Vakondtúrást talált a kertben, de miután kiásta, olyan kincset talált, ami még a magyar régészeket is megdöbbentette

Kép forrása: commons.wikimedia.org

A magyar régész pályafutása során még nem látott ilyet.

2020 őszén két helyi lakos középkori kincset talált, miután kiástak egy vakondtúrást Simontornyán – írta meg a teol.hu.

Gárdonyi Róbert nagyszülei kertjében figyelt fel a vakondtúrásra, amit ismerősével, Bencze Kornéllal ásta fel a területet.

„Gárdonyi Róberttel együtt kezdtünk ásni, és egy korsó végét kezdtük megtalálni. A korsó sérülése miatt ezüstpénzek kerültek a felszínre. Látva a lelet komolyságát úgy döntöttünk, nem folytatjuk tovább az ásást, ezt inkább rábízzuk a szakemberekre. Megkerestük a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeumot, végül a régészeik fejezték be a 16. századi éremlelet feltárását” – mondta Bencze Kornél, aki Róberttel együtt 2021 decemberében vehette át az érmelelet megtalálásáért járó jutalmat, amit Füleky Zsolt, a Miniszterelnökség Építészeti, Építésügyi és Örökségvédelmi helyettes Államtitkárságának vezetője adott át a két simontornyai lakosnak a régészeti örökség megmentése érdekében végzett önkéntes munkájáért és jogkövető magatartásáért.

Az 1646 darabból álló, 16. századi éremleletben Hunyadi Mátyás, II. Ulászló, II. Lajos és I. Ferdinánd ezüst dénárjain kívül, ritka török akcse (ezüstpénz) volt található. A Wosinsky Mór Megyei Múzeum közlése szerint az érméket 1543-ban rejtették el. A pénzek többségében magyar, osztrák, német és török ezüstérmek voltak, de öt aranyforint is volt köztük. A lelet becsült anyagi értéke 12 millió 794 ezer forint.

A leletet K. Németh András középkoros és kora újkoros régész tárta fel. A szakember szerint nem gyakori eset egy ilyen érmelelet megtalálása.

„Hogy előkerült egy ilyen értékes lelet, az olyannyira nem gyakori, hogy húsz­éves pályafutásom alatt nem történt még ilyen, valamint harminc éve nem került be a Wosinsky Mór Megyei Múzeumba éremlelet. Korábban, a szocializmus éveiben ez rendszeres volt, hiszen akkoriban nem volt olyan nagymértékű az illegális műkincs-kereskedelem” – mondta a régész.

Forrás: promotions.hu


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here