Törökország átrajzolta a határvonalakat a Földközi-tengeren

A Földközi-tenger keleti országai összefogtak a tengeri gázmezők kiaknázására, a kimaradt Törökország pedig tengeri területeket szerzett magának – mondta el az InfoRádiónak a Kelet-Mediterráneum helyzetét ismertetve Egeresi Zoltán külpolitikai szakértő.

A Földközi-tenger keleti medencéjének országai közötti energetikai versengése volt a Külügyi és Külgazdasági Intézet kerekasztal-beszélgetésnek, amelynek egyik vendége Egeresi Zoltán volt.

„Az utóbbi években jelentős gázmezőket tártak föl Ciprustól délre az egyiptomi és izraeli felségvizeken, ami gyakorlatilag megbonyolította a régió több évtizedes, amúgy is komplikált kapcsolatrendszerét” – ismertette az intézet külső szakértője az InfoRádiónak nyilatkozva.

A régióban emiatt mindenki igyekezett szövetségeseket találni, tette hozzá Egeresi Zoltán.

„Így kialakult a földgázmezők felosztását illetően egy izraeli–egyiptomi–ciprusi, illetve hozzájuk kapcsolódó szövetséges görög tömb. És ezzel szemben áll Törökország, ami gyakorlatilag egyedül maradt – ismertette a szakértő, megjegyezve: török vizeken eddig még nem sikerült feltárni bármilyen más fontos ásványkincset.

Úgy tűnik tehát, hogy Törökország kimarad ebből az osztozkodásból.

„Ezt ellensúlyozva Törökország jóval nagyobb tengerterületeket követel már magának. Különleges gazdasági övezetekről van szó, ami a tengerpartoktól nagyjából 200 tengeri mérföldet jelenthet – hívta föl a figyelmet a szakértő. – Tavaly november végén aztán a Tripoliben lévő egységkormánnyal Ankara megállapodott egy közös tengeri határról is, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy az eddig Görögországhoz és a ciprióta görögökhöz tartozó Földközi-tengeri térség egy jelentős részét Törökország magáénak nyilvánította.”

A törökök által eddig maguknak követelt tengeri terület nagyjából 50 ezer négyzetkilométer volt, ami ezzel a közös líbiai tengerhatárral 190 ezer négyzetkilométerrel nőtt.

Folytatás

Forrás: infostart.hu


hun_1ado

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here