Anatóliai kultúrák találkozása

Törökország jóval több, mint a turistamágnes Isztambul, a divatos tengerpart vagy a tündérkéményekkel megszórt Kappadókia. Az egymást váltó civilizációk, felemelkedő, majd eltűnő birodalmak már évezredek óta alakítják történelmét, sajátos kultúráját. Az ország régmúltját különös módon az egyébként rendkívül modern fővárosban, az Anatóliai Civilizációk Múzeumában lehet megismerni.

Fotó: Kultúra.hu /Markovics Z. Kristóf

Ankara megtervezett városképe, funkcionális épületei mellett szinte felüdülés a múzeum oszmán kori stílusa. Egyik felét a 15. században, II. Mehmed idejében épült, kupolás, fedett bazárként szolgáló épület adja, amelyben a kiállítótér kapott helyet. A másik fele korábban karavánszerájként szolgált, ma az adminisztratív helyiségek, könyvtár, konferenciaterem és különféle műhelyek, laborok találhatók itt. A régészeti gyűjteményben mintegy 180 ezer tárgy áll a kutatók rendelkezésére, a látogatók által megtekinthető tárlaton ennek a töredéke, nagyjából hétezer látható.

Anatólia sokáig az ázsiai és az európai kereskedelmi útvonal központja volt, emiatt vonzó célpontot jelentett a hódító népeknek. A különböző civilizációk sűrűn váltották egymást a területén. A kiállítás a paleolit korszaktól kezdve kronológiai sorrendben, nyolc szakaszban mutatja be történelmét.

A paleolitikumból (Kr. e. 8000 előtt) a barlangokban élő vadászó és gyűjtögető közösségek által használt kő- és csontszerszámok maradtak fenn, valamint ebből az időszakból származik az a Homo erectus-koponya is, amelyet a mészkőmedencéiről híres Pamukkaléban találtak.

Részletek>>>


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here