Ramil Guliyev: Ez az én utam!

A keddi Gyulai Memorial egyik sztárja Ramil Guliyev, a világ- és Európa-bajnok azeri-török sprinter volt, aki Fehérváron kezdte a szezont. Beszélt fordulatos pályafutásáról, Usain Boltról és arról, miért hordoz körbe két zászlót a versenyei után.

– A 2017-es londoni világbajnokságon aranyérmet szerzett kétszáz méteren. Sajnálta, hogy nem versenyezhetett Usain Bolttal?
– Ha egy olyan sprinter fut az ember mellett, mint Usain Bolt, akkor csak a második vagy a harmadik helyért küzdhet, a visszalépésével azonban megcsillant az esély az aranyra. Pályafutásom során az a szezon volt az első, amikor végre nem volt semmilyen sérülésem, és végre visszajött a versengés érzése is, megtaláltam a saját győztes utamat. Korábban, 2009-ben Berlinben, vagy 2015-ben Pekingben még nem volt esélyem az aranyra, mert a második, vagy a harmadik vonalban voltam, de Londonban kiderült, hogy képes vagyok rá.

– Milyen hatással volt Önre Bolt?
– Ha vele versenyzik az ember, egyfolytában arra gondol, hogy ott fut mellette az, aki már sporttörténelmet írt. Még ma is óriási érzés, amikor a kétszáz méteres világcsúcsáról kérdeznek, és én azt felelhetem, hogy ott futottam mellette az ominózus vébédöntőben. A pályán hozzánk képest ő más szint volt, de sosem lehetett érezni a viselkedésén, hogy világsztár. Sokakat megváltoztat a siker, őt nem.

– Ki a példaképe egy Azerbajdzsánból indult sprinternek?
– Amikor kezdtem, Michael Johnson volt a legnagyobb sztár kétszázon, sokan mondták nekem régen, hogy hasonlóan futok, mint ő, nagyon motiváló volt, hogy egy akkora sportolóhoz hasonlítottak. Aztán jött Bolt, és már ha csak a közelében vagy, akaratlanul is úgy akarsz futni, mint ő. Huszonkét, huszonhárom éves korodtól viszont már nem akarsz hasonlítani senkihez, mert felismered, miben különbözik másoktól a testfelépítésed, a technikád, megtalálod magad és a saját utadat.

– Miért váltott országot 2011-ben, és költözött Azerbajdzsánból Törökországba? 
– Úgy éreztem, több kell, hogy előrelépjek. Azerbajdzsánban nem voltak olyanok az edzéskörülmények, de ha profi ként is eredményeket akarsz elérni, lehetsz te bármilyen tehetséges, egyedül nem fog menni, megfelelő háttér kell, komplett csapatra van szükség. 2006-tól kezdve egyre többször edzőtáboroztam Törökországban, ahol mindig örültek nekem, támogattak, a stadionokba például bárki bemehetett edzeni, mindegy, hogy honnan jött. A kultúra és az emberek is hasonlóak, mindenki testvérként kezelte az azerieket, ezért gondolkodtunk el az országváltáson. Törökország nyitott volt, mindent megadott, nekem pedig másképp nem is ment volna, a váltás nélkül nem lehetnék az, aki ma vagyok.

Folytatás >>>

Forrás: nemzetisport.hu


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here