-ben – 15 év gyakorlat után – megalapította Foto Life Akademi nevű iskoláját, ahol mind alap-, mind szak- (divat, tárgy, reklám, gyermek fotózás) fotós tanfolyamokat kezdett szervezni. Azóta közel 200 csoportos, és több, mint 1500 egyéni oktatást tartott.

Ezenkívül – 22 éves szakmai gyakorlatot követően – közösségi média, internetes kereskedelem, internetes reklámozás, vezetői képességek fejlesztése témakörökben is szervez oktatásokat. Cégcsoportja szerteágazó. 8 reklámozással és szolgáltatásokkal foglalkozó, 10 oktatásra szakosodott márkát tart fent 3 vállalatba szervezve.

Még valami különlegességet meg kell említenem! Annak ellenére, hogy sok időt áldoztam rá, a cikkben szereplő képeknél több általa készített fotót nem találtam semmilyen forrásban. Annál többet róla! Azt hiszem ez annak köszönhető, hogy nála jobban kevesen ismerik az internet és a reklám világát, így pontosan tudja, hogyan ne kerüljenek szellemi termékei bárki által elérhetővé, őt azonban találja meg mindenki, aki szeretné.

Fényképekről, fényképészről szubjektíven

Engem az fogott meg, ahogyan arról beszélt mit lát először egy fotóban, és mi tart jó képnek.

„Amikor megnézem a fotót, a szemem elsősorban az érzelmet és az érzést keresi, illetve az üzenetet, amit a fénykép át akar adni. Amikor magam készítek képet, nekem is vannak érzéseim, így amikor egy fotót nézek, igyekszem a fényképész érzéseit is megérteni. Így mind a fotós, mind én elérhetjük célunkat.

Számomra egy jó fénykép azt jelenti, hogy a fényképész által átadni kívánt érzelem a fényképezőgép túloldalára is megérkezik. Ha a milliónyi szóban átadható üzenetet egyetlen fényképkockával át tudja valaki adni, az azt jelenti, hogy jó fotót készített.  Ha egyetlen jelenet azonos értékű ezer szóval, akkor az a fotó jó.”

Törökül beszélőknek szívből ajánlom a honlapján található blogokat olvasásra, és még ha nem is leszünk olyan vállalkozók mint ő – sokat tanulhatunk belőle. Visszavonom! Miért is ne??? Hiszen pont azt olvashatjuk ki belőlük, hogy munkával, tanulással sikeresek lehetünk…

A cikkben szereplő információk forrásául szolgált, illetve további tudásanyag található saját honlapján: https://www.orhangurbuz.com/

Szerző: Erdem Éva – Türkinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here