Mahmud bég a szolnoki hídépítő

Szolnokon régóta köztudott volt, hogy nagyon alacsony vízállásnál a mai közúti híd fölött régi facölöpök bukkannak felszínre a Tisza medréből. Bár régi fényképek tanúsága a XX. század elejéig, az 1909. március 15-i jégzajlásig fahíd kötötte itt össze a folyó két partját egymással, az említett cölöpsor nem származhatott ebből a hídból, mert attól valamivel távolabb található. Utoljára a 2003-as, rekordnak számítóan sekély vízszint idején hívta fel rá a figyelmet Lakatos László. A talányra akkor derült véglegesen fény, amikor dr. Kertész Róbert, a szolnoki Damjanich János Múzeum régésze és dr. Morgós András a Magyar Nemzeti Múzeum főrestaurátora alaposan megvizsgálta az ódon emléket. A három évvel későbbi, 2006-os régészeti kutatás során, melyben búvárok is részt vettek felmérték a mederben található maradványok víz alatti víz alatti kiterjedését és méretét, fotó- és video-dokumentációban rögzítették az adatait. Ami talán a legfontosabb, megtörtént az egyes maradványok kormeghatározása is, ami egyértelműen alátámasztotta azt a vélekedést, hogy a Tisza legkorábbi hídjának cölöpjei kerültek elő. A kutatást vezető régész egy interjúban elmondta, hogy a teljes építményt sikerült feltérképezni és mivel a tartópillérekből származó cölöpök mellett hosszanti hídelemeket is felszínre hoztak, szinte teljes pontossággal tudták rekonstruálni az egykori hidat. Az építmény az egyik parton a jelenlegi átkelőtől mintegy hetven méterrel feljebb kezdődött, a másik oldalon pedig közvetlenül a mai Tisza-Zagyva torkolatnál, az egykori várároknál ért partot.

Mahmud bég hídmaradványainak vizsgálata Szolnok mai közúti hídjának közelében. Az előtérben balról dr. Kertész Róbert régész, jobbról dr. Morgós András főrestaurátor, a háttérben Császár Péter restaurátor látható.

Ezt az első Tisza-hídat Güzeldzse Rüsztem budai pasa kezdeményezésére magyar robotmunkával és debreceni ácsok szaktudásával Aranid Mahmud szolnoki bég építtette 1562-ben. Az egész alkotás kocsányos tölgyből készült, öt és fél, hat méter szélességben és 110 méter hosszan ívelt át a folyón és árterületén. Bár szépségben és anyagában sem versenyezhetett Mimar Hajrudin nem sokkal később emelt mostari hídjával, de helye, mérete és teherbírása hatalmas katonai, és kereskedelmi szerepet biztosított számára. Amíg azt védelmi okok indokolták a vár délnyugati sarokbástyájával szemben ívelt át a folyón, hogy akár ágyúval is végig lehessen lőni, később egy újjáépítés során változtattak némileg a nyomvonalán.

Szolnok utolsó tiszai fahídja. Hasonlóan nézhetett ki Mahmud bég hídja is.
Forrás: Fortepan

Ez az építmény meghatározó lett Szolnok történetében, mivel katonai jelentősége mellett rendkívül fontos közlekedési és kereskedelmi csomóponttá is tette a várost. Első, magyar földön átívelő Tisza-hídként emellett hosszú időn át jó jövedelmet is jelentett a birtoklása. Többek között itt hajtották át az akkori hatalmas marhakereskedelem jókora csordáit, de senki sem tehette rá lábát a kincstárat gazdagító hídpénz lerovása nélkül. A legnevezetesebb ember, aki története során átment rajta nem más volt, mint maga a török szultán. III. Mehmed, aki 1596-ban a mezőkeresztesi csata idején járt a szolnoki hídon.

A vár feladásakor, 1685-ben felégette a kivonuló török helyőrség, később osztrák hadmérnökök építették újjá. Állandó karbantartás, többszöri felújítás mellett megváltozott nyomvonallal egészen az 1906-os jégzajlásig szolgált, akkor váltotta fel egy kőpilléreken álló modern vashíd.

