A türbe őre: Wagner János gesztenyefája

Nem különleges faj, nem rendkívüli példány. És mégis különleges, mert tudjuk, Wagner János ültette ide, s mégis rendkívüli, mert a Gül Baba türbe köré emelt egykori palota sarkánál állt. És áll ma is. Budapesti fákról szóló sorozatunk következő részében egy korosodó vadgesztenyefa történetének nyomába eredünk.

Bevalljuk, nem a fa vezetett minket arra, hogy felkapaszkodjunk a Margit körúttól a meredek Mecset utcán. Hanem a csodálatosan megújított Gül Baba türbe vonzott, amelynek hivatalos megnyitójára hamarosan sor kerülhet. De aztán rátaláltunk a vadgesztenyére, amely talán valamivel több, mint egy évszázados lehet: Wagner János kertjének utolsó hírmondójaként áll itt a dombon, a Duna felé tekintve.

A Gül Baba türbe sajátos épületegyüttes, melynek története Buda török megszállásának korára nyúlik vissza. A Rózsák Atyja – ezt jelenti a Gül Baba név – az Oszmán Birodalom határvidékén élő muszlimok afféle „szellemi védőszentje” volt, legalábbis a helyszínen három nyelven olvasható, kőbe vésett felirat ennek nevezi. A halál 1541-ben a frissen dzsámivá alakított Nagyboldogasszony-templomban érte, azaz a mai Mátyás-templom falai közt, ahol éppen Buda bevételéért adtak hálát Allahnak. Örömünnep volt ez a szultánnak, keserves tragédia nem csak a budaiaknak, hanem az egész országnak, a magyar kultúrának. Szinte látjuk magunk előtt a szentek szobrainak pár nappal-héttel azelőtt levert fejeit (az iszlám tiltja az emberábrázolást), a kidobált vagy felégetett kereszteket, templomi díszeket, gazdag középkori értékeink üszkös romjait.

No de vissza a törökökhöz: a szultán által is megsiratott Gül Baba sírja fölé hamarosan, 1543 és 1548 között türbét emeltek, közelében dervis-kolostor működött, messze földön híres zarándokhely vált belőle. A sors fintora, hogy a török kiűzése után viszont a jezsuiták keresztény kápolnává alakították át és sokáig ekként is üzemelt.

Mindez persze gesztenyefánk szempontjából csak a távoli múlt – a török kor itt nem fákat, hanem rózsatöveket vagy inkább a rózsák kultuszát hagyta, és talán néhány mandula- és fügefát a hegyoldalban. A jellegzetes formájú épület tehát 1686 után, I. Lipót ajándékaként az egész dombbal együtt a jezsuitákhoz került, tőlük szerezte meg 1830-ban Thoma János budai polgár, hogy aztán több tulajdonosváltást követően az türbét övező telkeket 1857-ben Wagner János építész vegye meg.

Ez a kor még a szőlő korszaka volt Budán, ameddig a szem ellátott – de mire 1893-ban Wagner építési engedélyt kért két különálló, oszlopos folyosóval összekötött villa építésére, a filoxéra már mindent kipusztított. A Rózsadombból villanegyed vált, igaz, sokan még csak nyáron jöttek ki ide a városból, és Wagner is eredetileg családi nyaralónak szánta az épületeket.

Az építész nem csak a türbét építette körül, hanem egyúttal a terepet is rendezte. Nem volt könnyű kihívás ez, hiszen egy elég meredek hegyoldalban kellett kialakítania kertet. Evidens megoldásként a teraszos kialakítás adódott – ezt őrizte meg a jelenlegi felújítás is. Wagner buja magánkertjéről a korabeli fotókból kaphatunk képet. És ezeken feltűnik fánk is, az épület délkeleti sarkánál.

Folytatás

Forrás: pestbuda.hu


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here