Tarik Demirkan: Törökország lehet az ukrajnai válság nyertese

A hírek szerint kedvező visszhangra talált a török elnök, Erdoğan kezdeményezése azzal kapcsolatban, hogy Isztambulban legyen csúcstalálkozó Ukrajna és Oroszország között, és ebben vegyen részt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) is.

A hírt először az orosz hírügynökség, a TASZSZ hozta nyilvánosságra ankarai diplomáciai értesülésekre hivatkozva. Rövid időn belül a világsajtó is közölte a hivatalosan még meg nem erősített fejleményt.

Úgy tűnik, Törökország kihasználta geostratégiailag fontos szerepét és az utóbbi években kiharcolt különleges státuszát a közel-keleti helyzetben. Egyfelől mint a NATO oszlopos tagja, a nyugati világ régi szövetségese, másfelől a Közel-Keleten és a Kaukázusban nemzeti érdekeit Oroszország érdekeivel ügyesen egyeztető regionális nagyhatalom,  megfelelő kapcsolatot ápol az ukrajnai válságban szemben álló felekkel. Ukrajna bizalmát pedig azzal nyerte el, hogy az első pillanattól kezdve ellenezte a Krím-félsziget orosz megszállását.  A konfliktus kezdete óta – Oroszország határozott tiltakozása ellenére – ellátta Ukrajnát pilóta nélküli harci gépekkel (UCAV), amelyek az utóbbi idők legkapósabb török hadiipari termékei.

Törökország növekvő diplomáciai aktivitását a térségben nem az ukrán válság idézte elő. 2021 őszétől voltak jelei a török külpolitikai váltásnak, amelynek lényege az volt, hogy Törökország szorosabbra akarta fűzni kapcsolatait az Egyesült Államokkal és a Nyugattal. Ennek jegyében Ankara fokozatosan nyitni kezdett az amerikai közel-keleti politika felé, amelyet korábban egyértelműen ellenzett. Ezt szolgálta az is, hogy javítani igyekezett kapcsolatát az USA helyi szövetségeseivel: Egyiptommal, Szaúd-Arábiával, az Egyesült Arab Emirátusokkal és főleg Izraellel.

Ennek a politikai nyitásnak voltak kézzelfogható jelei: a diplomáciai kezdeményezésekkel, hivatalos, bár nem a legmagasabb szintű látogatásokkal igyekeztek javítani az elmúlt évek során nagyon megromlott kapcsolatokat. Izrael, tehát egy olyan ország felé, amellyel Ankarának 5 éve még nagykövetségi szintű diplomáciai kapcsolata sincsen, már konkrét elnöki meghívás is érkezett. A török külügyminiszter tárgyalt az izraeli kollégájával, és hivatalosan meghívta Izrael államelnökét, Isaac Herzogot. Ennek a politikának a jegyében Törökország a Kaukázus felé is nyitott: 2022 januárjában a kapcsolatok rendezése érdekében Örményországgal is tárgyalások kezdődtek.

Természetesen a nemzetközi politika nem az érzelmek, hanem érdekek mentén zajlik. A jelek szerint az Egyesült Államok Ankara megszelídítéséért kész volt megfizetni az árat.  Márpedig elég nagy ár volt ez: Washington a török külpolitikai irányváltás érdekében kihátrált az óriási gazdasági és politikai fontossággal bíró EastMed projektből, amelynek a célja az volt, hogy a kelet-mediterrán térség nagy gázmezőiből kiaknázott földgázt  csővezetékeken keresztül Nyugat-Európába juttassa. A Ciprus, Görögország, Izrael és Egyiptom által létrehozott konzorcium az Egyesült Államok, Olaszország és Franciaország támogatásával pár éven belül megkezdte volna a szállítást, és ez ráadásul megszüntethette volna Európa Oroszországtól való energiafüggőségét is.

Azonban Törökország határozottan ellenezte ezt az általa elfogadhatatlannak minősített projektet. Hiszen ha ez megvalósul, akkor egyrészt a török támogatással létező észak-ciprusi török közösség, másrészt pedig Törökország kimaradt volna ebből a nagyon jövedelmezőnek ígérkező üzletből, továbbá ennek nyomán átalakult volna a közel-keleti szereplők gazdasági játszmája. Ezért Ankara egyfelől a földközi-tengeri térség vitatott területein saját gázfúrásokba kezdett (amit Görögország háborús oknak – casus belli – minősített), másfelől hogy megakadályozza a gázvezetékprojektet, Líbiával nemzetközi szerződést kötött (ennek érdekében részt vett a líbiai polgárháborúban), és így próbálta ellehetetleníteni a gázvezeték építését.

Recep Tayyip Erdoğan tudvalevőleg ügyes és tapasztalt politikus. Az utóbbi időben a nemzetközi politikában tett lépései is ezt tanúsítják. Erdoğan legnagyobb érdeme pedig talán az időzítésben rejlik. Nagyon jól tud a hátrányból előnyt kovácsolni: a már egy éve mély pénzügyi és gazdasági-szerkezeti válsággal küzdő Törökország számára, ahol az infláció 36%, és egy év alatt a nemzeti valuta elvesztette értékének a felét, nincs más kiút, mint közelebb kerülni a globális pénzforrásokhoz. Tehát elkerülhetetlen volt az Egyesült Államok-ellenes közel-keleti politika elhagyása. A mostani nemzetközi diplomáciai manőver pedig talán lehetőséget teremt arra, hogy ez a pálfordulás arcvesztés nélkül történjen meg. És ne feledjük, hogy 2023 Törökországban a választások éve, és az „egyesült ellenzék” nagyon is ott lohol Erdoğan nyomában.

Tarik Demirkan – Türkinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here