Szolnok látképe korabeli metszeten
Forrás: a szolnoki Damjanich János Múzeum gyűjteménye

A híd építője, Aranid Mahmud bég dr. Bagi Gábor történész közlése szerint négy alkalommal, összesen közel húsz esztendeig állt a szolnoki szandzsák élén. Személyével több magyar kutató, többek között Tomkó Viktor és Dávid Géza is foglalkozott. Az utolsó budai pasához, a karddal a kezében elesett Abdi Abdurrahmanhoz hasonlóan valószínűleg ő is albán származású volt. Ősei sokáig harcoltak az Oszmán Birodalom ellen, míg végül 1441-től a család több tagja is áttért a muszlim hitre. Szolnokon 1553-tól említik a nevét, így ő lehetett az előző évben megszerzett vár és város első szandzsákbégje. Közben egy ideig Pécsett is szolgált.  Életéről Skaricza Máténak a sokáig a bég fogságában levő Szegedi Kis István református püspökről szóló „Vita Szegedini” című műve a fő forrás. Mai emlékezetünk szerint semmivel sem volt jobb, vagy rosszabb, mint kollégái, az akkori basák, bégek és szpáhik, de neki hírt szerző nevezetes rabjának személyén kívül volt néhány olyan tulajdonsága, ami miatt alakja mégis méltó az utókor figyelmére.

Nem mindennapi, rendkívül sokoldalú, minden hájjal megkent emberként maradt meg az emlékezetben, s bár arról nincs híradás, hogy gyakran kimozdult volna Szolnokról, szerteágazó viszonyt ápolt baráttal, ellenséggel. Az ő idejében az alföldi marhakereskedelem volt a legjövedelmezőbb, gyors hasznot hajtó tevékenység, s Mahmud ezt felismerve lépett üzleti kapcsolatba magyar tőzsérekkel. Közülük többen, mint a somogyi Kálmáncsehiben lakó Furia Albert, a Gyulán, Békésen és végül Ráckevén lakó Mező Ferenc nem csak üzlettársi, hanem baráti kapcsolatot is ápoltak a béggel. A magyarokkal kapcsolatos döntéseit is gyakran befolyásolta a tanácsuk. Kereskedelmi érdekeltségei nem csak a hódoltságot hálózták be, hanem megbízottjai révén keze messze elért a magyar korona uralta területekre is. Kereskedett mindennel és mindenkivel, vett és adott embert és marhát, cserélt fogoly papot díszes fegyverekért, vagy a szomszéd kádi elveszett leányáért, emellett katona létére olthatatlan vonzalmat táplált a könyvek iránt. Szenvedélyesen gyűjtötte őket, igaz, időnként szerzőikkel, tulajdonosaikkal együtt. Ha egy kötet megtetszett Mahmudnak, és erővel nem tudta megkaparintani, akár értékének dupláját is kifizette érte.

Két jeles munka, egy török krónika és a muszlimok szent könyve, a Korán kapcsán is érdemes erről a szenvedélyéről bővebben szót ejteni. A krónika, Dzselálzáde Musztafa török történetíró munkája, aminek igen szép hosszú címe, a Tabakát-ül-memálik ve deredsát-ül-meszálik magyarul annyit tesz, hogy Az országok osztályai és az utak felsorolása, Nagy Szulejmán szultán hadjáratainak históriája és az egyetlen Magyarországon készült kéziratos török kódex. A mohácsi csata művészettörténeti értékű ábrázolását is tartalmazó könyvet 1575. október havában a szolnoki várban fejezte be Ibrahim bin Ali és 1971-ben Bécsben a Staatsbibliothek kézirattárában vette kézbe és írta le Kaposvári Gyula szolnoki múzeumigazgató. A mű minden bizonnyal a bég kívánságára készült, pusztán azt nem tudjuk, hogy keveredett végül Bécsbe. A másik könyv maga a Korán, amit eredetiben a legtöbb igazhitű magával hordott, s akkoriban még nem volt szabad semmilyen nyelvre lefordítani. Ettől függetlenül létezett már perzsa és latin változata, s Mahmud valamiért a fejébe vette, hogy a magyar lesz a harmadik nyelv ebben a sorban. Tűvé tette a világot olyan tudósért, akivel lefordíttathatta volna a jámbor magyarok okulására. Utóbbi bogara miatt Méliusz Juhász Péter debreceni püspök, a reformáció jeles alakja csak nagy nehezen tudott megmenekülni túláradó vendégszeretetétől.

Méliusz óvatlanul elárulta nyelvek iránti vonzalmát, továbbá számos munka, egyebek között az első magyar orvosi füveskönyv, a Herbarium szerzőjeként is ismerték. Mahmud benne látta a megfelelő embert a megtisztelő feladatra, de a püspököt végül a legnagyobb igyekezettel sem tudta a körme közé kaparintani. Méliusz élt a gyanúval, hogy nem volna egészséges számára évekig a szolnoki várban körmölni, így köszönte a bég jóindulatát. Egész, egyébként nem túl hosszú, negyven évre szabott pályafutása során tartotta a biztos távolságot Mahmudtól. Ezért is vált köddé a bég nagy álma, s a próféta tanai csak évszázadok múlva szólaltak meg magyarul.

