Tarik Demirkan: Törökország útkeresése

Úgy tűnik, hogy a török líra múlt heti vesszőfutásának vége. Az egy hét alatt történt közel 30%-os rohamos értékvesztés után a líra valamennyire összeszedte magát, és az USA szankciók kihirdetése után kezdődő lejtmenet egyelőre végét ért.

Ebben a javulásban nyilvánvaló szerepe volt annak, hogy a török vezetés megtette a nemzetközi pénzpiacok által követelt intézkedéseket: egyrészt ismét hivatalos nyilatkozatok hangzottak el a szabadpiac sérthetetlensége és a Nemzeti Bank független működése, valamint a tőkemozgások és a devizabetétek állam által garantált biztonsága mellett. Ugyanakkor bár Erdoğanék látszatra ellenezték a kamatemelést, a török Nemzeti Bank a kereskedelmi bankokra vonatkozó bonyolult szabályozása keretében – és csendben – 18%-ról 28%-ra emelte 2 éves állami kötvények hozamát. Mindez megtette hatását, és megállt a török líra lejtmenete.

Emellett nem szabad elfelejteni a katari 15 milliárd dolláros befektetési ajánlatot, amely –  úgy tűnik – a megtépázott török bank és pénzügyi szektor megerősítése céljából érkezik.

Akkor vége van a török válságnak? Nem! A kép csalóka! A válság be volt kódolva és még mindig be van kódolva a török gazdaság szerkezetébe. Erre figyelmeztettek hónapok óta az elemzők. Most azt történt, hogy Törökország elkerülte államcsődöt.

Ennek tudatában van a török vezetés is. A növekvő infláció, makacs devalváció, a magánszektor által halmozott devizahitelek ijesztő mérete erre figyelmezteti Ankarát is. Kell egyfajta konszolidáció.

Washington kontra Ankara

A bajt tetőzi az Egyesült Államokkal való politikai konfliktus. Látszatra Donald Trump kiállt egy evangelista lelkész szabadon engedése mellett, aki közel 2 éve van török börtönben. Bár a tiltakozások hatására házi őrizetre enyhítették a lelkészt sújtó intézkedést, de Washington nem elégszik meg ezzel, és az Ankara által terroristának kikiáltott amerikai lelkipásztor szabadon engedését követeli.

Ez az egész tulajdonképpen a jéghegy csúcsa, mert a háttérben a két ország viszonyát terhelő konfliktusok állnak, amelyeknek a lényege, hogy Törökország a külpolitikájával veszélyezteti az USA közel-keleti stratégiáját. Vagy ha Törökország felől közelítünk:  az USA közel-keleti politikája veszélyezteti a török nemzetbiztonságot. Ugyanakkor az Irán elleni embargó figyelembe nem vételét, az orosz légvédelmi rakétarendszer-vásárlást vagy a kurdok elleni intézkedéseket lehet további példaként emlegetni.

Ankara közeledik Brüsszelhez

Tehát a NATO két fő szövetségese között mélyülő konfliktus immár nem titok.

Ennek nyilvánvalóan lesznek hosszú távú következményei. Ankara is tudatában van ennek a figyelmeztetésnek. Ezért van az, hogy az utóbbi időben Ankara ismét elővette EU-kártyát.

Erdoğan a napokban zajló látogatásában megint kedves arcát mutatja Merkelnek, akit nem olyan régen Hitlerhez hasonlított. Vagy udvarol Macronnak, akit két hónapja a politikában zöldfülűnek minősített. Hogy teljes legyen a kép, közben török börtönökből kiengedtek 2 görög határőrt, akik tavaly a közös határ mentén véletlenül török földre tévedtek; és szintén kiengedték Taner Kilicet, az Amnesty International szervezet törökországi vezetőjét, aki puccstámogatás vádjával közel másfél éve börtönben volt, és akinek a szabadon engedése érdekében még AP határozat is született.

Hektikus török külpolitika

De vajon meddig lesz sikeres ez a hektikus török külpolitika? Ugyanis Ankara az elmúlt években szinte minden szomszédjával és a régióban jelen lévő minden világhatalommal nagyon komoly konfliktusba keveredett. Ezek között volt olyan is, amikor csak az utolsó pillanatban sikerült megakadályozni, hogy veszélyes fegyveres összecsapásokba mélyedjen. Az orosz gép lelövése, az iraki és szíriai katonai beavatkozások, az EU elleni kirohanások, az izraeli fenyegetések, az egyiptomi beavatkozási kísérletek és most az egyre érlelődő amerikai konfliktus mind-mind jele annak, hogy Ankara nem rendelkezik hosszú távú külpolitikai stratégiával.

Kulcsszó: bizalomébresztés

Nyilvánvaló, hogy Ankara rövid távú érdekek által vezényelt külpolitikai váltásai hitelvesztést okoznak és megakadályozzák, hogy közép és hosszú távon megbízható partnerként tekintsenek rá.

Így megérkeztünk elemzésünk kulcsszavához: a bizalomhoz.

Törökországnak bizalmat kell ébreszteni önmaga iránt a világgazdaság, illetve a világpolitika terén.

A stabilitás elérése érdekében végrehajtandó konszolidáció is csak akkor érhető el, ha akár belföldön, akár külföldön bizalmat ébresztő politikával párosul.

 

Tarik Demirkan – a Türkinfo főszerkesztője

 


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here