Török objektív: İsa Çelik – AFIAP fotóművész

„A fényképezés nem tudja megváltoztatni a világot, de meg tudja mutatni, különösen akkor, amikor az épp változik.” MARC RIBOUD (1923)

Sorozatunkban olyan fotósok szerepelnek, akik képeikkel változó világunkat mutatják be nekünk. Lássuk a világot az ő lencséjükön át, mert sokszor olyat is meglátnak, amit mi nem.

İsa Çelik 1944-ben Mersin megye,  Gülnar kerületében született. 1970-ben végzett Ankarában a Gazdaság- és Kereskedelemtudományi Akadémia Üzleti Gazdaságtudományi Tanszékén.

Fotózni 1958-ban kezdett, fő témája az „Ember” és a „Gyermek”. 1973-ban is „Ember” tematikával nyílt kiállítása, melyet az évek során százas nagyságrendben követtek kiállítások és diabemutatók.

Több nemzetközi versenyen való részvétele alapján elnyerte az „AFIAP: a FIAP művésze” elismerést, melyet a FIAP (Fédération Internationale de l’Art Photographique – Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség) ítél oda az arra érdemes művészeknek.

A fotóművészi munkásságán túl számos plakátot és posztert, könyv- és CD-borítót tervezett. Gyermekkönyvek illusztrátoraként is többször dolgozott.

Filmművészetben szintén hírnévnek örvend. Rajzfilmeket készített, sőt saját maga is játszott játékfilmekben. A Nemzetközi Arany Narancs Antalyai Filmfesztiválon, Nemzetközi Adanai Filmfesztiválon és az Ankara Filmfesztiválon is zsűritag volt.

Kilenc könyv elkészítése is a nevéhez fűződik. Többek között a „Nazım Hikmet fotó-grafikus művek album” című művészeti album, a „Naldöken” és az „Állj, ne menj!” című mesekönyvek.

Sunahan Develioğlu – a Türkinfo munkatársa – a forrásokban megtalálható információkat a következőkkel egészítette ki: „Isa barátjaként elmondhatom, hogy Törökország legnagyobb bakelitlemez-gyűjteményével rendelkezik. Mikor meglátogatom őt, felrakja és lejátssza nekem a Seyyan Hanım által előadott Suna tango című dalt. Továbbá hatalmas fényképezőgép-gyűjteménye is van. Műhelye Isztambul Tünel kerületében található, mely nagyon érdekes kövületekkel, növényekkel, újságkivágásokkal, utcai hirdetőtáblákkal teli. Leginkább olyan mint az isztambuli biennálé.

Fényképekről, fényképészről szubjektíven

A művészről végzett kutatások során egy cikkben saját vallomását olvastam, melyben arról mesél hogyan kezdődött a fotózás iránti érdeklődése. El sem tudjuk ma már képzelni ezt az időszakot, de pont ezért lehet számunkra inspiráló.

A művész urat a fotózás akkor ragadta magával, amikor életében először hallotta meg az exponáló gomb hangját. Gyermekkorát a Toros hegységben, Mersin városhoz tartozó Gülnar kerületben töltötte. A benne rejlő művészetet nyilvánvalóvá tette, amikor saját házfalukra festett. „Akkoriban a falak agyaggal burkoltak voltak. Anyám, hogy rajtakapjon a falfestésen, azzal, hogy ég a kezem, az agyagba erős paprikát kevert egyszer” – meséli. „Egy nap apám hazaérkezve azt mondta, hogy jött a <képes>. Nem tudtam, hogy ez mit jelent. Felöltöztünk és együtt elmentünk a szőlőbe. Tudtuk, hogy fekete-fehér lesz a kép, de úgy gondoltuk mégis legyen a háttér zöld, ezért választottuk a szőlősorokat. Sorba álltunk. A fényképész azt mondta, ha összedől a világ, akkor sem mozdulhatunk meg. És azt a hangot, amit akkor hallottam, azóta is követem.”

Első fényképezőgépét Ankarában vásárolta úgy, hogy tanulóként gyűjtögette össze az árát. „Nagyon rossz bakelit gép volt. Egy papírzacskóba dugtam, úgy raktam a zsebembe, hogy elővehessem, ha szükségét éreztem” – meséli a régi emlékeket. Az első modellek, akikről képet készített, az Ankarában található Güven park szobrai voltak. Nem kérte már a barátait, hogy álljanak modellt, inkább a szobrokat fotózta hóban, esőben, sárban. „A fekete-fehér részleteit, a téma alapos megismerését így tanultam meg. Addig dolgoztam a témán, mígnem az az eredmény volt a kezemben, amit elképzeltem” – vallotta a művész.

Ezeket a sorokat olvasva eszembe jutott egy film, melyet legalább 15 éve láttam, de azóta is emlékszem rá szinte minden részletében. Ez a film a Vizontele című török mozifilm, amiben egy televíziókészülék kerül egy olyan isten háta mögötti faluba, ahol még soha nem láttak egyet sem. Mindent megtett a falu lakossága annak érdekében, hogy nézhessék a csodát a dobozban. Bizony sokak életére hatással volt ez a készülék éppúgy, mint İsa Çelikre gyerekkori találkozása a fényképezőgéppel.

Életrajzi információk forrása: http://www.akfad.com/isa-celik-kimdir/

Szerző: Erdem Éva – Türkinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here