Már csak a vízummentesség a cél: Ankara letett a teljes jogú EU-tagság megszerzéséről  

Az EU-bővítési és szomszédságpolitikai feladatkör, vagyis az a brüsszeli portfólió, amit a magyar kormány kinézett a saját jelöltjének, a törökök szemében már nem az uniós csatlakozási reményekről, hanem legfeljebb csak a török állampolgárok vízummentes beutazásának a vágyáról szól. Tarik Demirkan, a budapesti Türkinfo portál főszerkesztője a 168 órának adott interjúban hangsúlyozta: nem csak az EU zárkózik el Ankara tagfelvételétől, hanem a török közvélemény számára sem olyan vonzó már az EU-tagság, mint 10-20 éve.

– A NATO-tag Törökország a szír határ mentén Oroszországgal közös járőrözésben állapodott meg, vagyis Ankara és Moszkva bizonyos kérdésekben jól megérti egymást. Washingtonban nem igazán ilyesmire gondoltak, amikor annak idején meghívták a törököket az atlanti szövetségbe…

Törökország jelenleg történelmének legjelentősebb szövetségesi válságát éli át. Ez bizalmi válság is. A helyzet látszólag változatlan: Törökország a NATO egyik oszlopos tagja, papíron az Egyesült Államok is Ankara egyik stratégiai szövetségese. Törökország területén amerikai támaszpontok vannak, és ha minden igaz, akkor nukleáris fegyvereket is tárolnak ezeken a támaszpontokon. De ez csak a felszín. Törökország mindezek mellett nagyon szoros és hosszú távú kapcsolatokra rendezkedik be Oroszországgal, és újabb stratégiai partnereket is keres.

– A jelek szerint ez Trumpot nem túlzottan zavarja.

Az Egyesült Államokban is belső válság van. Trump politikai döntései nem mindig és nem mindenben esnek egybe a különböző  washingtoni kormányzati hivatalok és stratégiai műhelyek elgondolásaival. A török-amerikai kapcsolatok minden látszat ellenére nagyon feszültek. Úgy gondolom, középtávon Törökország döntéskényszer elé kerül majd. Egyes elemzők szerint Ankara úgymond készül valamire. Törökország regionális hatalomként próbálja érvényesíteni saját nemzeti érdekeit a Közel-Keleten, Közép-Ázsiában, valamint az Oroszországgal való viszonyban is. Ez nem mindig esik egybe az Egyesült Államok közel-keleti terveivel.

– Valójában milyen Szíriát látna a legszívesebben Recep Tayyip Erdogan török elnök?

Az elképzelések a szíriai polgárháború folyamán sokat változtak. Ankara az elejétől fogva kötötte az ebet a karóhoz, hogy Asszad szír elnöknek mennie kell. Abban az időben az Egyesült Államoknak is ilyen határozott elképzelései voltak. De ahogy folytatódott a polgárháború, és az Iszlám Állam megerősödött Szíriában és Irakban, Washington számára döntő kérdés lett az iszlám radikálisok leverése. Asszad ügye tehát háttérbe szorult. Törökország viszont mindenáron Asszadot akarta eltávolítani, és növelni akarta saját befolyását Szíriában.

– És itt jött elő az, hogy a kurdok szerepe határozta meg az amerikai-török viszonyt.

Igen. Az Egyesült Államok nem Törökországtól kapott támogatást az Iszlám Állam elleni szárazföldi műveletekhez, hanem a kurdoktól. A szíriai kurd milícia menet közben hatalmas hadsereggé nőtt Amerika támogatásával. Ankara ezt kezdettől fogva ellenezte, hiszen a kurdok szíriai szervezetét a törökországi PKK (a Kurd Munkások Pártja) egyik leágazásának tekintette, a PKK pedig nem csak Törökország, hanem az EU és az Egyesült Államok szemében is terrorista szervezet. Törökország a szíriai kurd szervezetet nemzetbiztonsági kockázati tényezőnek tekinti, és meg akarja akadályozni, hogy a kurdok Szíriában valamilyen önállósuló államalakulatfélét hozzanak létre.

– Mit akarhat most a Budapestre látogató Erdogan a magyar miniszterelnöktől, és fordítva?