Szegedi Kis István püspök korabeli képe Skaricza Máté rajza után
Forrás: Szathmáry István

Egy másik jeles református személyiségnek, Szegedi Kis István püspöknek, akinek teológiai munkáit Európa-szerte olvasták, már kevesebb szerencséje volt a béggel. Egy rosszindulatú feljelentés miatt még Mahmud pécsi szolgálata idején került török fogságba, s évekig élt rabként Mahmud koszt-kvártélyán. Közvetve Mahmudnak a Furia Alberttel való barátsága hozott vészt Szegedi fejére, aki a Somogy megyei Kálmáncsehi mezővaros prédikátoraként egyik alkalommal a keresztnevek jelentésétől szólt a hívekhez. Többek között az Ursula névről mondta, hogy az magyarul nőstény medvét jelent, ami sértette Furia Albert Orsolya, vagyis Ursula nevű feleségét. Ő a vélt sérelmét elpanaszolta férjének, rajta keresztül Mahmudnak, aki rögvest elfogatta a prédikátort. Szegedi tekintélyét ismerve jókora váltságdíjat remélt érte így Szolnokra is magával hurcolta. Szegedi két évig raboskodott a Tisza-parti városban, ahol gyakran prédikált láncokban a vár piacán. Közben sok bántalmat szenvedett a vár vajdája és egyben a bég bizalmasa Perviz korbácsától. Dr. Bagi Gábornak, a szolnoki Múzeum történészének közlése szerint a szandzsákbég javadalombirtokát a tiszttartó, vajda irányította, aki egyben a bég házi lovas katonáinak parancsnoka is volt. Ezeknek a bizalmi embereknek gyakran a nevüket sem ismerjük, de a Mahmud mellett szolgáló vajdát, Pervizt  Szegedi Kis István életrajza szintén megőrizte az utókornak. Ő már 1561-ben Pécsen Aranid Mahmud bég vajdája volt, s vele együtt került a Tisza mellé.

A vajda valami különös ellenszenvet érzett iránta és ennek, amikor csak tehette, igyekezett tanújelét adni. Két év után végül az országos gyűjtés eredménye mellett egy gazdag ráckevei kereskedő, Mező Ferenc váltotta ki őt jórészt a maga költségén. Feleségének ugyanis, akire nagy hatással voltak a püspök igehirdetései, halálos ágyán ez volt az utolsó kívánsága.

A történet vége regénybe kívánkozik. Szegedi Kis István hányatott élete hátralevő szakaszát békességben és nyugalomban töltötte ráckevei lelkipásztorként, innen látta el püspöki teendőit is. Jó idő múlva rabtartóját, Perviz vajdát is arra vetette a sors, s a kíváncsiság bevitte egykori foglyához. A püspök harag helyett szíves szóval, megbocsátással fogadta, ajándékokkal engedve őt útjára. A harcos élete során sok nyomorúságot látott megkeményedett katonában ez az élmény megindíthatott valamit. Egy régi feljegyzés ugyanis arról tanúskodik, hogy Szegedi kis István fia utóbb a török pénzén végezhette el külhoni egyetemi tanulmányait. Szintén a török világ furcsasága, hogy Mahmud fogadott fia és utóda a szandzsákbégi méltóságában Sehszüvar a jelenlegi ismeretek szerint áttért magyar volt és aki Sasvár néven látta meg a napvilágot. Magyar nyelvű leveleiben ő is Sásvárként nevezte meg magát. Valahol az Alföldön született, Szolnokon nevelkedett Mahmud szandzsákbég keze alatt, Ő végül kalandos élet után tisztázatlan körülmények között halt meg Konstantinápolyban.

Mindannyian egy különös kor különös emberei voltak, amikor nem csak a fegyverben töltött idő fűzött össze egymással magyart és törököt, hanem az együtt töltött másfél száz esztendő kialakította közöttünk az együttélés, korántsem könnyű, de az akkori világban lehetséges módját is.

A bég nagy álma helyett a Korán versei csak évszázadok múlva szólaltak meg magyarul. Hivatalos, Oszmán-féle arab szövege a 19. század közepén, majd 1947-ben, továbbá az 1980-as években, illetve 2010-ben került magyar fordításban a hazai olvasóközönség kezébe.

Szathmáry István


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here