Súlyosbíthatja a maszkhiányt, hogy textilipari gyárak álltak le Törökországban

Törökországban is egyre rosszabb a járványhelyzet, vasárnap 30-ra emelkedett a koronavírus miatt elhunytak száma, míg a fertőzötteké 1236-ra. Közel 11 ezer ember van karanténban, és több mint 165 ezer cégnek kellett leállnia.

Ezekhez csatlakozik hétfőtől három textilipari vállalat, ami azért rossz hír, mert az országban jelentős mennyiségben állítanak elő olyan alapanyagokat, amelyekből egészségügyi maszkokat lehet gyártani. Vasárnap hajnalban a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőérre is érkezett egy szállítmány a török Teknomelttől. Igaz, a Bloomberg összefoglalója szerint ez a cég nem része annak a háromnak, amely mától leállt.

Közben az ország belügyminisztere felszólította a maszkgyártókat, hogy azonnal kössenek szerződést az egészségügyi minisztériummal az elkészült védőeszközök értékesítésére, különben az állam átveszi a cégeket. A kellő nyomaték kedvéért a rendőrség több olyan raktárhoz is kivonult, ahol a szóban forgó vállalatok az elkészült eszközöket tárolták. Az ugyanakkor nem derült ki egyértelműen, hogy azért álltak-e a maszkok, mert egyszerűen kiszállításra vártak, a gyártók áremelkedésre spekuláltak, vagy külföldre akarták eladni, esetleg az odahaza elérhetőnél magasabb áron.

A védekezés részeként egyébként Törökországban a rendőrség és önkormányzatok elkezdték házhoz vinni az élelmiszereket és gyógyszereket a 65 évnél idősebbek számára.

Forrás: g7.hu


hun_1ado

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here