Ankara a török érdekérvényesítési törekvéseknek az EU-n belül található fő eszközét látja Magyarországban, Budapest pedig a Közép-Ázsia felé történő magyar nyitás egyik fontos állomásaként tekint Törökországra. A két ország olyan érdekes szövetségi modellt alakított ki, amely kölcsönös haszonnal jár, és a két kormányzat minden egyéb tényezőt félretéve támogatja egymást a nemzeti érdekek kölcsönös érvényesítésében. Eközben mindig háttérbe kerülnek más tényezők, mint például az, hogy a demokrácia mennyire sérül, vagy a polgári jogok milyen szinten érvényesülnek.

Akarnak-e még a törökök teljes jogú EU-tagságot?

Törökország az elmúlt ötven évben folyamatosan kergette a teljes jogú EU-tagság álmát, várakozott az unió ajtaja előtt. Szerintem ezt igazságtalanul akadályozták. Az EU részéről különböző félelmek, különböző ki nem mondott kockázati tényezők játszottak szerepet abban, hogy Ankara nem válhatott EU-taggá, miközben olyan országok csatlakozhattak az EU-hoz, amelyek nem teljesítettek olyan feltételeket, amiket Törökországtól elvárt Brüsszel. Törökország folyamatosan veszítette el a bizalmát az EU-val kapcsolatban, és most jutottunk el oda, hogy fel kell tenni a kérdést, vajon még mindig akar-e Törökország teljes jogú EU-taggá válni. Szerintem már nem. A török közvélemény szemében az unió elvesztette 10-20 évvel ezelőtti vonzerejének a nagy részét.

– A török gazdaságnak viszont nagyon jól jönne, ha az egységes európai piacon belülre kerülne…

A gazdasági kapcsolatok sem feltételezik a teljes jogú EU-tagság szükségességét. Az EU-val való kereskedés ugyan fontos, de nem feltételezhető, hogy teljes jog tagság esetén ez radikálisan megnőne, például megduplázódna. Törökország a jelenlegi állapottal meg van elégedve, és csak presztízskérdés lenne számára például a török állampolgárok vízummentessége. Az unió ezt már megígérte Erdogannak, és ha ezt sikerülne megszereznie, az nagyon nagy eredmény lenne. Az unió sem akar teljes jogú török tagságot: saját problémáival sem tud megbirkózni, hát hogyan lenne képes megemészteni egy 80 milliós Törökországot, amely határos a Közel-Kelettel? Ezt meg lehetett volna csinálni tíz éve, és ha ez megtörtént volna, akkor az EU nem szorul ki a Közel-Keletről. Most a térség problémáinak megoldásában, vagy éppen a menekültkérdés kezelésében az Európai Uniónak semmi szava nincs. Segélyekkel próbálja elérni azt, hogy Törökország ne engedje az ott lévő több millió menekültet Európa felé indulni. Más eszközrendszere nincs az uniónak, holott lehetett volna.

Ha párhuzamot vonunk a márciusi török és az októberi magyar önkormányzati választások között, akkor mit mutatnak az eltelt fél év törökországi tapasztalatai, miként befolyásolta az ottani helyzet alakulását az a tény, hogy Erdogan elvesztette Ankarát és Isztambult is, utóbbit ráadásul a megismételt választás nyomán még nagyobb arányú vereséggel?

Az a felismerés volt a legfontosabb, hogy Erdogant is meg lehet verni. Korábban győzelmek sorozatát aratta egymás után. Most először történt az, hogy Erdogan jelöltje egyes nagyvárosokban elvesztette a választást, annak eredményeként, hogy az ellenzéknek sikerült választási szövetségbe tömörülnie. Ez Erdogan híveinek körében egy kis kijózanodást eredményezett, hogy azért mindent nem lehet csinálni. Az ellenzék számára ugyanakkor lelkileg fontos az a tudat, hogy igenis van mit keresni, le lehet váltani a rezsimet. A vereség után Erdogan valamilyen szinten próbálja konszolidálni egyrészt a saját táborát, például többet beszélnek arról, hogy fel kell lépni a korrupció ellen, másrészt óvatosabbak lettek a politikai eszközök használatában. Nem állítom, hogy jelentős mértékben visszakoztak, hiszen a fölépített rendszerük lebontásáról nincs szó. De a következő választásra kétesélyes a játék.

 

Kárpáti János – 168 Óra


hun_1ado

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here