Asszonyból sorkatona

ersekujvarA régi törökök télen, egészen pontosan november 11-e, vagyis Szent Márton-nap után általában nem háborúztak. Varga Zsuzsanna történész ugyan csak „tiszteletbeli” török, de bajtársaival együtt tavaszig maga is szögre akasztotta képzeletbeli kardját.

Az érsekújvári Thain János Múzeum munkatársa, két török témájú, nemzetközi összefogással készült kiállítás kurátora is volt a közelmúltban. Ezek kapcsán ismerkedett össze a ZOFI Rendezvényszervező Kft. vezetőivel, az évente megrendezett Tatai Patara törökkori történelmi fesztivál rendezőivel és a szintén tatai Gölbasi Vitézei Egyesület tagjaival. (A gölbasi elnevezés Tata török kori nevéből ered, jelentése: tómelléki.)

A Gölbasi Vitézei résztvevője volt a már három alkalommal – tatai mintára és szakmai segítséggel – megrendezett érsekújvári várjátékoknak. Zsuzsának és tizenhárom éves Levente fiának annyira megtetszett ez a „katonásdi”, hogy tavaly felcsaptak töröknek. Zsuzsa kezdetben csak fényképezte a harci eseményeket, de aztán magával ragadta őt a két-három napos történelmi fesztiválok hangulata: a korhű ruhába öltözött csapatok által, korabeli fegyverekkel bemutatott harci jelenetek és a négyszáz évvel ezelőtti viszonyokat idéző tábori élet. Szerette volna kipróbálni, milyen is lehet mindezt megélni, tapasztalni.

„Sárváron, az ottani várjátékokon debütáltam mint kávéfőző asszony – idézi fel a kezdeteket. – Egész nap csak főztük a kávét a társnőimmel, és kínálgattuk a fesztiválra látogatóknak. Igaz, hogy nagyon szép volt a ruhánk, de engem bosszantott, hogy semmit sem láttam a csatából, mert egész nap a táborban kellett maradnunk.”

Ezért is döntött úgy, hogy férfiruhába bújik, és úgy vonul a csapattal. Eleinte csak fényképezett, de már a harcok sűrűjében. Később a csaták során is számoltak vele.

„A Gölbasi Vitézei Egyesület kb. százötven főt számlál. Mivel mindenkinek van rendes, civil foglalkozása is, ahonnan nem mindig tud elszabadulni, a Tatai Patara kivételével szinte sosem teljes a létszám. Húsz-harminc ember a kemény mag. Egyszer, mikor kevesen voltunk, nekem is be kellett ugranom: a fényképezőgép helyett kezembe nyomtak egy katonai zászlót, és mennem kellett a csatába” – meséli a tűzkeresztségről.

A cikk folytatása>>>

vasarnap.ujszo.com


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here